Bokrétaünnep a XIII. kerületben

/ 2017.10.11., szerda 16:59 /

Angyalföldön komolyan veszik a fiatalok otthonteremtési problémáit, és tesznek is a megoldásért.

A fővárosban lakást keresők negyede a XIII. kerületi lehetőségeket figyeli. De akinek nincs pénze saját ingatlanra, az is itt indul a legjobb esélyekkel. A fiatalok önálló lakáshoz jutásának az önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet szentel, 2002 óta tizenegy helyszínen közel hatszáz bérlakást építettek. Többet, mint az összes többi fővárosi kerület együttvéve.

A jelenlegi önkormányzati ciklusra eredetileg újabb ötven bérlakás építését tűzték ki célul, de a tervet jelentősen túlteljesítik. A formálódó Klapka Szolgáltatóházzal együtt megvalósuló, illetve a Jász utcában épülő lakások mellett szeptember közepén a Kartács utcában tűzték ki a bokrétafát. Tóth József polgármester az ünnepségen kiemelte, valamennyi beruházást teljes mértékben önkormányzati finanszírozásban valósítják meg, a környezetvédelmi szempontokat maximálisan figyelembe véve. Huszonhárom egy-, illetve kétszobás, átlagosan 45 négyzetméteres kis lakásokat készítenek, kifejezetten a fiatalok életkezdését megkönnyítve. Gondoltak azokra is, akik mozgáskorlátozottságuk miatt még nehezebben találnak megfelelő otthont: az első emeleten az ő igényeikre tekintettel alakítanak ki lakásokat.

A 780 millió forintos önkormányzati program a fenntarthatóságra is ügyel: a készülő társasház megfelel a passzívházakra előírt szigorú minőségi előírásoknak. A fűtés levegő-víz hőszivattyús rendszeren, a meleg víz központi kondenzációs gázkazánon keresztül érkezik, mindez számottevő megtakarítást jelent majd az itt lakóknak a hagyományos rezsiköltségekhez képest. A lakbér havi összegéről ebben a hónapban dönt a XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, a lakásokra várhatóan év végétől írják ki a pályázatokat.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

80 éves a XIII. kerület

A XIII. kerület június 1-jén ünnepli önálló közigazgatási egységgé válásának 80. évfordulóját. A díjmentesen látogatható ünnepi eseménysorozat a gyermeknapi hétvégén, május 25-27-én elkezdődik, a programok helyszíne a Béke tér lesz.