Szamosi Zsófia: „Nem akarok celeb lenni”

/ 2018.07.10., kedd 19:30 /
Szamosi Zsófia: „Nem akarok celeb lenni”

„Örülnék, ha valaki nagy szerepeket látna belém, ha valakinek én lennék »a« színésznője, de ez eddig nem jött el” – mondja Szamosi Zsófia, aki az Egy nap című film főszerepéért nemrég megkapta a legjobb filmszínésznőnek járó díjat Kassán.

– Az Egy nap című film főszerepéért megkapta a legjobb színésznőnek járó Kék Angyal díjat a kassai Art Filmfesztiválon, azaz a film sikere a cannes-i elismerés után is folytatódik.

– Úgy tűnik, és közben szerepelt a sydney- i filmfesztiválon is, ahol díjat nem kapott, de óriási dolog, hogy meghívták a versenybe. Augusztusban pedig újabb fontos fesztiválra viszik.

– A forgatás idején szakmai és magánélete is átalakult: akkoriban hagyta ott 11 év után a Pintér Béla Társulatot, s lett szabadúszó; már túl volt az Oscar-díjas Mindenkin, és kiderült, hogy babát vár. Minden egyszerre pörgött fel. Lehetett rá számítani?

– Nem, de általában nem lehet előre látni, miből mi lesz. Például amikor a Mindenkit forgattam, álmomban se gondoltam, hogy ez a kis költségvetésből, fiatal, ismeretlen rendezővel készült kisjátékfilm Oscart kap. Szilágyi Zsófia filmjére sem jutott sok pénz, róla se nagyon tudták, kicsoda, ezzel együtt örültem, hogy olyan főszerepet kaptam tőle, aminek köszönhetően másfél órán át mindenki engem néz majd – ami minden színész vágya. A vállalkozás kétesélyes volt, a végeredmény lehetett volna egy unalmas mozi, hiszen gyakorlatilag nincs cselekménye. Szerencsére nem így történt, de azért ez nem tömegvonzó közönségfilm.

– Mi fogta meg a háromgyermekes Anna szerepében?

– Számomra az volt érdekes, hogy Anna életében ott vannak a hétköznapi feladatok, például bölcsibe, oviba, iskolába menni a gyerekekért, miközben a háttérben súlyos magánéleti dráma húzódik. Olyan probléma, ami állandóan foglalkoztatja, és amit folyamatosan érzékeltetni kell a nézővel is. Kell, hogy a néző lássa a nő arcán, hogy nagy lelki traumát él át, anélkül, hogy beszélne róla. A film ugyanis nem a házassági válságot állítja középpontba, hanem azt, hogy a mindennapok milyen sok más olyan feladatot adnak, amelyek felülírják a személyes drámát. Noha Anna egész nap házasságának válságán kattog, se ideje, se energiája, hogy a férjével megbeszélje, vagy bármit tegyen a megoldásért.

– Sokan küzdenek hasonló gondokkal, talán ezért lehet érdekes a nézőknek is.

– Aki azért megy moziba, mert szeretne kikapcsolni, és nem a saját életét nézni még ott is, az nem lesz rá kíváncsi. De nem baj, nem kell mindenkinek tetszeni, nem kell, hogy egy film mindenkit érdekeljen.

– A Mindenkiben gyerekkórust vezényelt, itt háromgyerekes anya.

– A gyerekekkel való munkának nálam múltja van, a Terápiában is volt egy fiam, egy korábbi sorozatban pedig egy kislányom. Ez azonban más volt, mint a korábbiak, mert a három gyerekből kettő nagyon pici volt. Egy nagyobb gyerek már képes végigjátszani egy jelenetet, megtanulni egy hosszabb szöveget, követni a rendező instrukcióit, ám a picitől ez nem várható el. Ezzel együtt nagyon is partnerem, csak másképp: a tekintete, a személyisége, a természetessége segít engem mint színészt, miközben ez az életkor több nehézséget is hordoz. A kicsiket ugyanis nagyon befolyásolja az aznapi hangulatuk.

– Az Egy nap gyerekszereplőivel sok időt töltött forgatáson kívül is. Ez színészi feladat?

– Ahogy van olyan film, amihez meg kell tanulni lovagolni vagy zongorázni, itt a felkészülés arról szólt, hogy szorosabb kapcsolatot építsek ki a gyerekekkel. Egy hónapig csak találkozgattunk, játszóházba jártunk, elmentem értük a bölcsibe, oviba. Nem színészi feladat, de a színész feladata. Sok időt és figyelmet igényelt, és közben valóban megszerettük egymást. De ezt a filmet másképp nem is lehetett volna leforgatni. A korábbi munkáimnál nem kellett extra időt eltölteni a gyerekekkel, mondjuk nem is volt fontos, hogy egy bölcsist hogyan kell felöltöztetni vagy levetkőztetni. Előtanulmánynak viszont hasznos volt.

– Van abban sorsszerűség, hogy a forgatás vége felé derült ki, hogy babát vár?

