Soha ne mondd, hogy soha!

/ 2017.07.12., szerda 17:45 /

Nosztalgiashow-nak remek, de tét nélküli koncertet adott Bécsben a Guns N’ Roses hétfőn. A banda épp harminc éve jelentette meg minden idők egyik legfontosabb rocklemezét. Mítosz és valóság.

2015 júliusa, Sopron. E sorok szerzője a VOLT fesztivál szervezőinek jóvoltából azon kevés újságíró között van, akik interjút készíthetnek Slashsel. A gitáros menedzsmentje kiköt néhány témát, amelyeket tilos említeni. Például hogy összeáll-e még valaha a Guns N’ Roses. Az újságíró nem fog gyanút. Azt hiszi, csupán arról van szó, hogy az önmagában is ikonná vált gitárosnak több remek saját lemezzel a háta mögött elege van abból, hogy folyton egy olyan bandáról faggatják, amelyből húsz éve kilépett, s amellyel utoljára 1993-ban állt színpadon. Még akkor is érthető a kérés, ha az a bizonyos banda a XX. századi rockzene egyik legfontosabb formációja. Főleg, hogy az énekes, Axl Rose kerek perec megmondta: „soha az életben” nem állna újra egy színpadra Slashsel.

Öt csóró kölyök

2017 júliusa, Bécs. A tömött Ernst Happel Stadionban Axl Rose és Slash egy színpadon. A turné címe: Not in This Lifetime – „Soha az életben.” Öniróniájuk, az legalább van. A kapcsolatfelvétel már 2015 elején megtörtént a három Guns-alapító, az énekes, a szólógitáros és Duff McKagan basszusgitáros között, ezért nem lehetett rákérdezni a dologra akkor. Slash nem szeret hazudni. Amikor aztán előálltak a hírrel, az tényleg a 2016-os év fő rocktörténése lett. Amerikában indultak turnéra, újra stadionokban játszhattak, telt házak előtt. Milliók érezték fontosnak, hogy méregdrága jegyet vegyenek. Hátha megtörténik a csoda megint. S hogy honnan a Guns N’ Roses mítoszának máig és világszerte ható ereje?

Ennek megértéséhez vissza kell ugranunk az időben. Pontosan harminc évet.

1987 júliusa, Los Angeles. Megjelenik a Guns N’ Roses első stúdióalbuma, az Appetite for Destruction. Talán minden idők legtökéletesebb debütáló lemeze. Noha az album címét rombolásvágynak lehetne fordítani, valójában a rockzene egyik legszebb katedrálisát építi fel ez az öt csóró amerikai kölyök. Csupán két évvel korábban, 1985-ben fújja össze őket a szél Los Angelesben. Nagyon különböző helyekről jönnek, nagyjából semmijük nincs, csak a hangszereik, kisebb bandákban eltöltött évek, a zene imádata, és a hit, hogy meg fogják csinálni. Elsőre érzik, hogy valami megmagyarázhatatlan erő lakozik ötükben; klubokban turnéznak, és villámtempóban, már 1985-ben megírják azokat a dalokat, amelyek több tízmillió példányban fogynak el később, és kitörölhetetlen részei lesznek a rock történelmének.

Izzy Stradlin ritmusgitáros stonesos ízlése találkozik Duff McKagan basszusgitáros punk beállítottságával, az egész alján Steven Adler kőkemény, de sosem klisés dobolása zakatol, mindezt pedig megkoronázza Slash páratlan dallamérzéke és virtuozitása. Komolyzenészek számára is megsüvegelendő témák, a punk egyszerűségének, őszinteségének attitűdjével, Axl Rose összetéveszthetetlenül rikácsoló hangjával. Mernek kemények lenni, dokumentálni a nagyváros mocskát (Welcome to the Jungle), dalt írni arról a valós eseményről, hogy zsaruk üldözik őket (Outta Get Me), de nem titkolják érzelmes oldalukat sem (Sweet Child O’ Mine). Önazonosak, ezért sosem lépik át a giccshatárt. Fellépőszerkóikat sem dizájnerek tervezik: ezek a fickók tényleg talpig bőrben mászkálnak az utcán is, Slash pedig cilinderrel a fején. Együtt laknak, van, hogy egy koszlott próbahelyen. Zenélnek, drogoznak, nőznek. Az első koncertjük plakátján ott a szöveg: „Gyorsan élnek, fiatalon fognak meghalni. Nézze meg őket most!”

