valasz.hu/pest_budai_latkep/edes-kotelek-119132

http://valasz.hu/pest_budai_latkep/edes-kotelek-119132

Hírmondó

/ 2017.03.08., szerda 18:11 /

Hírválogatás.

BUDAVÁR - Átépítenék a Szent György teret

Ötletpályázatot hirdetett a Miniszterelnökség felhívására a Lechner Tudásközpont a második világháború pusztítása és a későbbi ideológiai átépítések következtében alapvetően megváltoztatott Dísz tér és a Szent György tér környékének megújítására. A 38 millió forintos összdíjazású pályázat célja a terület urbanisztikai-építészeti újrafogalmazása, a pályaművek postára adásának határideje május 29. A közvetlen cél a Sándor-palota és a karmelita kolostor előtti Szent György tér építészeti és tájépítészeti megfogalmazása, szorosan kapcsolódva a Nyugati térfal és a volt Honvéd Főparancsnokság épületének rendezésével. A kiíró olyan javaslatokat vár, melyek alkalmazkodnak a világörökség részét képező épületegyüttes adottságaihoz. A tizenhárom főből álló bírálóbizottság – amelynek tagja többek között Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester is – többek között a funkcionalitás, időtállóság, értékőrzés és -teremtés, lépték és látvány mentén értékeli majd a beérkezett pályaműveket.

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER - Háromszintes mélyépítmény

Bővíti föld alatti és kiállítóterét az óbudai Kiscelli Múzeum. A tervezett háromszintes mélyépítmény az épületegyüttes félig nyitott, déli udvara alá kerül. Helyreállítják a sziklapincét, s használatba is veszik, bekapcsolják a „múzeumi látogatóközlekedésbe”. A pincéhez kapcsolódó déli udvart aláépítik, valamint a keresztszárny földszintjén a látogatókat fogadó tereket korszerűsítik. A beruházás liftek beépítését és a környezet rendezését is tartalmazza.

HEGYVIDÉK - Tér és szobor Tolsztojnak

Az orosz irodalom egyik legjelentősebb alakjáról, Lev Tolsztojról neveznek el teret a XII. kerületben, a Németvölgyi út és a Bürök utca sarkán, ahol a hónap végén mellszobrot is állítanak a művész emlékére. Ezzel a gesztussal a főváros és a XII. kerület az orosz író fontos és máig megkerülhetetlen életműve előtt tiszteleg. Az egyelőre elhanyagolt területet a kerületi önkormányzat hamarosan rendbe hozatja, hogy a 2,5 méter magas posztamensre helyezett büszt méltó környezetben állhasson.

FERENCVÁROS - A málenkij robot emlékműve

Monumentális emlékművet állíttatott fel a Kommunizmus Bűnei Alapítvány a málenkij robot áldozatainak emlékére a főváros IX. kerületében, a Ferencváros pályaudvar mellett. Az egykori betonbunkerben és közvetlen környezetében megvalósult kegyeleti helyszín Párkányi Raab Péter alkotása. A magyar kormány támogatásával készült alkotást az ítélet nélkül a Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt mintegy háromszázezer magyarért emelték. A Gulag és Gupvi táborok magyar áldozatainak emlékhelye az a pályaudvar, amelyen keresztül a megszálló szovjetek rengeteg ártatlan áldozatot hurcoltak el.

ÚJBUDA - Erdőápolás Kamaraerdőn

2017-ben az Olimpia parktól nyugatra, valamint a Kamaraerdő területén, a Nagyréttől délre található erdőrészletekben az erdő ritkítását végzik majd a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai. Ezek a nevelő vágások azért szükségesek, hogy az erdő megfelelően, egészségesen tudjon fejlődni. Ilyenkor az életerős fákat segítik azzal, hogy a növekedésüket akadályozó példányokat eltávolítják. A tervezett munkálatokról a Pilisi Parkerdő Zrt. tájékoztatta az Újbudai Önkormányzatot.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Támad az ukrán sovinizmus – hecckampányt indítottak a magyarok ellen

Nem álltak hazánk mellé a visegrádi országok a módosított ukrán oktatás törvény elleni tiltakozásban. Közben Ukrajnában folyik a hecckampány, amely Kárpátalja elszakításának szándékával rágalmazza az ott élő magyarokat. Exkluzív háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Árnyékkormánnyal rukkolhat elő az LMP

Árnyékkormányt alakíthat az LMP miniszterelnök-jelöltje. Szél Bernadett a Heti Válasznak a Ron Werber és pártja közötti kapcsolat hátterét is felfedi. Nagyinterjúnk a csütörtöki lapszámban.

Orbán Viktor nagyon akarja, hogy maradjon Angela Merkel

A hétvégi német választások előtt lapunk tudósítója önfeláldozó bátorsággal a törökök és a szélsőjobb kedvenc berlini negyedeibe is alámerült, hogy felbukkanva megállapítsa: talán túl sokat is imádkozott Orbán Viktor a német kancellár győzelméért. A csütörtöki Heti Válaszból megtudhatja, miért van ez így, illetve mire lehet számítani a jövőben.