– Szerintem van, de nem bizonyítható.

Fotó: Fülöp Ildikó

– Mindig izgalmas, hogy egy színésznő mikor érzi úgy: elérkezett a gyerekvállalás ideje.

– Ezt túldimenzionálják, illetve mindenki jobban fél attól, hogy a gyerek akadály lesz, mint amennyire az. Mert ez a pálya nagyrészt a szerencsén múlik, és olyan rejtélyes dolgokon, amik túlmutatnak a szerencsén. Például nem tudom, miért alakult úgy, hogy bár Oscar-díjas filmben szerepeltem, nem halmoztak el munkákkal, pedig akkor még nem is volt gyerekem. Ráértem, nem szedtem fel húsz kilót, de nem özönlöttek az ajánlatok.

– Sok múlik a szerencsén, de a bátorságon is: amikor otthagyta a Pintér Béla Társulatot, a biztosból lépett a bizonytalanba. Kockáztatott?

– Persze, hiszen fogalmam sem volt, mi lesz másnap. De megérett már, hogy eljövök. Bélának időről időre új emberekre van szüksége, akik inspirálják; ez normális, hiszen ő szerző, és folyton új impulzusok kellenek, hogy alkosson. Mint ahogy nekem is szükségem van új ingerekre.

– Bejött a váltás?

– Nem mondhatnám, de arra gondoltam, ha maradok, esélyt se adok annak, hogy valami más történhessen velem. Nem akarok azon görcsölni, hogy mit fogok csinálni. Ami megtalál, megtalál, ami nem, nem. Az lenne ideális, ha olyan munkák találnának meg, amelyek érdekelnek, motiválnak, és amelyekért fizetnek annyit, hogy ne érezzem úgy, szívességből dolgoztam. Nem akarok celeb lenni, de itthon nehéz, mert sok a színész és kevés az igazán jó munka. A filmgyártásban sok minden történik, ám a színházi világot kicsit állóvíznek érzem.

– Így érezte a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) zsűrijében ülve is?

– Igen. Azért vállaltam a zsűrizést, mert kíváncsivá tett Térey János és Regős János válogatása. És mivel a kisbabám miatt egy éve nem néztem színházat, úgy éreztem, jó alkalom lesz, hogy sok mindent pótoljak, és határon túli előadásokat is lássak. És néha olyan jó a gyerek mellől kimozdulni… Nem attól féltem, hogy nekem lesz megterhelő, hanem hogy a féléves kislányomnak, de minden jól alakult. Persze, fárasztó volt, főleg, ha olyan előadást kellett végignézni, ami nem tetszett. Egy jó előadást nézni élvezet, egy nem jót nyűg.

– Melyikből volt több?

– Nagyjából fele-fele volt az arány. Többet is már-már pozitív elfogultsággal vártam, aztán csalódást okozott, de volt olyan is, amiről nem gondoltam semmit, mert nem tudtam róla semmit, és lenyűgözött. Persze ez a válogatás két ember ízléséről szólt, és biztosan más lesz például a színikritikusok díjátadója, ahol remélem, olyan színész is kap elismerést, aki megérdemelt volna díjat a POSZT-on, de úgy alakult, hogy nem kapott.

– Alföldi Róbertről van szó?

– Igen, Alföldi a nagy vesztese ennek a POSZT-nak. Az ő III. Richárd-alakítását nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de jobban megosztotta a zsűrit, mint Kocsis Gergelyé A kaukázusi krétakörben, aki végül a legjobb férfi főszereplő lett.

Fotó: Fülöp Ildikó

– Sokan politikai nyomást emlegettek.

– Tőlem is többen megkérdezték, hogy volt-e politikai ráhatás a döntésünkre, és ez olyan elszomorító... Nyugodt szívvel állítom, hogy nem volt ilyesmi. A zsűriben sokféle ízlésű és politikai nézetű ember ült, de politikáról egy szó sem esett köztünk.

– Térjünk vissza oda, hogy szabadúszás vagy társulathoz tartozás?

– Szívesen tartoznék társulathoz, de kevés az igazán jó társulat, és azokban megvannak a korombeli színésznők. De projektekre, produkciókra is szívesen mennék, nyitott vagyok bármire. Csak nem szeretném, ha olyan munkákat kellene elvállalnom, amelyek kizárólag a pénzkeresésről szólnak. Szívesen tartoznék valahová, örülnék, ha valaki nagy szerepeket látna belém, ha valakinek én lennék „a” színésznője, de ez eddig nem jött el.

– Ez fakadhat abból, hogy a Pintér Bélánál eltöltött idő miatt a független színházas skatulyába került?

– Nem tudom. Mindenhol elmondom, hogy szeretnék klasszikusokat játszani, Shakespeare-t, Csehovot, Ibsent, de valamiért nem hallják meg. De nem is ez a lényeg, hanem hogy valami érdekeset csinálhassak, lehet kortárs is, és hogy kíváncsi legyek azokra, akikkel dolgozom. Most nem érzem túl nagy bajban magam, hiszen babám van, szeretek vele lenni, és nyáron forgatni is fogok egy keveset.

