Nem csak a budaiaké

/ 2013.11.14., csütörtök 16:24 /

Egy éve nyitotta meg újra kapuit a Margit körúti mozi, immár Átrium Film-Színház néven. A Heti Válasz Filmklub helyszíne több kiváló színdarabnak is az otthona. Az első egy évről Magács Lászlót, az intézmény igazgatóját kérdeztük.

- Be kell lakni a helyet ahhoz, hogy tudjuk, milyen irányba fejlesszük tovább - mondta a megnyitáskor. Sikerült a belakás egy év alatt?

- Nem teljesen, de nagyon boldog vagyok azzal, ami történt. Színházi programokban nagyon erősek vagyunk, a saját várakozásaimat is felülmúlva, könnyen illeszkedtünk bele a budapesti színházi életbe, de továbbra is célom a gyerek- és a filmes programok megnövelése, valamint egy olyan komolyzenei program létrehozása, amely a fiatalok számára vonzó.

- Van már törzsközönsége az Átriumnak?

- Sokan mondják, hogy kulturális élet csak Pesten van, de szerencsére nekünk sikerült bebizonyítani, hogy ez nem így van. A város vérkeringését biztosító 4-es és 6-os villamosoknak köszönhetően a budapestiek színháza lettünk, nem csak a budaiaké. De pár utcával idébb, ahol én lakom, egyre többször állítanak meg a szomszédok, hogy mennyire tetszett nekik, amit láttak. Sokan a különleges art deco épület, a kőszínházi hatás miatt jönnek hozzánk, úgy, hogy közben a Trafóban, a Szkénében már régóta futó előadásokat nálunk nézik meg.

- A nyitáskor tisztasági festést végeztek, kitakarítottak, felépítették a mobilszínpadot, de semmi más. Hogy áll a felújítás?


- Boldogok vagyunk úgy, ahogy most élünk. Pár év múlva radikálisabban hozzá kell nyúlnunk a térhez, mert nagy problémát jelent, hogy nincs díszletraktárunk, és csak egy pici öltözőjük van a színészeknek. Ezek létrehozására, bővítésére lenne a legnagyobb igény, de 100 milliós beruházásokra most nincs keretünk.

- Visszatérve a repertoárra: mit láthatunk idén?

- Az első félévhez képest háromszorosára növeltük a színházi előadások számát. Ezt az arányt meg szeretném tartani. Most volt egy bemutatónk, az Igenis, Miniszterelnök Úr!, remélem, ezt is szeretni fogják a nézők. December közepén lesz egy Diótörő-előadásunk, januárban pedig a Jodorowsky-mozimaraton. Három tárgyalás is folyamatban van, januári, februári és márciusi bemutatókról, fiatal rendezőkkel, filmrendezőkkel. És nem adtam föl, hogy 2014-ben elkezdjek egy Rejtő-sorozatot. Az előzetes tárgyalások alapján pedig Pintér Béla új bemutatója lesz nálunk áprilisban.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.