A józan ész és az ép erkölcsi érzék

/ 2006.09.28., csütörtök 21:13 /

E sorok írásakor a magyar belpolitikai helyzet gyakorlatilag áttekinthetetlen. A megtörtént események, az elhangzott szavak, s a jövőre vonatkozó várakozások kavalkádja minden órát meglepetéssé tehet. A kormányzás politikai feladatát ellátni hivatott politikusok ilyenkor csak egymásra, önmaguk lelkiismeretére és intuíciójára figyelnek. Így van ez rendjén.

Az eseményeket persze szakértők kommentálják, újságírók közvetítik és moderálják, az utcákon és a tévék előtt pedig polgárok százezrei szánják idejük jelentős részét többé-kevésbé aktív politizálásra. Ilyenkor még igazabbnak látszik, amit Lánczi András állít, hogy nincs olyan, hogy értelmiség. Csak szakértők, politikusok és hivatalnokok vannak: a szabályok és tények ismerői, a döntések meghozói és végrehajtói.

Ám a Magyar Köztársaság legsúlyosabb politikai válságának közepén világlik ki talán leginkább, hogy mégis van értelmiség. Lánczi professzor azt állítja, hogy sem a világnézet, az elvek tisztaságára, sem a hozzáértésre, a tudásra, sem az egzisztenciális és szellemi függetlenségre való hivatkozás nem állja meg a helyét, ha az értelmiség létét és funkcióját alá akarjuk támasztani. De egy elszólásával mégis megjelöli azt, amit most, a válság természeténél fogva, érdemes végiggondolni, mint lehetséges hivatkozást. Ez az erkölcs.

Liberálisok és konzervatívok között az egyik legfontosabb közös pont, hogy az erkölcsi normák közkincset jelentenek. A liberálisok arra hivatkoznak, hogy minden ember egyenlő erkölcsi értéket képvisel, mert egyenlő erkölcsi képességekkel rendelkezik, például a normák követésére. A konzervatívok nem értenek egyet az egyenlő erkölcsi érték empirikus tételével, de azzal igen, hogy az erkölcsi normák megismerésére és fontosságuk belátására minden ember egyaránt - ha nem is egyenlő mértékben - alkalmas. Ebből az látszik következni, amit a válság meg is erősít, hogy az erkölcsi normák súlyos megsértésének megállapítása minden polgárnak joga és kötelessége. Ebben az értelmiség semmiféle kitüntetett szerepet nem játszhat.

A józan ész és az ép erkölcsi érzék nem kevesek privilégiuma, és végső soron egyik sem semmisíthető meg. De igen súlyos árat kell fizetnie egy politikai közösségnek azért, ha olyan intézményeket, szokásokat, eljárásokat, beszédmódot, fogalmakat honosít meg vagy fogad el, amelyek ellentmondanak a józan észnek és az ép erkölcsi érzéknek. A kommunizmus és a megvalósult szocializmus ideológiája és gyakorlata egyaránt a józan ész és az ép erkölcsi érzék elleni lázadás volt. A végeredmény olyan társadalom, amelyben semmi sem igaz, ezt mindenki tudja; mindenki azt teszi, amit jónak lát, de ügyel rá, hogy ne nevezze annak. Ahhoz, hogy ebből a csapdából kikerüljön, nem elég a (politikai és gazdasági) rendszert megváltoztatnia, másutt bevált intézményeket és eljárásokat átvennie. Meg kell változtatnia a gondolkodási és igazolási szokásait és módszereit is. Ehhez viszont olyan elitre van szüksége, amelyik következetesen és türelmesen segít abban, hogy a mindennapok ügyeiben használt józanság és erkölcsi tapasztalatok a közösség ügyeinek eltorzult és hamis világát is kiegyenesítsék és igazzá tegyék.

Az értelmiség tehát erkölcsi feladattal és felelősséggel rendelkezik. Ez azonban nem az erkölcsi tekintély szerepében való fellépés, ami irritáló és gyakorta álságos; hanem a józan ész és az ép erkölcsi érzék mindenki számára rendelkezésre álló kincseinek közösségi-politikai hasznosítása.

Lánczi Andrásnak teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy a rendszerváltás után az értelmiség java része nyíltan politizált, messze elkerülve erkölcsi feladatát, mint Jónás, a menekülő próféta. A Medgyessy-ügy idején és után lezajlott vitákban sokuk nyilvánosan meg is tagadta azt, sőt odáig ment, hogy a politikusokat egyenesen fölmentette az erkölcsi normák kötelékei alól. Elég, ha a szabályokat betartják - mondták. Arra azonban nyilván nem gondoltak, hogy milyen válság robbanhat ki, ha a polgárok jelentős részének ez nem elég.

