Torokszorító írás a tegnap elhunyt Bara Margitról

/ 2016.10.26., szerda 19:19 /

Már tegnap, mikor meghallottam a hírt, hogy meghalt Bara Margit, szerettem volna felidézni azt az írást, amely elsőként beszélt nyilvánosan és érdemben arról a drámáról, ahogy a színésznő kiűzetett a magyar színház és film világából. Jeles András, a korszakalkotó magyar rendező írásáról van szó, amely a Magyar Nemzet 1990. május 4-i számában jelent meg; néhány újságcikk óvatos célzásaitól eltekintve több mint negyedszázadot kellett várni rá, hogy valaki szóvá tegye azt a botrányt, ami itt, Magyarországon, a kádári „konszolidáció” kellős közepén megtörténhetett egy ártatlan emberrel.

Az eredeti lapszámot, amelyben Jeles cikke megjelent, sajnos, hirtelen nem találtam, de Kocsis L. Mihály a Bara Margit tekintete című könyvben szerencsére újra közli a teljes szöveget. Ebben a kötetben mondja Jeles az írásáról: „…ez a cikk főhajtás, annak szántam. A cselédlány áll előttem. De valójában természetesen egy kivételes művészi teljesítmény. A Bara Margité. A főhajtás kettőjüké. Vagyis egyé, hiszen a nézőben összeolvadnak, eggyé lényegülnek.”

Emlékezzünk ezzel az írással a a Bakaruhában, a Ház a sziklák alatt, a Csempészek halhatatlan színésznőjére.

 

Jeles András: A „szolgálólány” ártatlansága

„Korszakok, nemzedékek sorsa, szenvedései láthatók itt a mozdulatokon, arcokon – és a mi testünkbe, bűneinkbe hatolnak, mint a nyílvessző. Talán figyelemre méltó, hogy e nemzedékek, a születéstől a halálig végtelen változatokban lüktető sorsok névtelenül – szótlanul hanyatlanának el, létük híre nélkül, ha ezek a művek nem mutatnák, hogy lám, ilyenek és olyanok járogattak az ég alatt, a város kövei így meg úgy mutatták a nyár fényeit és az esőt, ezek pedig, akik éppen most egymáshoz hajolnak, lelkük zaklatottságában keresik egymást, amazok nevetése a korzón színtiszta halálfélelem.

Az efféle »dokumentumok« (filmek, regények) tehát azt is megmutatják, hogy a világ sorsát intéző »nagyok« – a teljes szolgaszemélyzetükkel és a pokoli apparátussal egyetemben – végül is nem számítanak, az ő működésük útját sebek jelzik, amit az emberek és az élővilág testén ütöttek, de azt, ami történt, ami emberi szempontból egyáltalán emlékezetre méltó, azt a legkisebbek sorsa beszéli el.

»Szakmai« szempontból megragadó és tanulságos, hogy ezek a művek szinte fegyvertelenek, egyszerűek, világuk varázslatszerűen áll elő, döntő és érthetetlen bennük: hogy ilyen ártatlanul vannak, és szinte eltüntetik önmagukban a problémát és kérdést, hogy: miként.

Békén hagyjuk tehát a szakmai szempontokat, de az ártatlansággal összefüggésben a színésznőről, Bara Margitról beszélni kell.

Mindig is tudtam, hogy a színészetben a hatás abból a történésből ébred, ami a színészben a játék során végbemegy. Na már most – hogy kissé egyszerűen szóljak erről a néhány ezer éves problémáról… (különben ez csak Európában »probléma«, Távol-Keleten például nem az) –; az a kérdés, hogy komolyan vesszük-e a történést, ami a játék során mozgósításra kerül, vagy sem.

Az a tapasztalatom, hogy az érintettek (színészek, rendezők, nézők) általában fel sem fogják, hogy miről van szó. És nem véletlen, hogy nem értik, de úgy tesznek, mintha értenék és minden rendben lenne, és csak a tehetségen, meg a pénzen, meg a diszpozíción, meg Shakespeare-en múlna a dolog. Mert arról van szó, hogy – az a bizonyos történés a színészben nem hazudható. Vagy van, vagy nincs. Mint egy tárgy az asztalon. Mint egy elsötétedés. Mint a levegő.

