A villamosmegállók esztétikája
Villamosra, buszra várva nem igazán érdekes, mi van a fejünk felett. Vagy mégis? Az tuti szempont, hogy ne ázzunk el, férjünk be a tető alá jó sokan, és az sem baj, ha nem kell lökdösni egymást az oszlopok miatti szűkös helyen le- és felszálláskor. De ha mindez megvan, érdekes, hogy néz ki? Lehet egy villamosmegállónak esztétikája?
Ha tervezőmérnököket kérdezünk, azt fogják mondani: igen. Hozzáteszik majd, hogy nem sok szomorúbb látvány van az esővédő pavilonok gyakran tervezetlen, igénytelen világánál. Persze ez lesz az a pont, amikor, ha elfogadjuk, hogy lehet egy megálló szép, megnyílik a végtelen vita lehetősége is eme tömegközlekedési és városképi igényeket egyszerre kielégíteni szándékozó, létfontosságú építmények optimális külsejéről.
Lépjünk túl ezen a vitán, és csodálkozzunk rá, hogy a ma Budapestjén egyesek figyelmet szentelnek a villamosmegállók külsejének. Az 1-es és 3-as villamosvonal megújulásához kapcsolódóan többfajta megállót is építettek. Ezek közül a legérdekesebb a legfontosabb megállókban a peronok teljes hosszán letámasztás nélkül végigfutó, hatalmas védőtető, amelyet a Flórián téren, a Szentlélek téren, a Népligetnél, a Közvágóhídnál és a Mexikói útnál csodálhatunk meg. Ilyen épült volna az Árpád hídi megállóban is, de az önkormányzatnak nem tetszett, nem adta rá áldását. Pedig, ha jobban belegondolunk, a villamosmegállóknak igenis lehet esztétikája. Akinek tetszik a feje felett lebegő hatalmas tető, az boldogan, akinek nem, az vitatkozva áll be alá. Közben – maguk sem gondolnak tán rá – építészettel foglalkoznak, ami nagyon jó. Az épített környezetünkre való reflexió képessége ugyanis a kulturáltság egyik fontos fokmérője.
