heti-valasz.hu/pest_budai_latkep/az-aranykor-vonzereje-128313

http://heti-valasz.hu/pest_budai_latkep/az-aranykor-vonzereje-128313

Maximális biztonság

/ 2016.12.07., szerda 17:16 /

Négy tematikus játszótérrel dicsekedhet az I. kerület. Fokozott megpróbáltatást ró az egyedi játékokra a siker, ezért júniusban az önkormányzat megalapította a Budavári Játszótér-üzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft.-t.

Éppen tíz esztendeje, a Franklin utcai játszótér felújításakor merült fel, hogy nem hagyományos játszóteret építenek, hanem lelkiséggel gazdagítottal lepik meg a gyerekeket. Olyannal, amelyik megmozgatja fantáziájukat, élővé varázsolja a moziban, tévében látott mesehősöket. Méghozzá a magyar animációs filmek mesehőseit. Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere úgy fogalmazott: „Mi itt, Budaváron úgy tekintünk a magyar kultúra egészére, hogy abba nem elég beleszületni, azt tovább kell adni, tovább kell gazdagítani. E szép, hazafias feladatot nem lehet elég korán elkezdeni: gyermekkorban hozzá kell látni.”

A játszótéri mesefal megvalósításához segítségül hívták Sajdik Ferenc grafikusművészt, karikaturistát, a Pom Pom és A nagy ho-ho-horgász figuráinak tervezőjét. A magyar rajzfilmhősök emlékfalát velük együtt díszíti Vízipók, Gusztáv, Háry János, a Mézga család, Doktor Bubó, Frakk, a Kockásfülű nyúl. Négy évre rá egy hiánypótló, gellérthegyi játszótér építése következett. A főszerepet itt a Vuk hősei kapták. Dargay Attila, a rajzfilm tervezője, rendezője 2009-es haláláig a kerületben élt. Nem sokat váratott magára az újabb egyedi játszótér, 2013-ra a Batthyány Lajos Általános Iskola melletti megérett a felújításra. A megidézett világ pedig a gyerekek nagy kedvencéé, Ruminié. A gyerkőcök szó szerint belecsöppennek Berg Judit és illusztrátora, Kálmán Anna meséjébe. A rákövetkező esztendőben Csukás István őrizte a tabáni Mesemúzeum kulcsait, amely tény nagyban befolyásolta a képviselő-testület döntését, hogy Pom Pom játszóteret építsenek a Naphegyen. Az átadó ünnepségen Sajdik Ferenc elárulta: sok munkája akadt hőseinek újrarajzolásakor, mivel a játékok nagy mérete miatt aprólékosabban kellett kidolgoznia a szereplőket.

„Amikor tavaly megnyitottuk a kibővített Vuk játszóteret és a Pom Pom játszóteret, odalépett hozzám egy újságíró, aki megkérdezte, mi lesz a következő? Hirtelenjében azt válaszoltam: a Várban egy Mátyás király játszóteret még el tudnék képzelni.” Ezt már a Mátyás király játszópark 2015-ös avatásán mondta a polgármester. Mint arról akkor beszámoltunk: Buda fénykorába, igazságos királyunk idejébe repít a várat, a börtönt, a föld alatti labirintust idéző, a budai várhoz illeszkedő környezet.

Az önkormányzat júniusban alapított cége, a Budavári Játszótér-üzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft., azaz a BUJSZ ügyvezetője, Dobó István Zoltán lapunknak elmondta: a játszóterek biztonságát szigorú uniós szabályozás betartása szavatolja. Sőt, mivel a tematikus játékoknak az átlagosnál lényegesen nagyobb a leterheltségük, hiszen a város más kerületeiből is idevonzzák a gyerekeket, így gyakrabban kell azokat ellenőrizni.

Az évtizedes hagyomány szinte kötelezi a városrész vezetését újabb tematikus játszótér építésére. A legújabbat a Tabánba tervezik. Addig is webkamerákat telepítenek a meglévőkre, így egy mobilapplikáció segítségével bárki megnézheti majd, hol nincs telt ház, hová érdemes kimenni. Egyébként a Rumini és Mátyás király élőképe már most megtekinthető az önkormányzat internetes felületén.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elkészült a Süsü, a sárkány folytatásával Csukás István

Ha nem töltődik fel az ember, elkopik – mondja Csukás István a legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban. Az író augusztusban fellép a szóládi Ízek, Versek, Madárfütty Fesztiválon; a rendezvény célja, hogy visszacsempéssze a kultúrát és a hagyományokat a köztudatba.

Egy Fidesz-szavazó bírálhatja-e a kormányt? Itt a válasz!

A címbe foglalt kérdésről szólt a keresztény, konzervatív értelmiségieket tömörítő szervezetek Újra néven nevezzük című, áprilisban kiadott vitairata. Balog Zoltán volt miniszter és Bogárdi Szabó István református püspök minapi disputája szerint igen, de. Részletek a csütörtöki, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban.

Apró szobrok Budapest utcáin: bemutatjuk az alkotót

A budapestiek legújabb kedves közösségi játéka a gerillaszobor-vadászat: nyitott szemmel kell járni a várost ahhoz, hogy az ember megtalálja a várra forduló irányzékú apró tankot, az öngyilkos mókust vagy éppen a Főkukacot. Kolodko Mihály – Mihajlo Kolodko – kárpátaljai szobrászművész alkotásai amilyen kicsik, olyan beszédesek. Részletek a digitális Heti Válaszban!

Tabudöntő vélemény: „Csak showműsor az észak-koreai leszerelés”

Észak-Koreában nem bízik, Kínában még kevésbé, ennek megfelelően a Donald Trump–Kim Dzsongun megállapodástól sem vár mélyreható változásokat. Szahasi Rjo Japán professzor Ázsia jövőjéről és Japánról mint lehetséges bevándorlóországról is beszélt a csütörtökön digitálisan megjelenő Heti Válasznak.

Íme az internet egyik legsötétebb bugyra

Az internet egyik legsötétebb bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott kemény magja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel”-fórumok immár tömeggyilkosokat termelnek ki, és a férfiak rendszerszintű kudarca miatt egyre nagyobb az utánpótlásuk.

A konzervativizmus értékrend, nem párthűség

A konzervatív értelmiség most azt kapja jutalmul, amit a baloldali büntetésül kapott – mondja Nyáry Krisztián. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatói posztját is betöltő sikerszerző úgy látja: épp kihúzzák a szellemi talajt a konzervatívok lába alól.