Összeköltözők

Az elnöki szárnyból szép a kilátás: bejártuk a Magyar Televízió új székházát

/ 2008.09.22., hétfő 04:55 /

Néhány hónap múlva már Óbudán készülnek a Magyar Televízió műsorai. A III. kerület a környék felértékelődését várja az épülő új tévészékház megnyitásától.

Bő öt évtized után új címet kell megtanulniuk azoknak a tévénézőknek, akik hagyományos levélben akarnak írni a Magyar Televíziónak (MTV): Szabadság tér 17. helyett Bojtár u. 41-47. Ez az ingatlan eddig is az MTV tulajdona volt, de itt csak az egyik gyártóbázis működött, a műsorok a főváros több pontján, tíznél is több helyszínen készültek. Várhatóan januártól az MTV összes eddigi telephelye az óbudai Bojtár utcába költözik.

Az óbudai önkormányzat és a kivitelező cég jóvoltából - Szepessy Tamás alpolgármester és Pákozdy Zsolt, az építési projekt vezetője társaságában - bejárhattuk a televízió új székhelyét. Az épületek többsége lényegében már készen áll, az irodaház belső udvarainak falai már a sárga különböző árnyalataiban pompáznak. A nagy vetítő- és konferenciateremből csak a csupasz betonfalak látszanak, a hosszú folyosókról nyíló irodákra még nem kerültek fel az ajtók, a lépcsők borítása is a következő hetek feladata lesz.

Az új épületekben 36 ezer négyzetméter iroda, több mint nyolcezer négyzetméter, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő stúdió, két és fél ezer négyzetméter archívum kap helyet, miközben majdnem 14 ezer négyzetméteres raktárral, szerviz- és egyéb területekkel gazdálkodhat majd a Magyar Televízió.

Tapasztalataink szerint az új gyártóbázis egyik gyenge pontja az, hogy nehéz megközelíteni. A közelben egyetlen buszjárat közlekedik. A gyakori forgalmi dugókkal terhelt Bécsi és Szentendrei út közötti terület autóval is nehezen érhető el.



Aki az új székházhoz érkezik, három-ötemeletnyi magas, szürke borítású épületeket fog látni. Az irodaépület bejáratánál az üveg-fém homlokzat sekély tavacskában tükröződik majd. Az elnöki szárnyból szép kilátás nyílik a Hármashatár-hegyre. Ez az épületrész az utcától legtávolabbra eső része a gyártóbázisnak.

Ottjártunkkor televíziós dolgozókkal is találkozhattunk. A felújított 8-as és 9-es stúdió - az új számozás szerint az 1-es és a 2-es stúdiók - már a tévések "kezére került", bár látogatásunk idején éppen a világítástechnikát szerelték. A régiből újjá alakított épület új hőszigetelést kapott, és öltözőket is kialakítottak benne. Mögötte egy másik épületet is felhúztak. Pákozdy Zsolttól megtudhattuk, hogy a több száz lámpás világítástechnika olyan sok hőt termel, hogy a stúdiókat télen is inkább hűteni kell majd, semmint fűteni.

A stúdiókkal szinte egy időben elkészült két raktárcsarnok, amelyekben a televízió teljes díszlet-, jelmezés bútortára és archívuma lesz. Mind közül a legnagyobb területű az új irodaépület lesz, ahol az elnökség, a köztévét felügyelő kuratóriumok, számos iroda, valamint filmvetítésekre is alkalmas konferenciaterem kap helyet.

A Finta József építész tervei alapján készülő új, a XXI. század követelményeinek megfelelő, korszerű tévészékház alapozási munkálatait 2007 májusában kezdte meg a kivitelező. Az építést januárban fejezik be. Mint megtudtuk, télen is betonoztak, majd fűtötték a készülő betont, hogy ki tudjon száradni.

A parkosítást, az épületek zöld környezetét még az ősszel befejezik, hogy tavasszal már pázsit fogadja a dolgozókat és a vendégeket. Az építkezés része a Kunigunda útja és a Bojtár utca forgalmas és veszélyes kereszteződésének körforgalommá alakítása, úgy, hogy a körforgalom közepére szökőkutat vagy szobrot állítanak majd.

Az új tévészékház megépítésére még 2001-ben létrehozott Millenniumi Média Kft. a munka végeztével, 2009 elején adja át az MTV számára az elkészült új iroda- és stúdiókomplexumot, amely magántőkéből épül, így a köztévé évtizedeken át bérlője lesz a gyártóbázisnak (amelyet a Market Építő Zrt. épít és a DeTeImmobilien-Hungary Zrt. fog üzemeltetni).

Szepessy Tamás lapunknak elmondta, hogy a III. kerületi önkormányzat reményei szerint az új tévészékház a környékre vonzza majd a beszállító cégeket, újabb munkahelyeket teremtve ezzel Óbudán. Emellett - mivel a nem lakóingatlanok után fizetni kell - növekednek a kerület építményadó-bevételei.



A Belvárosból Óbudára

A Magyar Televízió lassan egy évtizede készül arra, hogy az V. kerületből Óbudára költözzön. Az ÁPV Rt. 1999 decemberében megvásárolta a Szabadság téri tévészékházat, hatmilliárd forintért. A volt Tőzsdepalota eladására pályázatokat írtak ki, ám azok eredménytelenül zárultak, mígnem 2001 nyarán mégis sikerült vevőt találni a központi helyen, értékes telken fekvő épületre.

A tévé óbudai telephelyét néhány hónappal korábban ugyancsak eladták, két részletben. Az új gyártóbázis megépítését végző Millenniumi Média Kft. vette meg, összesen 4,2 milliárd forintért. Eredetileg 2002 végére kellett volna elkészülnie az új épületkomplexumnak, amelyben - egyes elképzelések szerint - az összes közszolgálati hír- és műsorszolgáltató helyet kaphatott volna. Ám az óbudai munkálatok már a 2002-ben megalakuló kormány idejére tolódtak. A Medgyessy-kabinet 2004 júniusában úgy döntött, hogy az új székház a köz- és a magánszféra - angol rövidítéssel a PPP (Private Public Partnership) - összefogásával épüljön meg.

Az eredetileg 10-12 milliárd forintra becsült építkezés összege hamar feledésbe merült, a továbbiakban 20 milliárd forint körüli költséggel számoltak. Ráadásul az Állami Számvevőszék korábbi jelentése szerint az eddig megvalósuló PPP-projektekben a magánszféra érdekei túlzott mértékben érvényesültek, s az állam többnyire ráfizetett.

hivatalos verzió szerint azonban a tévé eddigi költségei szempontjából nem lesz előnytelen az Óbudára költözés. A sok gyártóbázis helyett egyetlen telephely létrehozása mindenképpen nagy előrelépést jelent az 51 éves közszolgálati intézmény számára.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.