Zenepalota épült Budapesten
Március 23-án nyitja meg kapuit a belső-ferencvárosi Mátyás utcában az új Kortárs Zenei Központ. A belül XXI. századira modernizált, 120 éves épületben hangversenyterem, könyvtár, professzionális hangrögzítésre alkalmas stúdió, étterem és dzsesszklub is helyet kapott.
Amikor Georges Pompidou francia elnök elhatározta, hogy az Egyesült Államokból hazacsábítja a világhírű karmester-zeneszerzőt, Pierre Boulezt, megkérdezte tőle, mivel tudná Párizsban marasztalni. Boulez nem sokat habozott: egy kortárs zenei kutatóközpontot kért magának az épülő Pompidou Centrum szomszédságában. Az IRCAM (Institut de Recherche et Coordination Acoustique/Musique) földbe mélyesztett öt szintje Renzo Piano és Richard Rogers tervei alapján 1977-ben nyílt meg, és azóta is modellül szolgál a hasonló intézmények számára.
Nálunk sosem mentek ilyen egyszerűen a dolgok. Már csak azért sem, mert egy efféle kultúrpolitikai döntés itthon azonnal az ellenzők dühödt hadát mozgósítaná. Többe kerülne a botrányra fordított energia, mint az épület. Ami viszont döbbenetes, hogy ebben a legatyásodott országban most döntően magánerőből mégis létrejön a párizsihoz hasonló, nagyszabású konstrukció.
A fantaszta álma
Gőz László dzsesszmuzsikusként és a kortárs zenét játszó 180-as csoport alapítójaként már számottevő hazai és nemzetközi hírnevet szerzett, amikor 1996-ban létrehozta a Budapest Music Center - Zenei Információs Központot. A dokumentációs és szolgáltató tevékenységet végző intézmény két év múlva már hangrögzítéssel is foglalkozott, és a BMC Records hamarosan jó nevű kortárs- és dzsesszlemezkiadóvá fejlődött. Hogy az igényes, de korántsem rentábilis vállalkozás saját lábon meg tudjon állni, a hozzávalót Gőz koncert- és rendezvényszervezéssel kereste-keresi meg, egyebek mellett olyan mamuteseményekkel, mint a Kapcsolat Koncertek vagy a Nemzeti Vágta.
A fantaszta harsonás azonban nem elégedett meg ennyivel, egész birodalmat álmodott a modern zenekultúra népszerűsítésre. A BMC egy bérház lakásait kezdte felvásárolni irodája közelében, hogy azt alakítsa multifunkciós központtá. Az építészeti tervek 2001-re készen álltak, és a koncepció támogatására megnyerte a kortárs zene három világsztárját: Ligeti Györgyöt, Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert, valamint az akkori kulturális kormányzatot és a ferencvárosi polgármestert.
A politikai élet viharai és a beköszöntő gazdasági válság azonban nem hatottak kedvezően. Az eredetileg választott helyszín sem bizonyult ideálisnak, így 2005-ben a tervezést egy másik épülettel kellett újragondolni. A tényleges kezdőlépést végül három év múlva tették meg, ám korántsem a hagyományos módon. A Mátyás utcai lakóház belső udvarán a magyar kulturális élet válogatott tagjai - köztük Eötvös és Kurtág - nem vakolókanállal, hanem ellenkezőleg, bontókalapáccsal végezték a szimbolikus rítust: "alapkőletétel" helyett a régi falak bontását, hogy aztán valami új születhessen a helyen.
Ám a recesszióval együtt az építkezés is elhúzódott, és időközben hiába nyert el a BMC egy európai uniós pályázaton ötszázmillió forintnyi támogatást, ez a pénz nem jutott el hozzájuk. Tavaly ősszel azonban a kormány a rendkívüli intézkedésekre szánt tartalékból pótolta a BMC-nek az összeget, így mostanra befejeződhettek a munkálatok. A mérleg már-már valószínűtlen: a ház kétmilliárd forint magántőkéből és ennek negyedét kitevő állami támogatással jön létre.
Kívül régi - belül új
Az új zeneközpont pár lépésre a Duna-parttól, a Corvinus Egyetem mögötti kis utcácskában búvik meg, és úgy simul a klasszikus pesti környezetbe, hogy mégis azonnal felhívja magára a figyelmet. A 120 éves, neoklasszicista épület eredetileg déligyümölcs-kereskedés volt, majd laktanya és kórház lett belőle, végül 21 lakásos társasházként szolgált. Az új építészeti terveket Gőz Dorottya, Chehadé Abdel Rahim és Taraczky Dániel dolgozta ki. A nagyrészt eredeti formában megőrzött és felújított külcsín mint valami héj rejti az ötszintes komplexumot. Azaz kívül régi, belül teljesen új, hasonlóképpen ahhoz, ahogy Berlinben a Reichstagot újították fel az évezredfordulón.
