Magyarok a piacon

Ne az asztalfióknak írjunk!

/ 2017.10.04., szerda 16:39 /

Minden szerző számára egyszerűen elérhetővé teszi az elektronikus könyvek nagy online áruházait a két év alatt több mint 34 ezer e-könyvet megjelentető PublishDrive – mondja az alapító, Jentetics Kinga.

E-könyvet minimális informatikai felkészültséggel bárki készíthet, és értékesítheti is a webes áruházakban. Miért szükséges ehhez támogatást nyújtani?

Elméletben mindenki számára elérhető ez a lehetőség, de a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a gyakorlatban ez nem igaz. Amikor az egyetemen végeztem, szerettem volna a szakdolgozatomat elektronikus formában megjelentetni, és kiderült, hogy a publikálás közel sem olyan egyszerű, mint ahogy a legtöbben elképzeljük. Rengeteg adminisztrációs akadály van, és a nagy online áruházakkal is egyesével meg kell küzdeni – mind a könyv árazásával, mind az értékesítés pénzügyi feltételeivel kapcsolatban. Persze az már rendkívül előnyös helyzet, ha a webes könyvesbolt egyeztetésre méltatja a szerzőt; az esetek többségében a kezdő írókkal szóba sem állnak. Ha mégis, akkor előre meghatározott, kőbe vésett feltételekkel vállalják az e-könyv forgalmazását.

Nincs ez másképp a nyomtatott könyvek piacán sem.

De míg a nyomtatott könyveknél ennek észszerű anyagi okai vannak – hiszen a kötet megjelentetése és értékesítése i s k öltségekkel j ár – , az online piacon elméletileg nincsenek ilyen akadályok. Technikailag minden adott ahhoz, hogy virágozzék minden virág, és a piac döntsön arról, mire van igény. A tapasztalat viszont az, hogy a publikálás körülményei még az online világban sem kedveznek azoknak, akik mögött nem áll profi kiadó. A PublishDrive ebben az útvesztőben segít eligazodni. A felületünkön keresztül – 10 százalékos jutalékért – a szerzők egyszeri regisztrációval eljuttathatják a könyvüket szinte minden népszerű webáruház kínálatába.

Biztos előnyös, ha boldog, boldogtalan megjelentetheti a könyvét?

Természetesen. Ha valaki ír egy könyvet, akkor ne az legyen a siker akadálya, hogy képtelen átverekedni magát a forgalmazáshoz vezető bonyolult informatikai és jogi folyamaton. Az internetes piacon a termékek megférnek egymás mellett, úgyhogy nincs szükség arra, hogy az olvasók előtt bárki ítéletet mondjon a könyvekről. A közönség el tudja látni ezt a feladatot; abból lesz siker, amit az olvasók felemelnek.

Több emberhez juthat így el egy könyv, mint a nyomtatott könyvpiacon?

Kezdő szerzőként nagyságrendekkel több olvasót érhetünk el e-bookkal, mint papíralapú könyvvel. De a két terület között nem kizárólagos, inkább kiegészítő viszony van. Az e-könyvek megférnek a hagyományosak mellett; nem igazolódott be, amitől sokan tartottak, hogy az új formátum kiszorítja a régit. Inkább azt lehet megfigyelni, hogy ami elektronikus formában nagy siker, azt később nyomtatva is kiadják – és úgy is bestseller lesz.

Tehát az e-book a komolyabb megjelenések előszobája?

Sok író számára egyértelműen. Az elektronikus kiadás hozzásegíti a szerzőket ahhoz, hogy tökéletesítsék a művüket. Ugyanez a kiadó oldaláról nézve is igaz: ha egy könyv „jól megy” az online csatornákon, akkor bátrabban szavaznak neki bizalmat a hagyományos kiadáshoz is. A PublishDrive-on keresztül a szerző részletes információkat kap mind az olvasók visszajelzéseiről, mind az értékesítési statisztikákról.

Eddig hány kiadvány jelent meg a szolgáltatáson keresztül?

Az oldalunk 2015-ben indult, és azóta minden évben 300 százalékkal nő a kiadott címek száma. Jelenleg 34 ezer könyvnél tartunk. Az utóbbi időben ugrásszerűen nő az angol nyelvű közönségünk; az új regisztrálóknak már több mint 70 százaléka amerikai vagy brit. Az is érdekes adat, hogy a magyar nyelvű könyvek vásárlói 40 százalékban nem Magyarországon élnek. Ez a kivándorlási hullám hatása, ugyanakkor azt is mutatja, hogy magyar nyelven dolgozó írónak is érdemes a globális piacban gondolkodnia.

Meg tud élni egy író az online kiadott könyveiből?

Ez a könyvek népszerűségétől, az olvasói kereslettől függ. Az online közegben nagyon hatékonyan működik az ajánlásra épülő marketing; egy könyvet mindenféle profi kampány nélkül, pillanatok alatt felkaphat a közönség. Számos, később világsikerré váló kiadvány eredetileg e-könyvként jelent meg. Természetesen egy angol nyelvű e-book ebből a szempontból előnyből indul, hiszen nagyobb a potenciális közönsége. Jó hír, hogy ma már ez a piac itthonról is ugyanolyan egyszerűen elérhető, mint a világ bármely pontjáról. A PublishDrive segítségével az író pár kattintással elhelyezheti a művét akár az Amazon, az iBooks, a Google Play vagy más nagyobb áruház virtuális polcain.

Két év alatt 34 ezer kiadvány megjelentetése óriási eredmény. Mi a következő lépcsőfok?

A közeljövőben egyre nagyobb figyelmet szentelünk majd az amerikai piacnak, mivel ott meredeken emelkedik az ügyfeleink száma; elképzelhető, hogy nyitunk egy helyi irodát is. Emellett folyamatosan haladunk azokkal a fejlesztésekkel, amelyek segítik a szerzőket könyvük kidolgozásában és értékesítésében. Rá akarjuk venni az írókat, hogy ne csak a fióknak írjanak.

Jentetics Kinga
1987-ben született Budapesten. • A Corvinuson szerzett mesterdiplomát marketing szakirányon. • Fél évig részt vett egy svájci gyakorlati programban. • 2014-ben alapította a PublishDrive-ot, melynek webes felülete 2015-ben élesedett.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Joggal piásozta Pálffy Istvánt Novák Előd

A legfőbb bírói fórum szerint egy ember spicces állapotáról „érzékszervekkel (látás, hallás, szaglás) is meg lehet győződni”, ezek alapján pedig Novák Előd kijelentésének volt valóságalapja.

Az élelmiszer a legjobb ajándék

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR gyűjtése keretében tartósélelmiszereket lehet adományozni a nélkülözőknek karácsonyra.

Így nyomul a kínai „puha erő” Magyarországon

Peking nem csak üzleti beruházásokkal hagyna nyomot a világban: a politikai törekvések útját kulturális köntösben is egyengetik. A keleti nyitás Magyarországon is fogékony e törekvésre – lássuk, mekkora a siker. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.