Valós idejű újságíróképzés

/ 2017.04.19., szerda 12:47 /

Tizedik éve folyik újságíróképzés a Heti Válasz Műhelyében. Az eltelt időszakban 150 hallgató végezte el a tanfolyamot, többük eredményesen helyezkedett el a szakmában. A műhely igazgatóját, Szőnyi Szilárdot a kurzus jubileumi évfolyamának hallgatója kérdezte a tapasztalatokról és az eredményekről.

– Milyen céllal indult 2007-ben a műhely? Utánpótlás-képzés és tehetségek felismerése a Heti Válasz számára, vagy az újságírás megismertetése az érdeklődőkkel?

– Is-is. A Heti Válasz 2001-ben indult, és az évek során gazdag tapasztalat gyűlt össze a szerkesztőségben. Fontos volt számunkra, hogy ez ne maradjon meg a lapnál, hanem adjuk tovább. Emellett utánpótlás-nevelésre is törekedtünk; úgy is mondhatnám, a magunk konkurenciáját neveljük ki. Menet közben aztán kiderült, hogy a hallgatóktól az előadók is tanulhatnak, hiszen a műhely számunkra olyan, mint egy tükör. Azonnal visszajelzést kapunk az elmondottakra, a hallgatók rákérdeznek, ha mondjuk mást tapasztalnak az újságban, mint amit az órán elmondunk. Gyakran olyasmire is rákérdeznek, ami mellett a napi rutin mellett esetleg elsiklunk, így a tőlük jövő impulzusok kimozdítanak bennünket a sémákból. Ilyen értelemben a műhely szembesítés egykori, ifjonti önmagunkkal is.

– Miben nyújt többet/mást a műhely a hasonló képzési programokhoz képest?

– Tíz évvel ezelőtt már működött számos felső- és középfokú kommunikációs képzés az országban, ám például nálunk gyakornoki lehetőséget kereső egyetemistákon azt tapasztaltuk, hogy bár elméletben kiválóan értik a szakmát, még életükben nem írtak cikket, és sokan jószerivel azt sem tudják, hogyan kellene elkezdeni. Az újságírás ugyanis rendkívül gyakorlati mesterség, és a jártasságot leginkább egy élő, nulla-huszonnégyben működő szerkesztőségben lehet megszerezni. Nálunk a tanoncok tűzközelben látják a lapkészítés folyamatát, és szinte az első pillanattól bedobjuk őket a mélyvízbe, vagyis olyan feladatot kapnak, ami a Válasz.hu-n, később akár a nyomtatott újságban is megjelenhet.

– A tanfolyam nyitott, mégis van felvételi beszélgetés. Milyen elvárásokat kell teljesíteniük a jelentkezőknek?

– A beszélgetésnek két célja van. Fontos számunkra, hogy a jelentkezők az általános tájékoztatónál alaposabb képet kapjanak rólunk, de a felvételi lehetővé teszi azt is, hogy mi megismerhessük az érdeklődőt. Arra törekszünk, hogy olyan hallgatók kerüljenek a csoportba, akik között jó lesz az összhang, s együtt tudnak majd dolgozni. Megijedni persze nem kell: a tíz év alatt ha két embernek mondtuk, hogy talán máshol próbáljon szerencsét. A jelentkezők képesítésével és tapasztalataival kapcsolatban sincsenek nagyobb elvárásaink; egy a fontos: a rátermettség, a többin meg majd szépen csiszolgatunk.

– Eddig hány hallgató végezte el az a képzést? Kapcsolatban maradsz velük, követed, hol folytatják a pályájukat?

– A kezdetek óta bő tucatnyi csoportunk volt – az elején szerdán és szombaton volt oktatás, illetve előfordult, hogy párhuzamosan két csoport indult –, így a résztvevők számát 150 főre becsülöm. A csoportokban már az első óráktól kezdve családias a légkör, s a műhelyesek a képzés végére olyan jól összehangolódnak, hogy néhányan később is tartják a kapcsolatot. Az „érettségi találkozókra” engem is el szoktak hívni, és ha csak tehetem, elmegyek. Arra sajnos nincs lehetőségünk, hogy minden érdeklődőnek állást ajánljunk, de általában valamennyi csoportból 2-3 fő körülöttünk marad legalább külsős, alkalmi szerzőként.

