„Ritka, hogy valaki ragyogó színész és énekesként is lenyűgöző”

/ 2016.06.13., hétfő 20:00 /

A legjobbkor érkezett a Junior Prima Díj – állítja Nagy Dániel Viktor. A fiatal színész érzékeny a beskatulyázásra és nem fél a szabadúszó léttől. Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón is játszó művészt, egy készülő beat-darabról kérdeztük.

Nemrég megkapta a Junior Prima Díjat. Pályakezdőként számított egy ilyen elismerésre?

Tenki Réka, Orlai Tibor és Halász Judit jelöltek, és ez jobban meglepett, mint az, hogy meg is kaptam a díjat. Jól esett, hogy figyelnek rám és számon tartanak, mert amikor a díjat elnyertem, már nagyon vártam valami visszaigazolásra, hogy jó irányban haladok.

Tehát fontos egy ilyen díj?

Pályakezdőként abban az értelemben fontos, hogy jelzi, figyelnek az emberre. Egyfajta belépő, hiszen azóta kaptam egy főszerepet is a Belvárosi Színházban, és ennek nagyon örülök.

Friss diplomásként az önmarketing fontosságáról beszélt nekünk egy interjúban.

Azóta csak erősödött a marketing, szerencsére segítségem is van már, Balogh Máté személyében. Továbbra is nagyon fontosnak tartom, hogy milyen képet mutatok magamról, sok figyelmet áldozok arra, hogy milyen kép, cikk jelenik meg rólam.

Nem vesz ez el a színészi energiából?

Nem gondolom. Kezdetektől odafigyelek erre, szerves része a munkámnak. Persze, ha felkészületlen újságírók szövegeivel kell órákon át szöszmötölnöm, akkor dühös vagyok, mert nehezen tudom elfogadni, hogy valaki hanyagul dolgozik.

Meg lehet marketing nélkül élni ma a szakmai piacon?

Meg lehet, persze, csak az a kérdés, hogy az hova vezet, és meg tud-e barátkozni a művész azzal, ha kevesebb ilyen típusú figyelmet kap.

Kiválóan énekel. Minőségi zenés színházat szeretne – nyilatkozta korábban.

Sokféle zenés színház van. Nem látom fekete-fehéren a képet, hogy mondjuk aki a Madáchban játszik az csak énekes színész, tehát csak abban lehet jó, aki meg prózai színházban játszik, az meg csak abban. Az idő előrehaladtával mindenki próbálja a színészi képességeit, készleteit kihasználni, ahogy én is. Azt tartom fontosnak, hogy egy művész, egy produkció mennyire tehetséges. Minden műfajban lehet olyat adni, ami nem hétköznapi élmény.

Valóban van rá példa, hogy prózai színházakban énekelnek. Sokszor a néző egész meghatódik, ha kiderül, hogy egy prózai színész jól énekel, mert nem ez az általános…

Igen, ritka dolog, hogy valaki ragyogó színész, és énekesként is lenyűgöz. Talán a kor igénye vagy lehetőségei alakítják úgy, hogy ha valaki nagyon jól énekel, akkor rögtön a felszínesebb, csillogósabb irányba kanyarodik az útja. Én nagyon szeretek énekelni. Bagó Gizella, a hangmesterem nagyon sokat segített és segít a mai napig, hogy az éneklésben is kibontakozhassak. Nem szeretnék semmilyen értelemben kategorizálni már, mint pályakezdőként. Akkor el akarja helyezni magát az ember, mit igen, mit nem, most már egy csomó kategórián átjárok, és látom, hogy inkább az a fontos, hogy megtaláljam magam a műfajok között.

Nagy Dániel Viktor

Fotó: Oliver Sin

Tudatosan minden műfajban és színházi formában dolgozik?

Igen, de ez nem reprezentálás, hanem engem izgat, hogy mindenféle társulattal, sok érdekes előadásban, mint például most nemrég az RS9 Színházban is, kipróbáljam magam. Ez a fajta szabadság, olykor szakmai pofátlanság jól esik, lelkileg fontos számomra.

A legújabb darab, amit most próbál, az Egy fenékkel két lovat, újra zenés előadás lesz.

Igen, valóban zenés darab, de koncertszínház jelleggel. A beat korszakot idéző dalokat énekelünk az előadásban. A történet Carlo Goldoni A két úr szolgájának átdolgozása. Richard Bean darabja eredetileg csupán fordításnak indult, aztán aktualizálódott a darab, átkerült a hatvanas évek Angliájába a történet, a meghatározó beat-korszakba. A cselekmény alapvetően azonos a Goldoni darabbal, de sok-sok humorlehetőséget ad az, hogy néhány átírt jelenet a mi korunkhoz közelebb van.

A Római vakáció utáni újra Pelsőczy Réka rendezi. Milyen vele a munka?

Pelsőczy Réka olyan felkészültséggel érkezett a próbákra, ami igazán ritka manapság, és ez nagyon jó érzés, biztonságot ad. A szövegkönyvvel, a zenékkel, mindennel aprólékosan foglalkozott már, mielőtt elkezdtük volna a próbákat.

Mire számíthat a néző?

Szuper egyéniségek dolgoznak együtt ebben a csapatban. Minden adott egy igazán szórakoztató, magas színvonalú előadás létrejöttéhez. Egyik bohóctréfa jön a másik után, egyik izgalmas karaktert követi a másik a színpadon. Felszabadult, mégis koncentrált munka folyik.

Tele van a nyara, végig játszik, de ha jól tudom, már készül azért a következő évadra is.

Igen, Rába Rolanddal dolgozunk majd együtt a következő évadban, és mivel ő nagyon sokat utazik a Proton Színházzal, ezért már nyáron előre dolgozunk. Érdekes munka lesz, de többet erről még nem mondhatok.

Szabadúszóként mennyire lehet tervezni a következő évadra?

Nálam még most vannak alakulóban a dolgok. Ez egyrészről ijesztő is lehet, hiszen, ha valaki kőszínházban tag, akkor már tudja, milyen szerepek, lehetőségek várják szeptembertől. Viszont szabadúszóként ezek a dolgok később jönnek, lehet, hogy júliusban hívnak fel egy decemberi darabra, vagy évad elején egy pár hónappal későbbi munkára. Nem agyalok rajta, megtaláltam a helyem, biztonságban érzem magam, futnak azok az előadások, amelyekben benne vagyok. Nincs rajtam nyomás, és ez most így jó.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.