Vidnyánszky Attila újra pályázik a Nemzeti vezetésére | Válasz.hu

Vidnyánszky Attila újra pályázik a Nemzeti vezetésére

/ 2017.05.11., csütörtök 08:05 /

A Nemzeti Színház tizenegy bemutatóval készül a 2017/18-as évadra, ebből négy a nagyszínpadon, hét pedig a stúdiószínpadon kerül színre. Rendezni fog Silviu Purcărete (Cseresznyéskert), Bozsik Yvette (Pogánytánc), Zsótér Sándor (A gömbfejűek és a csúcsfejűek), Csiszár Imre (Az ügynök halála), Kiss Csaba (Házasság Palermóban), Dér András (Szent szörnyetegek), Sardar Tagirovsky (Figaro házassága) és ifj. Vidnyánszky Attila (Woyzeck) is. Vidnyánszky Attila az Egri csillagokat, az Úri murit és a Bánk bánt viszi színre.

Ez utóbbiban, mely egyúttal az évad első bemutatója Udvaros Dorottya játssza Gertrudist. A színésznő úgy fogalmazott a keddi évadbemutató sajtótájékoztatón, a próbáknak ezen szakaszában még a szerepek megfejtése zajlik. „Gertrudis nem egyszerűen megrajzolt figura, és nagy feladat is, hiszen édesanyám Dévay Camilla Kecskeméten játszotta nagy sikerrel a királynét.”

A második premier az évadban Az ügynök halála lesz, melyről Vidnyánszky Attila elárulta, hogy Blaskó Péter nagy álma és kérése volt. A színésszel való beszélgetés után döntött úgy az igazgató, hogy műsorra tűzi Arthur Miller klasszikusát.

Kuriózumok

Az évadbemutató sajtótájékoztatón Kiss Csaba rendező elárulta, hogy egy igazi ritkaságot visz színre: Carlo Goldoni a Régiséggyűjtő családja című jellemvígjátékát, melynek a címét is Házasság Palermóban-ra változtatta. Az előadásról elmondta, hogy minden mozzanata fordulat, és egy csoda, hogy még nem fedezték fel a színházi rendezők. Kiss Csaba a színészeire is kitért, mint mondta lenyűgöző csapatot kapott: Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Tompos Kátya, Györgyi Anna, Bodrogi Gyula, Bakos-Kiss Gábor és Farkas Dénes személyében.

A következő évad egyedüli külföldi rendezője Silviu Purcărete lesz, aki Csehov Cseresznyéskert című drámáját állítja színpadra. A Nemzeti Színház igazgatója elárulta, hogy a román rendezőnek több címmel kell „udvarolni” míg választ végül egyet, de szeret a Nemzeti színészeivel dolgozni és egyfajta barátság is köti már Vidnyánszky Attilához.

Izgalmas premiernek ígérkezik a 2017/18-as évadban az Egri csillagok. Gárdonyi Géza regényét Zalán Tibor írja át színpadra. Az író bár – elmondása szerint – rendkívül örült a feladatnak, egyúttal rettegés is fogta el, de nagyon örül és kissé alakít majd a klasszikus történeten.

A 2017/2018-as évad utolsó premierje Zsótér Sándor rendezése lesz. A gömbfejűek és a csúcsfejűek című Brecht darab a Szeget szeggel parafrázisa, egy rémmese – árulta el Zsótér, aki azt is hozzátette szélsőséges karaktereket mutat be a mű. Az előadásban Udvaros Dorottya mellett játszanak még Farkas Dénes, Kristán Attila, Söptei Andrea, Trokán Nóra és sokan mások.

Négy előadást ingyen nézhetnek tanárok és diákok

 „Hiszünk abban, hogy hatunk a  világra” – mondta Vidnányszky Attila, aki bejelentette, hogy a következő évadban négy előadást: a János vitézt, a Csongor és Tündét, a Tóth Ilonkát és a Fekete ég - A fehér felhő című darabokat diákcsoportok (és kísérőtanáraik) számára ingyenesen látogathatóvá teszi. #nemzetiadiakokert címmel programmal az a céljuk, hogy a lehető legtöbb diák számára elérhetővé váljanak. Az igazgató megjegyezte, hogy ezen előadásokat az elmúlt években telt házakkal játszotta a Nemzeti Színház: a János vitéz eddig 56 alkalommal került színre és 32.803 néző látta. A Csongor és Tündét 23 alkalommal játszottuk, 12.112 néző előtt, a Tóth Ilonka 2016. október 25-i bemutatója óta 17 alkalommal került színre (egyszer Münchenben, egyszer pedig Kolozsvárott is), 9009 néző előtt. A Fekete ég - A fehér felhő című, az I. világháború magyar áldozatait megidéző előadásunkat pedig 21 alkalommal játszottuk, 12.203 néző számára.

Újra indul a Nemzetiért Vidnyánszky Attila

Vidnyánszky Attila ugyanakkor megjegyezte, hogy bár tizenegy előadással készül a következő évadra, nagyon örül, hogy Szász János is elfogadta a felkérését, és a jövőben ő is rendez majd a Nemzeti Színházban, ahogy Viktor Rizsakov is.

A Nemzeti igazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy miután 2017. decemberben lesz a színház vezetői székére a pályáztatás, ezért tovább nem tervezte a következő évadot, de azt leszögezte, hogy indulni fog újra a vezérigazgatói székért.

Az évad premierjein túl megtudtuk, hogy új tagok érkeznek a társulathoz, hat fiatal színész, akik nem teljesen ismeretlenek a nézők számára. A Kaposvári Egyetem frissen végzett hallgatói, akik a színházban töltötték a gyakorlati idejüket: Ács Eszter, Barta Ágnes, Katona Kinga, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor és Bordás Roland, de a Nemzeti Színház társulati tagja lesz az elmúlt években vendégként több szerepet is játszó Rubold Ödön is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.