Magyarok a piacon

Székely szoknya táskában

/ 2017.02.15., szerda 16:24 /

A roppant karakteres Esztány-táskák első megrendelője a cégtulajdonos-tervező egyetemi tanára volt. A Példakép Alapítvány 2016-os különdíjasa, a csíkszeredai Esztány István ma már négy országba szállítja táskáit.

Milyen elképzelésekkel jelentkezett annak idején a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre?

Azt reméltem, hogy szakmát, tervezést és kivitelezést egyaránt tanulhatok ott. A csíkszeredai művészeti líceum tanulójaként több diákolimpia díjazottja voltam, biztos helyem lett volna bármelyik romániai iparművészeti főiskolán, de kizárólag a MOME-ban gondolkodom. A középiskolában azért „kapaszkodtam” a textilművészetbe, mert térbeliségével közel áll a szobrászathoz, a színek révén pedig a festészethez. Mindig kézzelfogható, használható tárgyat akartam alkotni, középiskolás koromban például a nagyszoba perzsaszőnyegén hulladék fából készítettem egy fotelszerűséget.

Hogyan lett ebből bőrdíszművesség?

A MOME-ra textil szakra abban az évben csak két fiú jelentkezett, egy csíkszeredai osztálytársam és jómagam, előttünk évek óta senki. Másodévtől az öt szakból a bőrt választottam, abban láttam leginkább a plasztika, a térbeliség lehetőségét. Vonzott a cipő is, sőt egyik tanárom ösztökélésére megtanultam a túranyereg készítését is.

A női táskák világába való bemerészkedés azért kíván némi magyarázatot…

Néhány év után már ki merem mondani: a nők számára könnyebb új formákat alkotni, náluk egy szín, egy hangulat sokszor felülírja a praktikusság érveit. Elsősorban a formát helyezem előtérbe, de igyekszem képben lenni az aktuális divattal is; ha valami megtetszik a kifutókon, nem szégyellem magamba szippantani. A népi ornamentikából, motívumkincsekből táplálkoztam, a székely rakottas szoknya volt a kiindulópont: ahogy a lányok forognak tánc közben, úgy bővül a szoknya. Ahogy bővül a szoknya, úgy bővül nálam a táska, ahogy pakolnak bele, úgy képes növekedni a belső mérete.

Vannak „tesztfogyasztói”? Feleség, anyuka…

Nincsenek, de azért odafigyelek az észrevételekre. Táskamodell volt a diplomamunkám, az egyik tanárnőm mindjárt rendelt is egyet. A budapesti Iparművészeti Múzeumban 2009 őszén rendezett vásár volt az első, amelyen részt vettem. Talán 15 táskát vittem magammal, meg is vették, és ez lendületet adott a folytatáshoz. Az azóta készülő táskák nagymértékben hasonlítanak a lapos darabokból álló diplomakollekcióhoz, de már készítek kerek aljú táskákat, amit az az igény szült, hogy a táska ne boruljon fel, ha leteszik valahová.

Bontotta szét már valamelyik piacvezető márka táskáját, hogy megnézze, mit is tud?

Nem volt rá szükségem, az egyetemen alaposan megtanították a szakmát. Persze nyitott szemmel járok, s amikor egyszer valaki behozott egy márkás táskát, hogy adjunk neki egy kis tartást, elborzadtam, milyen elnagyoltságot rejtegetett az 500 eurós táska bélése.

Ma hány ember gyártja az Esztány-táskákat?

A közelmúltig ötödmagammal dolgoztunk, átlagban napi 2,9 darabot tudtunk előállítani, amiből 2016-ban 600 táska jött ki. Most egy hatodik hölgy jár próbaidőre, hosszú távon vele remélhetőleg napi fél táskát még hozzá tudunk tenni a teljesítményünkhöz. Elengedhetetlen a bővítés, február elején már csak április végi szállításra tudtunk felvenni megrendelést. Nyolc-tíz alapmodell fut állandóan, ezeket lehet variálni színek, kiegészítők alapján.

Tart tőle, hogy lassan túlnövik magukat?

Létező ez a „veszély”, de nem annyira a termelés, hanem az adminisztráció szempontjából kezdem érzékelni. Ma ugyanis messze nem a tervezés viszi el az energiámat, hanem a rendelésfelvétel, levelezés, anyagbeszerzés, eladás. No meg a pályázati lebonyolítás: tavaly például meghirdették a külhoni fiatal vállalkozók évét, ennek keretében nyertünk egy összeget varrógépekre, számítógépekre.

A megrendelések nagyságrendjéből ítélve nincs gondja az értékesítéssel. Hogyan sikerült feltűzni vállalkozását a térképre?

Kezdetben havonta utaztam a budapesti WAMP-vásárokra, ahol kialakult egy vevőkör. Ott kerültem kapcsolatba a későbbi viszonteladókkal is, elsőként az olaszországival, amelynek egyik tulajdonosa magyar. A márkaépítésben jelentős szerepe volt az Illésy Lenke egyetemi kollégámmal – ő az ille/olla ruhamárka megteremtője – való találkozásnak is, közösen nyitottuk az első budapesti márkaboltunkat. Jelenleg Magyarországra, Olaszországba, Csehországba és Svájcba szállítok, vásárokra már nem járok. A 2016-os az első pozitív szaldójú évünk volt, nagyobb lett a forgótőkénk, így nagyobb mennyiségű, 60-70 négyzetméternyi bőrt is tudok vásárolni. Első alkalommal egyetlen táblát, 2,5 négyzetmétert hoztam magammal Budapestről vonaton.

Esztány István
Csíkszeredán született 1985-ben. • A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textil/bőr szakán diplomázott 2009-ben. • 2008–2009: Az INEXTEX (A textilörökségen alapuló tudás, tapasztalatok, módszerek innovatív cseréje) európai uniós program erdélyi vezető oktató dizájnere. • Egyéni vállalkozását 2010 elején indította. • A HG.HU Design Award 2011 finalistája. • A Példakép Alapítvány által meghirdetett Az év példaképe pályázat 2016-os különdíjasa.

Rosta

Bódis András

Találkozunk 2016-ban!

Ezért akar a kormány lőtereket telepíteni az iskolákba

A lövészet iskolai oktatásának ötlete összefügg a hadsereg létszámhiányával, de valószínűleg ugyanúgy kevés valósul meg belőle, mint a lovaglásból vagy a mindennapos éneklésből. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Miért szavaz sok LMBT-személy a radikális jobboldalra?

Három európai kormányfő homoszexuális; Angliában rekordot döntött a meleg képviselők száma; szélsőjobbos alakulatok, illetve Skóciában az összes mérvadó párt élén szintén zenész áll – derül ki a csütörtöki Heti Válaszból.