Posta, piac, templom

Nem eszünk mobiltelefont, és nem hordunk számítógép-alkatrészt

/ 2007.12.18., kedd 14:58 /

Vegyes, de még mindig szerethető a XI. kerület - mondja Schneller István, aki ma is abban a házban lakik, ahol született. Az egykori főépítész szűkebb lakóhelye megítélésekor sem mond mást, mint amilyen elveket az egész város sorsát érintő döntésekkor képviselt.

Igazi polgári bérház volt Schneller Istvánék otthona: itt lakott egykor a konferanszié Kellér Dezső és Molnár Antal zeneszerző-zenetudós is. Mára azonban elöregedett és - ahogy a volt főépítész fogalmaz - vegyes lett a környék. A Karinthy Frigyes út is szlömösebbé vált, ám Schneller István szeret még mindig itt lakni: egyrészt, mert itt született, és igazi lokálpatrióta, másrészt pedig mert minden közel van. "Ez az, amiért itt maradtam, és még nem menekültem el" - mondja. A Móricz Zsigmond körtérről villamossal Budapest Nagykörúton belüli részei 20-25 perc alatt elérhetők, és a Katona József Színházba is elég háromnegyed hétkor elindulni: a piros 7-es öt perc alatt bevisz a Ferenciek terére.



Schneller István mai lakóháza függőfolyosóin nőtt föl, ott bicikliztek a szomszéd gyerekekkel. Ma minden zárva van, a lakások és a függőfolyosók ajtajai is, a kapukon csengő. A hajdan csendes utca, ahol végig lehetett tolni a babakocsit, mára elviselhetetlenül zajos és forgalmas lett: reggel héttől fél tízig, délután pedig négytől hétig pöfögnek az araszoló autók az ablakuk alatt. Amikor azonban lehetőségük lett volna rá, hogy elköltözzenek, mégis maradtak. "Annyi pénzünk nem volt, hogy a Gellért-hegyen vegyünk házat, azt viszont abszurdnak tartottuk, hogy napi háromórás utazást vállalva kiköltözzünk mondjuk Telkibe" - meséli. Mert a metróépítéssel még rettenetesebbé váló körülmények mellett sem lehet elfelejteni az esti Dunaparti és Gellért-hegyi sétákat, és azt, hogy továbbra is minden közel van. Ha nincs dugó, ötven perc alatt elérik a második otthonuknak tekintett balatonakarattyai családi nyaralót. Úgy döntöttek hát, hogy a városban maradnak, és ezzel a kétlaki élettel elégítik ki a természet iránti igényüket. "Ha ez nem lenne, ma már elviselhetetlen lenne a városi zsúfoltság."

Hiszen Újbudára egyrészt rázúdul az M1-esről és az M7-esről beáramló forgalom, másrészt óriási károkat okoz a budaörsi bevásárlókomplexum, ami autóba kényszeríti az embereket. "Most jönnek a nagy ívű tervekkel, hogy felépítik a kerület új városközpontját. A probléma csak az, hogy azt előbb szisztematikusan tönkre kellett tenni" - mondja a volt főépítész, és sorolja, mi minden volt az igazi városközpontként működő körtéren: Keravill, cipő- és férfiruházati bolt, Aranypók, Röltex, Vasedény, háztartási és illatszerbolt. Iskola, posta, piac, mozi, templom - minden együtt volt. Amikor megjelentek a multiplexek, bezárt a Bartók mozi, s ma már a posták is betelepülnek a bevásárlóközpontokba. Volt olyan pláza, ahol majdnem létrehoztak egy ökumenikus kápolnát is... ---- ----"A legutolsó manipulatív botrányos esemény a Keravill-bolthálózat tönkretétele. Mert azt ne mondja nekem senki, hogy az emberek egy villanykörtéért vagy egy vasalózsinórért ki akarnak menni a bevásárlóközpontba." A körtéren ma szinte csak szemüvegkeret-, számítástechnikai és mobiltelefon-szaküzlet található, "pedig nem eszünk mobiltelefont, és nem hordunk számítógép-alkatrészt", az egyébként szépen felújított Bartók Béla úton pedig ingatlanügynökség van ingatlanügynökség hátán.

Most pedig az egykori Skála helyén egy "túlépített szörnyűséget" terveznek városközpont címen. A befektetők nagy része Budapesten százszázalékosan kizsigereli a területeket, egyre több és magasabb ház épül, ami mindig több autót és zsúfoltabb közintézményeket jelent. A kelenföldi lakótelep is már a kerület szolgáltatásaira és intézményi hálózatára épült, ahogyan most a Madárhegy és a Gazdagrét alatti újabb és újabb lakóterületek is. Pedig Budapest akkor válna élhetőbbé, ha lazítani lehetne a városszöveten. "Mindig is városlakó voltam, de egyre többször vágyódom el: nem a kerületből, hanem a zsúfoltság elől. Időnként szeretnék eget látni a fejem fölött."

Eget pedig szerencsére még látni a volt Kertészeti, ma Corvinus Egyetem kertjében, ahova Schneller István néha kerékpárral jár tanítani. És látni a széles Villányi úton és a szépen rendbe tett Feneketlen-tó partján is, ahol a kerület kedvence, az Art Café áll. Évek óta hiába várnak azonban a hajdani Hadik kávéház megnyitására. Számos hangulatos kis kocsma és söröző nyílt a kerületben, amit azonban inkább csak a volt főépítész fiai értékelnek: a szülők nemzedékének bánatára kevés a középkategóriás kisvendéglő. "Van - amerikai, kínai, arab - gyorsétterem, és van a megfizethetetlen Gellért szálló. De nincs olyan polgári vendéglő, mint a hajdani Borostyán." És amilyen jó volt az, amikor a Zöld Pardon megnyílt, olyannyira káros, hogy a Rio Caféval egyetemben már télen sem bontják le: ott pusztul és rontja a városképet. Ahogyan ott éktelenkednek a Feneketlen-tó melletti teniszsátrak is a ciszterci templommal szemben. Régen ezek a területek télen jégpályaként működtek, ahol naponta több ezer gyerek korcsolyázhatott. Az A38 állóhajó viszont jó szórakozóhely: "sokszor volt a tervtanács előtt, sokat gyúrtuk, amíg ilyen lett".

Schneller Istvánnak természetesen karakteres véleménye van az új egyetemi városrészhez kapcsolódó infoparkról is, ami városrendezési szempontból katasztrofális, mint minden egyfunkciójú, steril városrész (a vegyes funkciójú házakat nem szeretik a befektetők, mert akkor már nem működik a biztonsági rendszer). A Kopaszi-gátból pedig még nem tudni, mi lesz: a közpark magánterület, s bár a díszletek már állnak, a színdarabot még nem írták meg. Szőcs Gézát azért még el tudta vinni az Aranyhalba ebédelni. A volt főépítész félti a körteret is a készülő, nagy kiterjedésű aluljárótól, ami elkerülhetetlenül "szociális fertő" lesz. Egyelőre a metróépítkezés miatt félig feltúrt tér másik felét bódék foglalják el: a zsúfoltság a karácsonyi vásárral csak nőni fog.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.