Puskás Tivadar hírei

/ 2018.02.21., szerda 16:18 /

Puszkasz, Puszkasz – hallhatja még ma is sok magyar turista külföldön leghíresebb honfitársunk vezetéknevét.

Mindenki az Aranycsapat legendás kapitányára gondol, de kevésen múlt, hogy egy másik Puskás: a Tivadar keresztnevű mérnök legyen a leghíresebb magyar, ha nem hal meg 49 évesen. Változatos pálya állt mögötte. Mérnöki tanulmányait követően szerencsét próbált Bécsben és Londonban, kutatott nemesfémek után az Egyesült Államokban, ahol aztán Thomas Edison munkatársa lett. Puskás 1877 és 1886 között az amerikai feltaláló európai megbízottja volt, elvei alapján tervezték meg az első telefonközpontokat például Párizsban. A szíve hazahúzta, de a kísérletezéssel itthon sem hagyott fel, és 125 éve, 1892-ben forradalmi találmányt szabadalmaztatott. A telefonhírmondó a rádió és a teljes modern hírközlés őse. A telefonokból álló, központi egység köré szervezett találmányra előfizetők reggel 9 és este 10 óráig beolvastak politikai, kulturális, társasági híreket, a tőzsde állását, a várható időjárást, opera- és színházi előadásokat is közvetítettek. A hírmondónak 1895-ben Budapesten ötezer előfizetője volt, s a rádió diadalútja ellenére is a lakossági szolgáltatást csak 1943-ban szüntették be. E siker jelzi: Puskás korai halála a legnagyobb reményekre jogosító feltalálói pályát zárt le.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.