Ocean’s 8: a nagy PC-akarás újabb bukása

/ 2018.06.29., péntek 14:15 /

Kevés lekezelőbb rendezői koncepció lehetséges ennél: ha a férfi sztároknak elhitték a nézők, hogy kellően ravaszak és okosak a legkörmönfontabb bűntények szórakoztató és laza végrehajtásához, talán női szereplőkkel is elérhető a kívánt hatás. Eredetileg nyilván nem lekezelőnek, sokkal inkább érzékenyítőnek szánták az ötletet. A nagy PC-akarásnak nyögés lett a vége.

És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a női szereplők nem tehetnek a kudarcról. A nyitó jelenetben az Ocean’s-sorozat főhősének, a George Clooney által alakított Danny Oceannek a testvére mutatkozik be. Vagyis egy nő rabruhában beszél egy üres kihallgatószobában. Klasszikus színészi feladat. Csakhogy sajnos nem a Debbie Oceant játszó Sandra Bullock a szereplőgárda egyetlen tagja, akinek arcizmait műtétek teszik mozdulatlanná, márpedig így túl nagy alakításokra nem számíthat a néző.

A történet sem kárpótol bennünket. Az Ocean’s-franchise valóban kezdett kiüresedni, mert egyre kevesebb néző aggódott a rosszfiúkért, akik nagybani rablásaikkal és persze sármjukkal már-már túl könnyednek mutatták a veszélyesnek beállított akcióikat. A női bandáért sem kell aggódnunk. Az első perctől biztosak lehetünk a New York-i Metropolitan-gála kifosztásának hibátlan végrehajtásában – vagyis az unalomban.

Értékelhetetlen színészi játék, kiszámítható történet, humormentes övezet, merő utánérzés. Ráadásnak a nem kifejezetten szórakoztató ideológiai oldalvágások. A férfi az, akin bosszút állunk, aki bottal üti a nyomunkat, aki félős, akit simán át lehet verni, bamba, ostoba, szexéhes. Ha ez igaz lenne, ilyen bűnrossz filmet akkor sem érdemeltünk. A csupa banalitás mellett az egyetlen rejtély: biztosan egy férfi rendező volt a legjobb választás egy ilyen amazonfilm levezényléséhez?

Ítélet: 5/1

Ocean’s 8 – Az évszázad átverése – Amerikai akciófilm, 90 perc
Rendezte: Gary Ross
Főbb szereplők: Sandra Bullock, Cate Blanchett, Rihanna

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.