– Vagyis megint egy film.

– Jobban szeretek filmezni, és örülnék, ha lenne annyi filmes munkám, amiből meg lehet élni, de ez itthon nem reális, mivel nem készül annyi film. Persze nagyon szeretem a színpadot, de az nem hiányzik, hogy havi 25-30 estét játsszak, mint sokan a szakmában. Havonta hat-hét előadással ki tudnék békülni, ám ha az ember társulati tag, nem nagyon válogathat. A színházak pedig halálra dolgoztatják a színészeket, illetve akkora a verseny, hogy mindenki mindenben benne akar lenni. Mert úgy érzik: ha nincsenek szem előtt, elfelejtik őket. Így aztán mindenki ki van zsigerelve, a színészek panaszkodnak, de közben nem akarnak elszalasztani semmit. Sokszor hallok olyat, hogy Úristen, ez a hetedik bemutatóm idén, annyira fáradt vagyok! És nem tudom eldönteni, hogy ez panasz vagy dicsekvés. Nekem nem kellene hét bemutató. Pedig nyilván nagyon szem előtt lennék, és jól keresnék – de nem maradna időm másra.

– Emlékszik rá, mikor vált véglegessé, hogy színész lesz?

– Amikor harmadik nekifutásra felvettek a Színművészeti Főiskolára. A szándék már középiskolás koromban megvolt, sőt, már általánosban versmondóversenyeken indultam, de csak nyolcadikos koromban nyertem, mert addig egy másik lány miatt folyton csak második vagy harmadik lettem. Szép lány volt, mély, búgó hangú, göndör, vörös hajú, őt is Zsófinak hívták, eggyel fölöttem járt, és amikor elballagott, végre én lettem a győztes. Rögtön végig is kellett járni a kerületi ünnepségeket, úgyhogy nagyon meguntam azt a verset. Egyébként a színházban is az a legrosszabb, amikor eljön a pont, hogy úgy érzem, ugyanazt ismételgetem, vagyis rossz értelemben rutinná vált az egész.

– Édesanyja, Cserje Zsuzsa színésznő, dramaturg volt. Adott tanácsokat?

– Nem hiszem, hogy örült, hogy színész akarok lenni, de nem beszélt le róla, és nagy igazságokat se mondott. De az, hogy miként alakul a pálya, sok összetevőtől függ. Például hogy kinek milyen a tűréshatára, mit visel el kudarcban, bántásban, irigységben. Többen mondták nekem, hogy ez hosszú távú pálya, nem abból kell kiindulni, hogy az első két évben mit ér el valaki vagy mit nem – és ezt már én is érzem. Az a fontos, hogy az ember megfelelő időben, megfelelő állapotban a megfelelő helyen legyen. És hogy önazonos lehessen.

– Testvére, a szintén színésznő Szandtner Anna is nagyot váltott: elköszönt az Örkény Színháztól, és ősztől a grazi Schauspielhausban játszik. Magyar színészek ritkán vállalkoznak ilyesmire, mondván: Nyugaton csak a kelet-európai karaktereket látják bennük.

– Annát a grazi színház kereste meg, ismerik, tudják, mit akarnak kezdeni vele. Szeret ott élni, és tetszik neki, hogy az igazgató arra is gondol, hogy tudjanak pihenni az emberek. Nálunk gyakran nem veszik figyelembe, hogy valakinek családja, magánélete van, ott igen. Amíg húszévesen az ember úgy érzi, szívesen döglik bele a munkába, és a színészet az igazi nagy szerelem, addig negyvenévesen már mások a súlypontok. És ez nem azt jelenti, hogy valaki nem odaadó színész! Én szenvedélyesen szeretem a hivatásomat. Csak azt is látom, hogy az élet túl rövid, nem éri meg feláldozni mindent, mindenáron.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Baljós árnyak a magyar Microsoftnál

Váratlanul felállt székéből a magyar Microsoft ügyvezetője. Nem ez az első baljós árny a vállalatnál: fél éve elcsapták állami viszonteladóikat, két volt vezetőjük kormányzati mentőövet kapott, és a hírek szerint az amerikai hatóságok is vizsgálódnak az ügyben.

Hatékony oktatási-nevelési stratégia a cirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz előadásait, valamint különböző programjait látva egyre inkább bebizonyosodik, hogy a cirkusz közösségeket tud megszólítani, gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra sarkalló tartalmakat képes közvetíteni.

Összeomlott a magyar ellenzék – csődbiztos kerestetik

Budapest V. és VIII. kerületében győzelmet remélt az ellenzék a július 8-i időközi erőpróbákon, hiszen a parlamenti szavazáshoz képest egységesebb formában indult – ráadásul a főváros Fidesz-kritikusabb, mint az ország. Aztán jött a feketeleves, illetve a tanácstalanság: jövőre milyen felállásban lenne célszerű „elszenvedni” az uniós és az önkormányzati választást? Részletes háttér a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.