A legfontosabb helyiség a mára koncertteremmé alakított, egykori belső udvar. A vakolatlan falak őrzik a korabeli, vegyes technikájú téglarakás arculatát, nemcsak a megkapó mintázat kedvéért, hanem akusztikai okokból is. Gőz László nem titkolt célja, hogy hangzás tekintetében felvegye a versenyt a Művészetek Palotájával. Pontosabban az intézmény inkább jó kiegészítője lehet majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremnek, hiszen amaz elsősorban nagyzenekari hangzásra készült, a Mátyás utca viszont a kamarazene fellegvára lesz. A 350 fős nézőtér, a korszerű színpad- és hangtechnika a szólistáktól a szimfonikus zenekaron át a kamaraoperáig alkalmas előadásokra.
Az első emeletre költözött az eddigi BMC szíve: a százezer kötetes könyvtár és dokumentációs központ, itt vannak a hangstúdiók is. Felette a vendégszobák és kurzusterem szintje, majd a fogadásokra alkalmas helyiség az impozáns tetőterasszal. Az utcaszint alatt pedig dzsesszklub és exkluzív étterem várja a látogatókat. Ugyanide került a balettre, hangszeres gyakorlásra egyaránt használható próbaterem is.
Nemzetközi rang
Bízvást állítható, hogy már az indulás pillanatában nemzetközi rangot ad a háznak Kurtág György és Eötvös Péter erkölcsi és művészi támogatása, valamint a jó kapcsolat az időközben elhunyt Ligeti György örököseivel. Túl azon, hogy a magyar muzsika világhírét öregbítő bemutatók és hangfelvételek színtere lesz a BMC, ide költözik a Nemzetközi Eötvös Intézet is. Eötvös, aki ma az egyik legkeresettebb komponista, és hosszú ideig dolgozott Pierre Boulez mellett az IRCAM-ban, 22 éve alapította az ifjú zeneszerzők és karmesterek képzését elősegítő intézetét. Társulása a BMC-vel új távlatot nyit a hazai oktatásban. Bár zárt körű esteken már tesztelték a terem akusztikáját, a nagyközönség előtt nemzetközi kórusversennyel debütál a centrum, amit a Budapesti Tavaszi Fesztivál hat kamarazenei koncertje követ majd.
Az elmúlt másfél évtizedben a pesti Duna-parti sávban sorra születnek a művelődés új színterei. Az egyszer talán megnyíló CET szomszédságában, nem messze a Trafótól és a Ráday utcai galériáktól, három villamosmegállóra a MüPától és a Nemzeti Színháztól, nem kétséges, hogy az új zenei központ meghatározó vonás lesz majd a főváros kulturális arculatában.
Nálunk sosem mentek ilyen egyszerűen a dolgok. Már csak azért sem, mert egy efféle kultúrpolitikai döntés itthon azonnal az ellenzők dühödt hadát mozgósítaná. Többe kerülne a botrányra fordított energia, mint az épület. Ami viszont döbbenetes, hogy ebben a legatyásodott országban most döntően magánerőből mégis létrejön a párizsihoz hasonló, nagyszabású konstrukció.
A fantaszta álma
Gőz László dzsesszmuzsikusként és a kortárs zenét játszó 180-as csoport alapítójaként már számottevő hazai és nemzetközi hírnevet szerzett, amikor 1996-ban létrehozta a Budapest Music Center - Zenei Információs Központot. A dokumentációs és szolgáltató tevékenységet végző intézmény két év múlva már hangrögzítéssel is foglalkozott, és a BMC Records hamarosan jó nevű kortárs- és dzsesszlemezkiadóvá fejlődött. Hogy az igényes, de korántsem rentábilis vállalkozás saját lábon meg tudjon állni, a hozzávalót Gőz koncert- és rendezvényszervezéssel kereste-keresi meg, egyebek mellett olyan mamuteseményekkel, mint a Kapcsolat Koncertek vagy a Nemzeti Vágta.
A fantaszta harsonás azonban nem elégedett meg ennyivel, egész birodalmat álmodott a modern zenekultúra népszerűsítésre. A BMC egy bérház lakásait kezdte felvásárolni irodája közelében, hogy azt alakítsa multifunkciós központtá. Az építészeti tervek 2001-re készen álltak, és a koncepció támogatására megnyerte a kortárs zene három világsztárját: Ligeti Györgyöt, Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert, valamint az akkori kulturális kormányzatot és a ferencvárosi polgármestert.
