Menekülés a valóságba

/ 2018.01.17., szerda 18:53 /

Mielőtt mindent elöntenek a közelgő Oscar-gálával kapcsolatos hírek és filmek, no és a menetrendszerűen érkező szuperhős- és fantasymozik, valódi filmélményekhez is juthatunk. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál (BIDF) válogatása idén is reprezentatív, hiszen jól mutatja, mire lehet képes a kortárs dokumentumfilm. És mire nem. Két ellentétes példa a versenyprogramból.

Korunk divatja a szituatív dokumentumfilm – olyan nem fikciós mozgókép, amelyben nincsenek beszélő fejek (interjúk), csupán spontán élethelyzetek egymás után rendezéséből áll. Divat ez a formátum, ráadásul sokan dogmatikusan hisznek benne. Gondoljuk csak el, ezen elv alapján ma senki sem adna pénzt Sára Sándor korszakos Krónika sorozatára, ahogy Fliegauf Bence szintén beszélő fejes és ugyancsak kiváló Csillogás című alkotása sem valósulhatna meg.

De a szituatív formának önmagában is vannak kockázatai. A BIDF-en versenyző Szabadíts meg a gonosztól! című olasz film például egy szicíliai plébániát mutat be, amely afféle ördögűző központként működik. Látunk is szertartásokat, epilepsziás rohamhoz hasonló vergődéseket, egy-két merengést a témáról. De hiába a mégoly exkluzív képsorok, magyarázat – például az ördögűző atyákkal készült interjú – nélkül a néző magára és kételyeire van hagyva.

Talán éppen a tisztázatlanságok miatt dönthettek viszont úgy A monostor gyermekei című, részben magyar produkció alkotói, hogy a fiát buddhista kolostorba szánó bhutáni apával interjúkat készítenek. Ez is az oka, hogy a távolinak tűnő problematika ellenére a film átélhető európai szemmel is. Egyrészt jelentősen árnyalja a Nyugaton divatos képet, miszerint minden, ami buddhista, csakis jó és kedves lehet. Másrészt a történet nem úti film, inkább a hagyományos értékek és a XXI. század elvárásai közötti feszültségről, barátságról, apa-fiú viszonyról szól.

Néhány éve már felmerült egy A kategóriás magyar filmfesztivál gondolata, de hamar kiderült, hogy a pesti Cannes-hoz sok minden hiányzik még. A miskolci CineFest sikere viszont azt mutatja, hogy egy adott réteget bemutató hazai rendezvény (fiatal filmesek alkotásait láthatjuk ott) válhat tekintélyessé külföldön is. Egyáltalán nem veszett ötlet tehát a dokumentumfilmre összpontosítani. Ráadásul a BDIF egyik fesztiváligazgatója, Soós Ágnes (Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek, Szerelempatak) maga is parádés dokumentumfilmek alkotója. Vagyis a BIDF néhány éven belül akár megkerülhetetlen rendezvény is lehet.

Szabadíts meg a gonosztól! – Olasz dokumentumfilm, 94 perc
Rendezte: Federica di Giacomo
**

A monostor gyermekei – Magyar–bhutáni dokumentumfilm, 75 perc
Rendezte: Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai
****

BIDF – Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál
Január 23–28., Cinema City Aréna

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Magyaroktól ideges a New York-i elit

Egy új médium mindig politikai káosszal köszönt be, ez köti össze korunkat a harmincéves háború korával, Daniel Kehlmann új regényének témájával. A német sztárszerző egy magyar írót tart nemzedéke legnagyobb tehetségének. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Az 1968-as esztendő – Orbán is ehhez képest határozza meg önmagát

Még huszadik századi mércével is kivételesen sűrű esztendő volt 1968. A fél évszázaddal ezelőtti történelmi sorsfordító a jelenből nézve gyökeresen eltérő értelmezéseket kap: egyeseknek Európa új tavaszát jelenti, másoknak a popkultúra kezdetét, vagy a hagyományos értékre épülő világ széthullását. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Népművészeti nagyhatalom vagyunk – megnyílt az idei Nemzeti Szalon

A hagyomány nem egy porosodó, kőbe vésett, mozdulatlanságra ítélt valami, hanem folyamatosan változik, sőt, mi magunk is hagyományt teremtünk – erről is szól az idei, augusztus 20-ig látogatható Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A népművészet először mutatkozik be az intézményben, a siker borítékolható. Részletek a friss Heti Válaszban.

Óriási fordulat: Macron nyit a katolikusok felé

Az állam és egyház elválasztását államideológiaként kezelő Franciaország államfője szokatlan gesztusokat tartalmazó beszédet mondott katolikus vezetők előtt. Emmanuel Macron ezzel új fejezetet nyitna a keresztény egyházzal, és az iszlámnak is üzen. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Bay Zoltán emlékkiállítás nyílt a Csopában

Bay Zoltán kutatóprofesszor kiemelkedő munkássága előtt tisztelegve, illetve a róla elnevezetett kutatóközpont megalapításának negyedévszázados fennállására tekintettel, a 2018-as évben ünnepi eseménysorozat vette kezdetét.

Jövőre pótvizsgázhat az ellenzék – lesznek-e új Márki-Zay Péterek?

A Fidesz a parlamenti választáson csak a budai és a belső pesti kerületekben múlta alul 2014-es önmagát. A 2019-es önkormányzati voksolás mégis ígér komoly városi csatákat – legalábbis összellenzéki, Márki-Zay Péter típusú jelöltek esetén. Részletes elemzésünk a csütörtöki Heti Válaszban.

Heti Válasz: Gulyás Gergely lehet a kancelláriaminiszter

Gulyás Gergely vezetheti az újraszabott kancelláriát Lázár János helyett – derül ki a csütörtöki Heti Válasz kormányzati változásokat összegző cikkéből. Arról is írunk, hogy közben gigászi küzdelem bontakozik ki az EU új hétéves költségvetéséről.