heti-valasz.hu/kultura/ime-az-elso-magyar-borasz-aki-bejutott-a-vilag-legjobb-ettermebe-115823

http://heti-valasz.hu/kultura/ime-az-elso-magyar-borasz-aki-bejutott-a-vilag-legjobb-ettermebe-115823

Újra indul a Pastorale

/ 2017.02.10., péntek 14:00 /

Ebben az évadban is a Pesti Vigadó ad otthont a Zuglói Filharmónia Pastorale elnevezésű, 20 éves jubileumát ünneplő összművészeti előadás-sorozatának, miközben a Zuglói Zeneház fiatalokat megszólító bérletes hangversenysorozata is túl van már a 200. előadásán.

A Pastorale népszerűségét jelzi, hogy minden előadást ismételnek. A sorozat előadásai közé 2003 óta minden évben beemelnek egy zenés színházi produkciót is, ami részben arra hivatott, hogy az opera világába vezesse be a közönséget. A Pastorale sorozat nyitóhangversenyén, február 18-19-én Telemannról emlékeznek meg: a zeneszerző halálának 250. évfordulója alkalmából ugyanis bemutatják a szerző Pimpinone című intermezzóját. A vígopera címszerepét Vecsey Gyula, a hamburgi operaház baritonistája énekli.

Az 1997-ben elindított sorozatban a kezdetektől helyet kapott a táncművészet, az idén sem lesz ez másként. A tánc és a tánczene áll ugyanis a március 18-19-i, látványos  előadások középpontjában, melyet a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói közreműködésével mutatnak be „A menüettől a marosszéki táncokig” címmel.

Devich Gergely főszereplésével tűzik műsorra a Csellóportré címet viselő előadást április 8-9-én, amely egyszerre rajzolja meg a gordonka, valamint a fiatal muzsikus portréját, aki ezen az előadáson nagyzenekarral, kamaramuzsikusként és szólistaként is megmutatja magát. Saint-Saëns Az állatok farsangja című művének A hattyú tételét táncosok közreműködése teszi látványossá.

Már-már hagyomány, hogy a sorozat utolsó koncertjeit - ezúttal május 13-14-én - a népi hagyományoknak szentelik.  Ezúttal a délszláv népzenét középpontba állító koncerten a Vujisics együttes lép fel „leszármazott” zenekaraival: a Söndörgővel és a ViGaD Trióval. A háromgenerációs koncertet a Taban táncegyüttes fellépése színesíti.

A Zuglói Filharmonikusok

A Zuglói Filharmonikusok

„A Zuglói Filharmónia Kodály Zoltán útmutatását követve - „a gyerekeknek csak a legjobb az elég jó” - igyekszik a tőle telhető legjobbat nyújtani az ifjabb korosztályoknak” - hangsúlyozta Solymosi-Tari Emőke, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti tagozatának vezetője, a sorozat szerkesztője és műsorvezetője.

Záborszky Kálmán karmester, a Zuglói Filharmónia művészeti vezetője az együttes hamarosan terítékre kerülő zenei csemegéi között felhívta a figyelmet a Gaudemus bérlet közelgő koncertjére, melyen február 11-én Baráti Kristóf hegedűművész szólistaként vezényli Beethoven D-dúr hegedűversenyét - ezt követően vezényli Muszorgszkij-Ravel Egy kiállítás képei című művét is. A Tavaszi Fesztiválra a Pécsi Balett közreműködésével készül a Zuglói Filharmónia: Dubrovay László zeneszerző Faust, az elkárhozott című táncdrámáját viszik színre. Amint arra Záborszky Kálmán felhívta a figyelmet: Bartók Béla óta nem született dramatikus, egész estés balett.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.