Vermeertől a kotlós férfiig

/ 2017.04.19., szerda 17:44 /

Már a nyitáskor közel tízezren akartak bepréselődni a Louvre Vermeer-kiállítására, ami minden korábbi rekordot megdöntött. De miért ez a tülekedés, és milyen más tárlatokért állnak sorba Párizsban akár fél napot is?

Mondhat bárki bármit, még mindig Párizs a képzőművészet fővárosa, legalábbis ami a kiállításokat illeti. Sehol másutt nem fordulhat elő, hogy párhuzamosan féltucatnyi blockbuster tárlat hívogassa a látogatókat az év minden szakában. Bár hatalmas itt a kínálat, minden jelentősebb képtár előtt sorok kígyóznak. A Louis Vuitton Alapítvány nemrég felavatott, Frank Gehry tervezte csodapalotájában 1,2 millióan nézték meg a Scsukin-gyűjtemény március elejéig meghosszabbított bemutatóját, azaz tízszer annyian, mint 2010-ben a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

Az összehasonlítás persze nem fair, mert az egykori orosz műgyűjtő páratlan anyagából Párizsban 130 képet lehetett látni, nálunk viszont csak ötvenet, de a franciáknak még az sem szegte kedvét, hogy Matisse főművét, a Táncot ezúttal sem adták kölcsön az oroszok. Kárpótolta őket 22 másik festmény a mester főműveiből: egy egész teremnyi Gauguin a tahiti korszakból, és 29 korai Picasso, hogy csak a legvonzóbb neveket említsük az impresszionistákban, posztimpresszionistákban, fauve-okban és orosz avantgárdban bővelkedő tárlatról.

A legnagyobb szenzáció a párizsi tavaszban azonban mégsem ez, hanem a Louvre-ban rendezett Vermeer és a zsánerfestészet mesterei című kiállítás. Az érdeklődés akkora, hogy az első nap közel tízezren akartak bepréselődni, ami minden korábbi látogatási rekordot megdöntött. „A Vermeer-kiállítás olyan győzelem, amely fiaskóba fordul a Louvre-ban” – harsogta a Le Monde; „Vermeer a saját sikerének áldozata” – így a Le Figaro. Valóban, a május végéig nyitva tartó kiállításra azóta is csak a legelszántabbaknak sikerül bejutni, és még az elővételben vett belépőkkel is órákat kell várakozni, mire a holland mester képei elé kerülhetnek. A szerencsés jegytulajdonosokat először ugyanis egy másik, kevésbé érdekes időszaki kiállításra terelik, amely pufferzónaként működik: innen engedik be óvatosan adagolva a nézőket a zsúfolásig tömött termekbe.

Hamis vagy sem?

Mi az őrület oka? A Vermeer-képek számának viszonylagos szűkössége. Tizenhárom eredeti alkotásának együttes megtekintése azért rendkívüli vonzerő – túl e festmények önértékén –, mert ez több mint az ismert alkotásainak egyharmada. És mivel egy-egy képe ennyire becses kincs a tulajdonló múzeumok számára, érthető, ha igen nehezen kölcsönzik őket. (Ezért volt jelentős fegyvertény, hogy a Szépművészetibe hármat is sikerült elhozni két éve, a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete tárlatra.)

Vermeer életművét az elmúlt néhány évtizedben két nagy botrány is megbolydította. A második világháború után 11 eredetinek tartott festményéről derült ki, hogy valójában mindegyik egy XX. századi festő, a holland Han van Meegeren által készített (és értékesített) hamisítvány. A zseniális, ám autonóm művésznek nem elég kreatív piktor azzal bukott le, hogy Hermann Göringnek is adott el „Vermeert”, ezért aztán 1945-ben kollaboráció és a holland műkincsek kiárusításának vádjával perbe fogták. Szorult helyzetében úgy védekezett, hogy ő festette a képet, sőt elismerte, hogy még több tucat más „XVII. századi” mesterművet is alkotott. Senki sem akart hinni neki, így kénytelen volt a bíróságon is bemutatni tudományát. Az eset pikantériája, hogy a kezdetben ellenséges holland közvélemény az ügyes kezű hamisító mellé állt, mivel egyfajta tréfacsináló hőst láttak benne, aki nemcsak a „tojásfejű” művészettörténészeket, de a megszálló Göringet is átverte.

1990-ben aztán újra csökkent a kiállítható Vermeer-képek száma, mivel a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumban őrzött A koncert című enteriőrje – Rembrandt és Degas festményeivel együtt – áldozatául esett minden idők legnagyobb értékű amerikai képrablásának. A festmények azóta sem kerültek elő, dacára az ötmillió dolláros nyomravezetői jutalomnak. Szerepel azonban a mostani párizsi tárlaton egy újólag eredetinek elismert alkotás is, Ifjú hölgy virginálnál címmel. A hosszú időn át viták kereszttüzében álló, kétségkívül gyengébb kvalitású portrét végül csak nemrég fogadták el Vermeer művének. Perdöntőnek találták a festékvizsgálatok eredményét, valamint azt, hogy a mű ugyanabból a vég vászonból származó darabra készült, mint a Louvre ékessége, a Csipkeverőnő, amellyel egyébként méreteiben is megegyezik.

