Ben Hur leszálkásodott

/ 2016.08.24., szerda 16:35 /

Az 1959-es Charlton Heston-féle Ben Hur kocsiversenye nagyjából tízperces volt, s ez igaz a mostani feldolgozásra is.

Ezenkívül minden jelenet és történetszál rövidebb lett. Más szóval: karcsúbb.

Kellemes emlék számunkra az eredeti Ben Hur (ami egyébként szintén remake volt: az 1925-ös Ben Hur: Krisztus története című mozi feldolgozása). Rutinos rendező, William Wyler jegyezte, aki korának megfelelően ismerte a színes, szélesvásznú mozi minden kívánalmát, s a magyar Rózsa Miklós szerezte a zenéjét. És akkoriban még tudták, hogy a nagyjátékfilm több mint akciójelenetek közé préselt érzelmes párbeszédek sorozata.

Az ifjú zsidó nemes és római származású féltestvérének évtizedes harca agyafúrt dramaturgiai fedősztorinak indult: az ókori Jeruzsálemből induló testvérháború az őskereszténység hajnalán játszódik. Az elmúlt száz évben annak lehettünk tanúi a filmvásznon, ahogy a mellékszereplőként feltűnő próféta egyre jobban elveszíti jelentőségét a történetben. Persze az új változatban is beúszik a képbe Jézus személye, de messze nem olyan erővel, mint ahogy a görög hadihajó ütközik a római gályával. 1959-ben még hallottuk a Hegyi beszédet, mára néhány jézusi gesztus maradt. De nem valami világnézeti kilúgozásról van szó, az igényesen kidolgozott akciójeleneteken kívül sok minden elveszett a 100 perccel kurtább játékidőben. Ismerős ez: miközben a trükköket nézzük, megrövidítenek bennünket.

Ben Hur – Amerikai történelmi film, 123 perc
Rendezte: Timur Bekmambetov
Főbb szereplők: Jack Huston, Nazanin Boniadi, Toby Kebbell, Morgan Freeman
***

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.