A politikai élet viharai és a beköszöntő gazdasági válság azonban nem hatottak kedvezően. Az eredetileg választott helyszín sem bizonyult ideálisnak, így 2005-ben a tervezést egy másik épülettel kellett újragondolni. A tényleges kezdőlépést végül három év múlva tették meg, ám korántsem a hagyományos módon. A Mátyás utcai lakóház belső udvarán a magyar kulturális élet válogatott tagjai - köztük Eötvös és Kurtág - nem vakolókanállal, hanem ellenkezőleg, bontókalapáccsal végezték a szimbolikus rítust: "alapkőletétel" helyett a régi falak bontását, hogy aztán valami új születhessen a helyen.
Ám a recesszióval együtt az építkezés is elhúzódott, és időközben hiába nyert el a BMC egy európai uniós pályázaton ötszázmillió forintnyi támogatást, ez a pénz nem jutott el hozzájuk. Tavaly ősszel azonban a kormány a rendkívüli intézkedésekre szánt tartalékból pótolta a BMC-nek az összeget, így mostanra befejeződhettek a munkálatok. A mérleg már-már valószínűtlen: a ház kétmilliárd forint magántőkéből és ennek negyedét kitevő állami támogatással jön létre.
Kívül régi - belül új
Az új zeneközpont pár lépésre a Duna-parttól, a Corvinus Egyetem mögötti kis utcácskában búvik meg, és úgy simul a klasszikus pesti környezetbe, hogy mégis azonnal felhívja magára a figyelmet. A 120 éves, neoklasszicista épület eredetileg déligyümölcs-kereskedés volt, majd laktanya és kórház lett belőle, végül 21 lakásos társasházként szolgált. Az új építészeti terveket Gőz Dorottya, Chehadé Abdel Rahim és Taraczky Dániel dolgozta ki. A nagyrészt eredeti formában megőrzött és felújított külcsín mint valami héj rejti az ötszintes komplexumot. Azaz kívül régi, belül teljesen új, hasonlóképpen ahhoz, ahogy Berlinben a Reichstagot újították fel az évezredfordulón.
A legfontosabb helyiség a mára koncertteremmé alakított, egykori belső udvar. A vakolatlan falak őrzik a korabeli, vegyes technikájú téglarakás arculatát, nemcsak a megkapó mintázat kedvéért, hanem akusztikai okokból is. Gőz László nem titkolt célja, hogy hangzás tekintetében felvegye a versenyt a Művészetek Palotájával. Pontosabban az intézmény inkább jó kiegészítője lehet majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremnek, hiszen amaz elsősorban nagyzenekari hangzásra készült, a Mátyás utca viszont a kamarazene fellegvára lesz. A 350 fős nézőtér, a korszerű színpad- és hangtechnika a szólistáktól a szimfonikus zenekaron át a kamaraoperáig alkalmas előadásokra.
Az első emeletre költözött az eddigi BMC szíve: a százezer kötetes könyvtár és dokumentációs központ, itt vannak a hangstúdiók is. Felette a vendégszobák és kurzusterem szintje, majd a fogadásokra alkalmas helyiség az impozáns tetőterasszal. Az utcaszint alatt pedig dzsesszklub és exkluzív étterem várja a látogatókat. Ugyanide került a balettre, hangszeres gyakorlásra egyaránt használható próbaterem is.
Nemzetközi rang
Bízvást állítható, hogy már az indulás pillanatában nemzetközi rangot ad a háznak Kurtág György és Eötvös Péter erkölcsi és művészi támogatása, valamint a jó kapcsolat az időközben elhunyt Ligeti György örököseivel. Túl azon, hogy a magyar muzsika világhírét öregbítő bemutatók és hangfelvételek színtere lesz a BMC, ide költözik a Nemzetközi Eötvös Intézet is. Eötvös, aki ma az egyik legkeresettebb komponista, és hosszú ideig dolgozott Pierre Boulez mellett az IRCAM-ban, 22 éve alapította az ifjú zeneszerzők és karmesterek képzését elősegítő intézetét. Társulása a BMC-vel új távlatot nyit a hazai oktatásban. Bár zárt körű esteken már tesztelték a terem akusztikáját, a nagyközönség előtt nemzetközi kórusversennyel debütál a centrum, amit a Budapesti Tavaszi Fesztivál hat kamarazenei koncertje követ majd.
Az elmúlt másfél évtizedben a pesti Duna-parti sávban sorra születnek a művelődés új színterei. Az egyszer talán megnyíló CET szomszédságában, nem messze a Trafótól és a Ráday utcai galériáktól, három villamosmegállóra a MüPától és a Nemzeti Színháztól, nem kétséges, hogy az új zenei központ meghatározó vonás lesz majd a főváros kulturális arculatában.
Zenepalota épült Budapesten