Ragyogó kékség

Hogy Johannes Vermeer magasan felette állt zsánerfestő társainak, ez a Louvre termeiben most bárki számára nyilvánvalóvá válhat. A kiállítás képeit a korban közkedvelt témák szerint csoportosították: zenelecke, levélírás, udvarlás, elszenderedés, az orvos látogatása és így tovább – ezeknek a jeleneteknek többnyire van némi sikamlós vagy gunyoros felhangjuk, illetve erkölcsi példázatot rejtenek. És hiába Gabriel Metsu aprólékossága és friss színkészlete, Gerard ter Borgh pazar érzékletességgel megfestett ruhakölteményei, vagy Gerard Dou trompe-l’oeil technikája, Vermeer alkotásai kiragyognak a többi festmény közül. A ragyogást nem szó szerint kell érteni, mert képei általában éppen hogy kevésbé csillogóak, inkább fátyolosak, intimek, ám mellettük a kortársak hasonló vásznai egyenesen naivnak, olykor vásárinak hatnak.

Vermeer festményeinek „homályosságát”, „életlenségét” a camera obscura használatának szokás tulajdonítani, ám nyilvánvaló, hogy a mester – ha igénybe vette is ezt az elmés optikai segédeszközt – tudatosan nem hangsúlyozta a kontúrokat és hagyta meg a finom, párás tónusátmeneteket. Képei titokzatosságukkal az ábrázolt jelenet továbbgondolására ösztönöznek. Míg Pieter de Hooch Aranymérője pusztán elegáns kompozíció egy napi bevételét ellenőrző asszonyról, a vele párba állított Vermeer-kép, a Gyöngymérő nő nemcsak bravúrosabban épít a fény-árnyék hatásra, de morális tartalmat is hordoz az egyensúlyban tartott mérleggel és a háttérben a falra akasztott festménnyel, amely az utolsó ítéletet ábrázolja. És míg például Gabriel Metsu festményén a néző által „leleplezett”, találkára hívó levelet fogalmazó asszony zavara a hűtlenségéről árulkodik, csak találgathatjuk, hogy milyen gondolatok húzódnak Vermeer Levelet író sárga ruhás hölgyének bujkáló mosolya mögött.

Ez a sejtelmesség, amely minden művének sajátja, ihlette Tracy Chevalier-t, hogy Leány gyöngy fülbevalóval címen regényt írjon a festőről, amelyből 2003-ban Peter Webber rendezett mozifilmet Colin Firth és Scarlett Johansson főszereplésével. A film bemutatása óta az azonos című festmény Vermeer legismertebb és legnépszerűbb alkotása, és talán sokakban csalódást kelthet, hogy az „északi Mona Lisaként” is emlegetett, a hágai királyi képtárban őrzött remekmű nem szerepel a kiállításon.

Látható azonban a Tejöntő, amely a másik vitathatatlan főműve, és a louvre-beli kiállítás emblémája is. E képet már a maga korában is értékesnek tartották, és egész vagyont fizettek érte. Azóta is a legkülönbözőbb értelmezések látnak napvilágot róla. Vannak, akik „a vágy titokzatos tárgyát” látják az erős csontú, feszes mellű cselédben, és számos szexuális tartalmú utalást vélnek felfedezni a festményen. A közkeletűbb értelmezés szerint pont ellenkezőleg: a mű az erényes, alázatosan csak a munkájára koncentráló leányt ábrázolja, és inkább a vallási jelképek jelenlétét hangsúlyozzák. Vermeer e fiatalkori műremeke kiemelkedik intimitásával, részletgazdagságával és a ragyogó ultramarinkék bőséges használatával. Ezt a festéket az aranynál is drágább lapis lazuli drágakőből állították elő, és a tehetősebb megrendelők a kép értékének növelése érdekében olykor elő is írták a festőknek az ultramarin használatát. Vermeer kedvelte ezt a színt, de egyetlen más képén sincs ennyire meghatározó szerepe, mint a Tejöntőn.

Medve, szikla, tojás

Aki nem akar leragadni egyetlen korszaknál, ellátogathat a Jacquemart-André Múzeumba, ahol jelenleg Alicia Koplowitz gyűjteménye látható Zurbarántól Rothkóig címmel. Sajátos összeállítás, mintha a spanyol gyűjtőnek az lett volna a célja, hogy a barokktól a máig terjedő időszak legjobb nevű művészeitől egy-egy látványos darab legyen a kollekciójában. Így a címadók mellett Tiepolo, Goya és Canaletto éppúgy megtalálható itt, mint Modigliani, Van Gogh, Picasso, Schiele vagy Louise Bourgeois.

Párizsban a kortárs tárlatok sem jelentenek kisebb vonzerőt a múlt művésznagyságainál. A Pompidou Centrumban egész emeletet foglal el a mai orosz avantgárd. A negyven évet átfogó tárlaton a szovjet éra idejének illegális, underground művészete is helyet kapott a mostani munkák mellett. A felső szinten pedig az amerikai szupersztár, Cy Twombly hatalmas firkálmányai láthatók. Ő talán a legellentmondásosabb művész, még a műkritikusok egy része is értetlenül áll az esztétikailag nehezen értékelhető kalligráfiái előtt, ugyanakkor az aukciókon egyre-másra dőlnek meg a rekordjai: van olyan minimalista festménye, amely 70 millió dollárért kelt el.

A legújabb irányzatok székházában, a Palais de Tokyóban pedig egyebek mellett Abraham Poincheval performanszsorozata kísérhető figyelemmel. A különc francia művész nemrég azzal sokkolta a múzeumlátogatókat, hogy a párizsi Természeti és Vadászati Múzeumban egy kitömött medvébe költözött két hétre. Február végén hasonló mutatványként sziklába zárta magát a Palais de Tokyóban, majd némi pihenő következett, és jelenleg egy saját maga tervezte plasztikruhában próbál meg kikölteni egy tyúktojást. A kotlás üvegkalitkában, nyilvánosan zajlik, de az interneten is bárki élőben követheti az eseményt. Húsvét utánra várható az eredmény, hogy sikerül-e a kísérlet, és a csibe anyjának ismeri-e el a hóbortos férfit.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.