Magyarok a piacon

Székely szoknya táskában

/ 2017.02.15., szerda 16:24 /

A roppant karakteres Esztány-táskák első megrendelője a cégtulajdonos-tervező egyetemi tanára volt. A Példakép Alapítvány 2016-os különdíjasa, a csíkszeredai Esztány István ma már négy országba szállítja táskáit.

Milyen elképzelésekkel jelentkezett annak idején a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre?

Azt reméltem, hogy szakmát, tervezést és kivitelezést egyaránt tanulhatok ott. A csíkszeredai művészeti líceum tanulójaként több diákolimpia díjazottja voltam, biztos helyem lett volna bármelyik romániai iparművészeti főiskolán, de kizárólag a MOME-ban gondolkodom. A középiskolában azért „kapaszkodtam” a textilművészetbe, mert térbeliségével közel áll a szobrászathoz, a színek révén pedig a festészethez. Mindig kézzelfogható, használható tárgyat akartam alkotni, középiskolás koromban például a nagyszoba perzsaszőnyegén hulladék fából készítettem egy fotelszerűséget.

Hogyan lett ebből bőrdíszművesség?

A MOME-ra textil szakra abban az évben csak két fiú jelentkezett, egy csíkszeredai osztálytársam és jómagam, előttünk évek óta senki. Másodévtől az öt szakból a bőrt választottam, abban láttam leginkább a plasztika, a térbeliség lehetőségét. Vonzott a cipő is, sőt egyik tanárom ösztökélésére megtanultam a túranyereg készítését is.

A női táskák világába való bemerészkedés azért kíván némi magyarázatot…

Néhány év után már ki merem mondani: a nők számára könnyebb új formákat alkotni, náluk egy szín, egy hangulat sokszor felülírja a praktikusság érveit. Elsősorban a formát helyezem előtérbe, de igyekszem képben lenni az aktuális divattal is; ha valami megtetszik a kifutókon, nem szégyellem magamba szippantani. A népi ornamentikából, motívumkincsekből táplálkoztam, a székely rakottas szoknya volt a kiindulópont: ahogy a lányok forognak tánc közben, úgy bővül a szoknya. Ahogy bővül a szoknya, úgy bővül nálam a táska, ahogy pakolnak bele, úgy képes növekedni a belső mérete.

Vannak „tesztfogyasztói”? Feleség, anyuka…

Nincsenek, de azért odafigyelek az észrevételekre. Táskamodell volt a diplomamunkám, az egyik tanárnőm mindjárt rendelt is egyet. A budapesti Iparművészeti Múzeumban 2009 őszén rendezett vásár volt az első, amelyen részt vettem. Talán 15 táskát vittem magammal, meg is vették, és ez lendületet adott a folytatáshoz. Az azóta készülő táskák nagymértékben hasonlítanak a lapos darabokból álló diplomakollekcióhoz, de már készítek kerek aljú táskákat, amit az az igény szült, hogy a táska ne boruljon fel, ha leteszik valahová.

Bontotta szét már valamelyik piacvezető márka táskáját, hogy megnézze, mit is tud?

Nem volt rá szükségem, az egyetemen alaposan megtanították a szakmát. Persze nyitott szemmel járok, s amikor egyszer valaki behozott egy márkás táskát, hogy adjunk neki egy kis tartást, elborzadtam, milyen elnagyoltságot rejtegetett az 500 eurós táska bélése.

Ma hány ember gyártja az Esztány-táskákat?

A közelmúltig ötödmagammal dolgoztunk, átlagban napi 2,9 darabot tudtunk előállítani, amiből 2016-ban 600 táska jött ki. Most egy hatodik hölgy jár próbaidőre, hosszú távon vele remélhetőleg napi fél táskát még hozzá tudunk tenni a teljesítményünkhöz. Elengedhetetlen a bővítés, február elején már csak április végi szállításra tudtunk felvenni megrendelést. Nyolc-tíz alapmodell fut állandóan, ezeket lehet variálni színek, kiegészítők alapján.

Tart tőle, hogy lassan túlnövik magukat?

Létező ez a „veszély”, de nem annyira a termelés, hanem az adminisztráció szempontjából kezdem érzékelni. Ma ugyanis messze nem a tervezés viszi el az energiámat, hanem a rendelésfelvétel, levelezés, anyagbeszerzés, eladás. No meg a pályázati lebonyolítás: tavaly például meghirdették a külhoni fiatal vállalkozók évét, ennek keretében nyertünk egy összeget varrógépekre, számítógépekre.

A megrendelések nagyságrendjéből ítélve nincs gondja az értékesítéssel. Hogyan sikerült feltűzni vállalkozását a térképre?

Kezdetben havonta utaztam a budapesti WAMP-vásárokra, ahol kialakult egy vevőkör. Ott kerültem kapcsolatba a későbbi viszonteladókkal is, elsőként az olaszországival, amelynek egyik tulajdonosa magyar. A márkaépítésben jelentős szerepe volt az Illésy Lenke egyetemi kollégámmal – ő az ille/olla ruhamárka megteremtője – való találkozásnak is, közösen nyitottuk az első budapesti márkaboltunkat. Jelenleg Magyarországra, Olaszországba, Csehországba és Svájcba szállítok, vásárokra már nem járok. A 2016-os az első pozitív szaldójú évünk volt, nagyobb lett a forgótőkénk, így nagyobb mennyiségű, 60-70 négyzetméternyi bőrt is tudok vásárolni. Első alkalommal egyetlen táblát, 2,5 négyzetmétert hoztam magammal Budapestről vonaton.

Esztány István
Csíkszeredán született 1985-ben. • A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textil/bőr szakán diplomázott 2009-ben. • 2008–2009: Az INEXTEX (A textilörökségen alapuló tudás, tapasztalatok, módszerek innovatív cseréje) európai uniós program erdélyi vezető oktató dizájnere. • Egyéni vállalkozását 2010 elején indította. • A HG.HU Design Award 2011 finalistája. • A Példakép Alapítvány által meghirdetett Az év példaképe pályázat 2016-os különdíjasa.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.