– Hogyan áll össze a képzési program?

– A program alapja az elmúlt tíz évben kiforrott törzsanyaggá állt össze, de azóta is – leginkább a résztvevők igényeinek megfelelően – folyamatosan csiszolódik. És persze aktualizálódik: szépen is néznénk ki, ha most is ugyanazt nyomnánk le, merő rutinból, mint 2007-ben.

– Kik tartják az előadásokat? Milyen szempontok szerint kéritek fel a külsős szakértőket? Milyen értékelést adnak az előadók a hallgatókról?

– Az előadásokat elsősorban a szerkesztőség munkatársai tartják, külsősöket olyan témákra hívunk, amelyekben nekünk nincs akkora jártasságunk; sőt előfordul, hogy – például a beszédírásórán – egykori műhelyes áll a „katedrára”. Csoportja válogatja, de az előadók általában jó visszajelzést adnak a hallgatókról, mondván, nyitottak, érdeklődőek. A legelégedettebb egyébként akkor vagyok, ha azt hallom, hogy van önálló véleményük, és mernek vitatkozni is.

– Az egyik legnagyobb élmény az élő szerkesztőségi környezet. A tanoncok akaratlanul is részesei a lapzárta körüli stressznek, időnként az órákat is át kell rendezni, mert egy-egy előadónak sürgős szakmai feladata van. Hogyan reagálnak erre a hallgatók?

– Hát, ez leginkább ti tudnátok megmondani… Én mindenesetre azt tapasztalom, hogy a hallgatók szeretnek részesei lenni mindennek, panasz erre még nem volt. A változásokhoz való alkalmazkodás pedig szintén része ennek a szakmának, így nálunk még ebből is kivehetik a részüket.

– A képzés alatt a tanoncok publikálhatnak a Heti Válasz nyomtatott és/vagy online felületén. Milyen vélemények érkeznek ezekre a cikkekre a szerkesztőségből, illetve az olvasók köréből? Felkészíti a program a résztvevőket a nyilvánosságból érkező támadásokra?

– A szerkesztőség azzal az ambícióval kezeli a tanoncok cikkeit, hogy minőségük megüsse a közölhetőség szintjét – ha nem előbb, akkor utóbb. Innentől mellékes, hogy egy írást vérprofi vagy pályakezdő jegyez-e; ezt nem is tüntetjük fel, így az olvasói visszajelzések sincsenek tekintettel a szerzőre. A hallgatókat az első pillanattól felkészítjük erre, de azt is elmondjuk, hogy egy mégoly durva Facebook-kommentbe még senki nem betegedett bele; aki pedig igen, az jobb, ha nem megy újságírónak. Egyébként ez a tükör erősen torzít, hiszen előbb fog tollat ragadni az az olvasó, aki elégedetlen valamivel, mint az, akinek tetszik egy-egy cikk.

– Van záróvizsga? Kapnak bizonyítványt a hallgatók a tanfolyamról? Milyen visszajelzéseket adnak a végzősök, hol segítette érvényesülésüket az itt kapott tudás és tapasztalat?

– Az első években záróvizsgát tartottunk, ám később elhagytunk. Sokan munka mellett járnak a képzésre, és egy-egy feladatot nem mindenki tud időre teljesíteni, főleg a kurzus végén. Most sokkal inkább szervesítjük a nagyobb munkákat: nálatok például a félévhez közeledve elejtettem, hogy de jó volna, ha mindenki alkotna egy nagyobb művet. És lássunk csodát, az írások pár héten belül meg is születtek. Az oktatás végén minden résztvevő oklevelet kap, melynek birtokában „felsőbb osztályba léphet” – jelentsen az bármit. Képzésünk nem OKJ-s tanfolyam, de ebben a szakmában úgysem a papírt számít: sokkal előbb találsz munkát tehetséggel és/vagy összeköttetéssel. Na jó, a vagy-gyal csak vicceltem.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Kettészakadhat az Európai Unió

Ostobaság az EU elképzelése, hogy a vitás kérdéseket a visegrádi országok számára kifizetendő támogatások csorbításával rendezné – állítja Lubomír Zaorálek. A cseh külügyminiszter nem zárja ki, hogy az EU kettészakad. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.