Ez a probléma. Tehát, hogy alkalmas-e a hely – a szentély – az események fogadására.

A színésznek nem áll hatalmában, hogy úgy tegyen, mintha »olyan« lenne.

Bara Margit ártatlanságában érezte ezt.

Jelenetről jelenetre megtörtént benne mindaz, amiből lassan összeállt a kis cselédlány végzete.

Jelenet a Bakaruhában c. filmből

Jelenet a Bakaruhában c. filmből

Életével alkalmassá tette – nem lehetett másként – a »szentélyt« – egész valóját – az események hordozására.

Ezért van az, hogy mindazok, akik partnerei a színésznőnek a filmben (rendező, operatőr, színészek) úgy vannak ott, mintha egy szent történet kibontakozásának lennének elképedt, révült és engedelmes részesei.

Ezért lehetséges, hogy – átmenetileg és kivételesen – a filmmatériában is olyasmi zajlik, ami legalábbis meghökkentő és amit a magam részéről a celluloideffektussal mindig is összeegyeztethetetlennek gondoltam: az emberi minőség, a lények »zenei« tartalmának közvetlen megjelenését – szóval a színházi hatást.

Igen, ez történik: áttételek nélkül, trükkök, rutin és szakmai jellegzetességek nélkül lépnek ki a vászonról ennek a makulátlan lénynek az érzései, és – mivel ezek egyszerű és kikezdhetetlen dolgok – mint a létezés megnyilvánulásai általában, hatásuk is olyan, mint a tényeké.

Ez tehát nem hatáskeltésre törekvő színészet, ez nem akar »kommunikálni« - hasonlóan a szerelemhez, amely »nagy rendelések« szerint keletkezik –, ez kinyilvánítja magát »szakmától«, »művészettől« és más aktuális nyalánkságoktól függetlenül. Az ilyen fajta teljesítménynek ebben áll tehát nem múló és mind megújuló hatása. Mert – ha nem tévedek – hatás azért van, noha szándéktalan, de ezzel a természetszerű hatással függ össze alkotóik mindenkori céhen kívüli egzisztenciája is: nem értik a »kor szavát«, a »mesterséget« és a prostitúciót.

Csak emlékeztetőül írom – anélkül, hogy ezzel a becsületes és jelentős szakmabeli személyiségeket bántani akarnám, hogy itt is –, a »közhiedelemnek« titulált közhazugsággal ellentétben ezen a példán is kiütközik, hogy ebben a »szakmában« (a színművészetre s a többiekre célzok) nincs kompromisszum; csak a legnagyobb veszteség, a totális romlás és elhülyülés, az alkotóerők szétzilálása árán lehetséges a legkisebb hamis mozdulatra, szóra – vagy szótlanságra – bírni a szervezetet.

Bara Margit egy idő után visszavonult, elhallgatott. A konkrétumok kevéssé érdekelnek; a Bakaruhában című filmben való feltűnése majd az »eltűnés« ténye együtt beszédes dokumentum; itt volt valaki, aki nem oldódott bele a lassú, kedélyes pusztulásba, aki nem győzte meg magát az »élni kell« ideológiája nevében arról, hogy végrehajtható ez a bűvészmutatvány: »önmegvalósítás« az önfeladás hétköznapjaiban.

Ahogy az a kis cselédlány – mint várt ott bizakodva, egész nap az esőben! – kivonult szerelmének pünkösdi királyságából, úgy távozott Bara Margit a színészetből. Ezzel egy korszak színművészete fölött az ítélet kimondatott.

Azokat, akiket ez a téma érdekel, szeretettel és bizonyos mértékig remegő gyomorral Latinovits Zoltán és Mészáros Ági életútjára figyelmeztetem.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.