new.valasz.hu/pest_budai_latkep/zene-es-tanc-121638

http://new.valasz.hu/pest_budai_latkep/zene-es-tanc-121638

Hírmondó

/ 2017.12.13., szerda 17:40 /

Hírválogatás.

ÓBUDA–BÉKÁSMEGYER - Megújul a Holdudvar

2018-ban is folytatódik a Hadrianus Fejlesztési Program Óbudán, ennek részeként indul majd a Vörösvári út–Bécsi út–Váradi utca által határolt Holdudvar park fejlesztése is. A végső külalakot a környéken élők bevonásával álmodták meg. A kivitelezésre a kerületi önkormányzat még a TÉR_KÖZ 2016 pályázaton nyert támogatást, 449 millió forintot. Az együttműködési megállapodást már megkötötték, 2018 első hónapjaiban pedig a fővárossal is aláírják a támogatási szerződést, majd kezdődhet a kivitelezési munka előkészítése. A fejlesztés ütemezésével, szervezésével kapcsolatban pedig egy újabb lakossági fórumon dolgozzák majd ki a részleteket a megjelentekkel.

V. KERÜLET - Költözik a Néprajzi Múzeum

Bezárt a Néprajzi Múzeum a Kossuth Lajos téren, hogy hamarosan a Városliget melletti új épületben nyithasson ki újra. A látogatók háromnapos programsorozattal búcsúzhattak az intézménytől, amelyre az utolsó hajrában 9200-an voltak kíváncsiak. A költözés előkészítése már megkezdődött, lefotózzák a kiállítótereket és a tárgyakat, azokat QR-kóddal látják el, majd elcsomagolják. A Néprajzi Múzeum számára a Liget Budapest részeként az Ötvenhatosok terén épül az új kiállítótér, a több százezer darabos gyűjtemény, valamint a restaurátorműhelyek többsége a Szabolcs utcában 2018 végére felépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerül majd. A Kossuth téri épület átfogó felújítás után pedig ismét bírósági funkciót tölt majd be.

XIII. KERÜLET - Virágos Magyarországért különdíj

A XIII. kerület a Fővárosi Önkormányzat különdíját nyerte el az idei Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítő versenyen. A pályázatra 314 település, tizenkét budapesti kerület jelentkezett. A különdíj méltatása során a zsűri kiemelte a kerület környezettudatosságát, és hogy a parkok gondozása, locsolása során egyre több helyen alkalmaznak talajvízkutakat. Az elismerésben hangsúlyozták: példaértékű a XIII. kerület parkjainak ápoltsága. Mint arról korábban több alkalommal beszámoltunk, a kerület zöldterületeinek rendezését, fejlesztését külön stratégia, az Angyalzöld+ program alapján hajtja végre.

ERZSÉBETVÁROS - Európai Örökség listán a zsinagóga

Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai zsinagógát, amellyel Magyarországnak a Páneurópai Piknik Emlékpark és a Zeneakadémia mellett már három helyszíne szerepelhet a listán. A zsinagógát a hozzá tartozó komplexummal, a múzeummal, a levéltárral, az első világháborúban elesett magyar zsidó katonák tiszteletére elhelyezett emlékművel, a holokauszt áldozatainak földi maradványait őrző kerttel, valamint a Raoul Wallenberg emlékparkkal együtt jelölték az elismerésre. Az épület a világ második legnagyobb zsinagógája.

II. KERÜLET - Bővül az irgalmasrendi kórház

Új szárnyat kap és teljesen megújul a Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK), az egyház saját forrásaiból építtet betegápoló szárnyat a kórház központi műemlék épülete, meglévő, déli homlokzata és a Vidra utca közé. Az építkezés már zajlik, a Vidra utcai fronton felépülő új részleget hangsúlyozottan modern eszközökkel és stílusban alakítják ki, miközben színeiben és arányaiban tükrözni fogja az eredeti épületet. A két szárnyat fedett folyosó köti majd össze.

Rosta

Sztankóczy András

Találkozunk 2016-ban!

Izraeli történészre figyel Orbán Viktor – tényleg átalakul az emberi faj?

Világszenzációk lettek, és állítólag Orán Viktor érdeklődését is felkeltették Yuval Noah Harari izraeli történész könyvei az emberiség múltjáról és jövőjéről. Legutóbbi műve szerint az emberi faj „szuperképességű”, illetve azzal nem rendelkező csoportokra válik szét. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Kinek kampányol idén Szörényi Levente és Bródy János? Meg fog lepődni...

Évtizedeken át lázban égett választások előtt a legendás szerző- és ellentétpár, Szörényi Levente és Bródy János, idén viszont egyikük sem lesz látható kampányemelvényen. Az Arénában annál inkább, ahol február 16-án újra játszik a Fonográf. A Heti Válasz az egyik próbán beszélgetett a két zenésszel. Páros interjúnk a csütörtöki lapszámban.

Magyar siker és Putyin a vízben

Globálisan tragikus balesetek és környezeti katasztrófák jellemzik a hét képeit. De magyar siker is volt az elmúlt napokban.

Magyar történész kutatása a Batman és a Peter Pan rendezőinek új filmjei mögött

Négy hónapon belül két sikerfilm is landolt a mozikban, ami a II. világháború történetének elfelejtett mozzanatát, a Dinamó hadműveletet járja körül. Vajon aktuálisabb Dunkirk és Churchill híres „Harcolni fogunk!” beszéde most, mint bármikor az elmúlt hetven évben? Hogyan alakította a Hollywoodban befutott rendezők gondolkodását John Lukacs magyar történész? Részletes háttér a Heti Válasz január 18-i lapszámában!