Szánkból a sajtot

/ 2018.06.06., szerda 17:27 /

A chilei Oscar-jelöltről már a gála előtt tudni lehetett, hogy egy transznemű nőről szól – ami önmagában nem sok újat mondott a Pedro Almodóvar extravagáns karakterektől hemzsegő, remek filmjein nevelkedett európai néző számára.

Annyit viszont már leszűrhettünk, hogy jelentősen csökkentek Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének esélyei, mert a Me Too-botrányból lábadozó Hollywoodban nyilván nagyobb figyelmet kap egy politikailag korrekt tanmese. De valóban csupán ennyi lenne az Egy fantasztikus nő?

Marina és a nála jóval idősebb Orlando élik a szeretők megszokott életét, amikor is Orlando tragikus hirtelenséggel meghal. A transzgender Marinának nemcsak a gyászmunkát kell elvégeznie, de meg kell küzdenie Orlando családjának előítéleteivel, haragjával, értetlenségével is. Eközben bejárja az unásig ismert mozis helyszíneket: tollruhás tánc a szivárványos éjszakai lokálban, némi tanácstalanság a szaunában, dulakodás homofób rokonokkal egy sikátorban. A baj az, hogy ezek a részletek eluralkodnak azon az alaphelyzeten, hogy itt mégiscsak egy társát gyászoló ember életébe nyerhetünk bepillantást. S ezen még a főszerepben időnként drámai alakítást nyújtó, a magánéletben is transznemű és mezzoszoprán Daniela Vega színészi teljesítménye sem változtat.

Jó filmet nézni akkor is tanítás, ha nem ez a szándéka. Egy rossz film viszont mindig ki akar oktatni. Ezen az értékskálán mérhető le egy olyan alkotás, amely már a címében is a gendertanokra utal. Az Egy fantasztikus nő valahol ott billeg az ideológiai szemléltetés és a filmdráma határán. Végül a szemléltetés kerekedik felül. De nem győz meg.

Egy fantasztikus nő – Chilei–német–spanyol–amerikai filmdráma, 100 perc
Rendező: Sebastián Lelio
Főbb szereplők: Daniela Vega, Francisco Reyes
**

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.