Axl őrülete

Nem jön be a jóslat, pedig tényleg mindent megtesznek érte. Miután a Music Television 1988-ban játszani kezdi a Sweet Child klipjét, az Appetite meghódítja a világot, harmincmillió példány fogy belőle, Steven Adler viszont a szex, drogok, rakendroll háromságból a másodikat választja: ki kell tenni a bandából a következő lemez (Use Your Illusion I és II) felvételeinél. Annak megjelenésekor, 1991-ben a Guns a bolygó első számú rockzenekara, ami nem tesz jót az amúgy is pszichopata vonásokat mutató Axlnek. Rendre órákat késik, ha olyanja van, néhány szám után földhöz vágja a mikrofont és levonul a színpadról – mit sem törődve azzal, hogy a feldühödött rajongók szétverik a helyet. Máskor beugrik a közönségbe és megagyal valakit, csak mert az illető lefotózta. A közönség mindent megbocsát neki. Axl őrülete ugyanis valóságos, s épp ez az őrület az, amelyet dalokba csatornáz. Ettől annyira lélegzetelállító, nemcsak másokat, de önmagát sem kímélő az üvöltése, előadása. Van persze, aki nem bocsát meg: a turné elején Izzy kiszáll, de a banda nyomja a világ körül egészen 1993-ig (1992-ben Budapesten is játszanak).

Ezután már csak egy feldolgozáslemezre telik tőlük (Izzy fontos dalszerző volt), aztán Axl elmarja maga mellől az összes alapítót. Az már csak névleg a Guns: a Chinese Democracy Axl szólólemezének tekintendő inkább. 2006-ban Budapesten is fellép, késik négy órát, de jól énekel haknibandája élén.

Elvis-szindróma

Most hétfőn Bécsben pontosan kezdenek, semmi kiszámíthatatlanság. Profi, háromórás stadionshow. Nyolc dal az Appetite-ról, közben Illusion-slágerek, egy szörnyű giccs (This I love) és még két közepes dal a Chinese Democracyról. Plusz egy rakás feldolgozás. Nyilván a nemrég meghalt Soundgarden-frontember Chris Cornell tiszteletére például a Black Hole Sun, utána az Illusion-lemezen is szereplő Knockin’ On Heaven’s Door Bob Dylantől. Szép gesztus. Live and Let Die is van, szintén az Illusion-albumról, Paul McCartneytól, ahogy Pink Floyd- és Clapton-betét is. A Keresztapa fő zenei témája újra előkerül: Slash virtuozitása és dallamérzéke a régi. A másfél évtizede józan, sportos, időközben egyetemet végzett Duff hiteles punk kitisztulva is, de az egykor kígyómozgású szexbálvány Axl arcán felvarrás nyomai. Nem szép. Ráadásul kövér és lomha. Kedves. Mackós. Azaz: cseppet sem veszélyes. Ujján a November Rain alatt hatalmas gyémántgyűrű – az Elvis-szindróma legfényesebb jele. A hangja ekkor borzalmas, olykor viszont (Welcome To The Jungle, Nightrain) még mindig hasít. A koncert végére tényleg megcsillan a régi dicsőség fénye, mégis az az érzésünk: remek emlékzenekart látunk, csak éppen az eredeti tagokat sikerült megnyerni bele. Hármat legalábbis. Izzy helyett Richard Fortus gitározik (jól), Steven helyett Frank Ferrer dobol (tűrhetően). Legőszintébbnek Axl a The Seeker című Who-dal feldolgozásában hat. Ahogy arról énekel, hogy haláláig nem fogja megkapni, amire vágyik.

Amit viszont meg fog kapni: rengeteg pénzt. Nem sajnáljuk tőle. Megdolgoznak érte, és amúgy is szívmelengető együtt látni-hallani őket. Izzy nélkül persze nem lesz újra kiemelkedő alkotóközösség a Guns N’ Roses. Valószínű, hogy már vele sem lenne többé.

Soha az életben.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.