A holnap városáért

/ 2017.11.08., szerda 15:44 /

A Holnap Városáért elismerés egyetlen fővárosi díjazottja idén a XIII. kerület, amely három kategóriában is a legjobbnak bizonyult.

Vajon hányan büszkék Magyarországon saját falujuk, városuk értékeire? Bizonyára nem vagyunk híján lokálpatriótáknak. De vajon tesznek is azért, hogy lakókörnyezetük szebb legyen? A City Hungary Program 2010-ben azzal a céllal jött létre, hogy követésre érdemes magyar és külföldi modelleket mutasson be: miként lehetne összefogni, hogy településünk élhetőbb, fenntarthatóbb legyen. Ennek jegyében 2013-tól adják át a Holnap Városáért Díjat, amelyre helyi közösségek önkéntes pályázat útján jelentkezhetnek. Bemutathatják, a megcélzott területen hogyan sikerült javítani az adott város vagy falu életminőségén. Vagyis hogyan lett tisztább a lakókörnyezetük, miként használják a korábbiaknál hatékonyabban a természeti erőforrásokat, vagy milyen megtartó közösségek kovácsolódtak. „Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz, hogy az emberek átlássák az egészet” – hívta fel a figyelmet a Pest Megyei Önkormányzat Városház utcai épületében rendezett átadón dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, a díj fővédnöke.

A főváros egyetlen díjazottja 2017-ben a XIII. kerület. Három kategóriában is sikerült elismerést kivívni: a természeti erőforrások hatékony felhasználását ismerte el a zsűri a passzívház színvonalúra átalakított Meséskert tagóvoda esetében, az „Üzlet a városért” kategória díjazottja a kerületi szociális bolthálózat lett, míg az újlipótvárosi forgalomtechnika a „Mozgásban a város” területen bizonyult a legjobbnak. Az elismeréseket Holopné Schramek Kornélia alpolgármester vette át.

A kerületet korábban is jutalmazta már a City Hungary Program a Holnap Városáért védjegyhasználattal, legutóbb 2015-ben, amikor „Fenntartható városért” kategóriában érkezett az elismerés.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Boldog születésnapot, MúzeumCafé!

Tíz év nagy idő – főleg egy olyan periodika életében, amely elsősorban a szakmának készül, de a nagyközönség számára is érdekes szeretne lenni. Vékony mezsgyén kell lépkedni, könnyű elbillenni bármelyik oldalra. A MúzeumCafénak eddig sikerült megőrizni az egyensúlyát.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ellenzéki tüntetéssorozat: gyászmunkának biztosan jó

A választási vereség után szinte minden ellenzéki párt válságba került, az LMP-ben tettlegességbe torkollottak az indulatok. A múlt szombaton elkezdett ellenzéki demonstrációk gyászmunkának biztosan jók – de lesz-e belőlük kibontakozás? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.