A Monarchia repülős hattyúdala

/ 2014.05.21., szerda 17:45 /

Az emberiséggel egyidős a vágy a repülésre, érthető tehát az első gépek és pilóták által a XX. század elején kiváltott lelkesedés.

Az Osztrák- Magyar Monarchia is lépést tartott a korral: 1901-ben megalakult az első Magyar Aero Club, hat évre rá pedig a repülés elterjesztésére állami szervezet jött létre, Királyi Magyar Automobil Club Aviatikai Bizottsága néven. Ezrek csodálták Adorján Jánost, aki 1910-ben Strucc nevű gépével bemutató repülést tett Rákosmezőn, 1912-ben pedig már el is kezdődött a repülőgyártás. A boldog békeidők szinte utolsó pillanataiban, az I. világháború kirobbanása előtt nagyszabású repülős körversenyt rendeztek. A Schicht cég által 100.000 koronával támogatott pénzdíjas versenyre 1914 tavaszán került sor a magyar és az osztrák repülőklub szervezésében. A bátor pilóták Asperntől - Prágán és Brünnön át - Budapestig repültek, összesen közel ezer kilométert. A versenyzők csak a Monarchiából érkezhettek; igazolniuk kellett azt is, hogy vettek már részt sikeres túrarepülésen. Az öt indulóból végül négyen szálltak le Budapesten; a még csak gyerekcipőben járó sport veszélyességét mutatja, hogy az ötödik versenyző lezuhant és szörnyethalt. Az április utolsó és május első napjaiban megszervezett verseny győztese végül Wittmann Viktor mérnök lett, ő nyerte el a körrepülés 30 000 koronás megbízhatósági díját is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.