Titokzatos erő a gyorsuló tágulás mögött
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy létezik egy titokzatos "sötét energia" a kozmoszban, amely az egyébként teljesen üres térben hullámzik, pulzál. Eléggé kicsiny ahhoz, hogy csak nagy távolságokban legyen számottevő a hatása, de ez a hatás hihetetlen eredménnyel jár: eltávolítja egymástól a galaxisokat, ezáltal a világegyetem egyre gyorsuló tágulását okozza.
A kínai eredetű taoizmus világnézete szerint a tao, az örök világtörvény a "világos energia" és a "sötét energia" áramlásából és ezek egyensúlyából áll. Az egyensúly megbomlásakor jön létre a létforgatag, az örvénylés, az összes létező. A világos és a sötét energia folytonos áramlása és változása valósítja meg a poláris ellentétek állandóságát a kozmoszban. Érdekes, hogy ez a világkép mennyire párhuzamba állítható a mai tudományos ismereteinkkel: az anyag örvénylő galaxisokban koncentrálódik, a csillagok és rokonaik végtelen útját pedig egymással ellentétes energiahatások irányítják. A fizikusok által feltételezett "sötét energia" mintha egyfajta "negatív gravitáció" lenne, még nem tudjuk kimutatni, de bizonyos jelekből következtetni tudunk a létezésére.
Napjainkban a modern csillagászat ugyanúgy az univerzum titkait kutatja és egyetemes törvényszerűségeit akarja feltárni, mint tették ezt a múlt csillagtudósai. A vizsgálati eszközök fejlődésével egyre mélyebbre hatolunk a térben, így az időben is. Az általunk a jelen pillanatában észlelt jelenségek sok milliárd éve történtek meg, eddig tart, amíg - a távolsággal arányosan - a fény elérkezik hozzánk a legtávolabbi ismert objektumokról.
Az amerikai Hubble-űrteleszkóp segítségével néhány évvel ezelőtt egy olyan szupernóvát fedeztek fel tudósok, amely tőlünk 10 milliárd fényévre található, vagyis ez a legtávolabbi és legrégibb ismert szupernóva. Az 1997ff névre keresztelt objektum alapos összehasonlító vizsgálata kimutatta, hogy fényessége nagyobb annál, mint amit távolsága alapján várhatnánk tőle, és ez csak abban az esetben lehetséges, ha az univerzum tágulási üteme nem egyenletes. Az elmélet szerint az ősrobbanás utáni első évmilliárdokban még lassabban tágult a világegyetem. Csökkenő intenzitással szóródtak szét a galaxisok, és a bennük lévő szupernóvák is több idő alatt halványodtak el. Később a tágulás gyorsuló ütemre váltott, ezért az 1997ff-nél fiatalabb, 5-7 milliárd éves szupernóváknál a halványodás üteme is gyorsabb volt.
De vajon miért gyorsult fel a világegyetem tágulása? Az ősrobbanás óta 15 milliárd év telt el. A kezdeti lassú tágulásra az lehet a magyarázat, hogy a galaxisok gravitációs kölcsönhatása fékezte a szétterjedést, de körülbelül 7,5 milliárd évvel ezelőtt megváltozott valami. A galaxishalmazok ekkor már olyan nagy távolságokra kerültek egymástól, hogy a távolodást gyorsító "sötét energiát" már nem tudta ellensúlyozni a gravitációs kölcsönhatás. A feltételezések szerint tehát a "sötét energia" felülkerekedett a gravitáción, s azóta a tér egyre gyorsabb ütemben tágul.
Még nem jutottak konszenzusra a csillagászok és a fizikusok a "sötét energia" mibenlétét és forrását illetően, de a gravitációval ellentétes hatása nyilvánvalónak tűnik. A tudósok egyetértenek abban, hogy rendkívül fontos összetevője az univerzumnak. A rejtélyes "sötét erő" egyre távolabb nyomja egymástól a galaxisokat, s nincs, ami megállíthatná. Koncepcióját még Albert Einstein alkotta meg a XX. század elején, és "kozmológiai állandónak" nevezte el. Később azonban tudományos karrierje legnagyobb tévedésének hitte és elvetette létezését. A mostani felfedezés megerősíti, hogy Einstein mégis helyes úton járt, mert az általa definiált (vagy valamilyen, ahhoz nagyon hasonló) erő jelen van a világegyetemben.