A mai magyar politikában előtérbe került egyik erkölcsi norma az igazmondás kötelessége, illetve a hazugság tilalma. Íme, Immanuel Kantnak, a liberális politikai gondolkodás számára oly fontos tekintélynek a véleménye Az erkölcsök metafizikájából: "A hazugság az emberi méltóság elvetése és szinte megsemmisítése. Még a puszta dolognál is csekélyebb értékű az az ember, aki maga sem hiszi el, amit másnak mond." Kant igen keményen és talán könyörtelenül fogalmaz, hiszen tudjuk, hogy a mindennapokban sem ritka, hogy a hazugságot erkölcsileg legalábbis elfogadhatónak tartjuk: például ki ne hazudna egy súlyosan beteg gyermeknek; egy közismerten rosszindulatú pletykás munkatársnak? S ha a mindennapokban vannak ilyen esetek, akkor a közösség fontos ügyeinek intézése közben is előfordulhatnak. Ám ezek csakis kivételes esetben, azonnali súlyos erkölcsi kár megelőzése, megakadályozása érdekében igazolhatók. Ugyanis az élet viteléhez, az emberi kapcsolatok épségéhez, a piaci szerződések működőképességéhez, a felelősség megállapíthatóságához egyszerűen szükség van az igazságra és őszinteségre. A hazugság tilalma ezért ugyanolyan alapvető, mint az emberölésé: nélküle az emberi létmód válik lehetetlenné. S ezért fölösleges alkotmányban, jogszabályban rögzíteni a hazugság tilalmát. Ami ettől még tilalom marad.

Kétségkívül van abban igazság, hogy a józan ész és az ép erkölcsi érzék számára nyilvánvaló tilalom, a hazugság tilalma a magyar politika, a közösség ügyei intézésének ősi alapproblémája. Nagy adag hazugság volt a kiegyezésben, a kiegyezést követő években; hazugság a trianoni felelősség kérdésében; hazugság abban, hogy mire számíthat az ország a német élettérben; hazugság a kommunizmus ígéreteiben; hazugság 57-től kezdve úgyszólván mindenben. 1989-ben kétségkívül komoly kísérlet történt arra, hogy a hazugság a politikában is az legyen, ami mindenütt. Csakhogy már a rendszerváltás zárt ajtajait is nyitottnak hazudták, az értelmiség politikusnak, a politikus értelmiséginek hazudta magát; az MDF-kormány nyugodt, fokozatos átmenetet ígért, miközben sokkterápiát csinált (s ezzel valójában lerakta a magyar gazdasági fölemelkedés alapjait); az SZDSZ diktatúrát hazudott Antall mögé; a Bokros-csomagot reformnak hazudták, holott egyszerű fiskális és monetáris egyensúlyjavítás volt; 2002 óta pedig a kormánypolitika másból sem állt, mint hazugságból, amelyet pedig a Fidesz elmulasztott leleplezni, sőt, inkább kihasznált.

Mindehhez az értelmiség jelentős része, tekintélyes képviselői a döntő pillanatokban asszisztáltak. Pedig nem lett volna más dolguk, mint az őszinteség megkövetelése, a józan ész és az igazság következetes összekapcsolása. Egyik sem bonyolult, ámbár nehéz feladat: a dolgokat nevükön nevezni, félretenni saját politikai preferenciáikat, sőt, világnézetüket is, és nem engedni a negyvennyolcból. Megteremteni a kapcsolatot a mindennapok intellektuális és morális józansága, valamint a közösség ügyeinek intézése között.

Persze nemcsak a magyar politika egyik fő baja a hazugság ragálya. Tudjuk, hogy a terrorizmus és ideológusai civilizációnkat fenyegetik, mégis mentegetik, magyarázzák, fölmentik őket. Európa öregszik, jóléti rendszerei elkorhadtak, kifelé cselekvésképtelen: de politikusai úgy tesznek, mintha a meglévő védelme volna a megoldás. Belekapaszkodnak kényelmes liberális elveikbe (már elő sem veszik Kantot), s a valóságot kizárólag az elveken keresztül nézik. Ne higgyük, hogy a hazugság politikai ragálya csak nálunk pusztít. Az erkölcsi alapelvek civilizációkat tartanak fönn, kikezdésük civilizációkat rombolhat le. Ami Magyarországon történt és történik, az a nyugati civilizáció ügye is.

Néven nevezni, kertelés nélkül: a józan ész és az ép erkölcsi érzék próbatétele. Ám ezek erősebbek az értelmiség hatalmi ösztöneinél. Ha az utóbbiak kedvéért megtagadja őket, felelős a politikai káoszért. Vagy - civilizációja bukásáért.

A szerző közgazdász, politológus

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.