Újjáéledő villa

/ 2017.02.08., szerda 14:48 /

Volt nemesi lakhely és hírhedt elfekvő is, az utóbbi évtizedekben azonban inkább kísértetháznak nézett ki. A műemléki védettség alatt álló, klasszicista épület a hírek szerint a jövőben szállodaként működhet majd tovább.

A Városliget mellett falként magasodik a Dózsa György út házsora, amely igencsak változatos képet mutat. A Szerb Nagykövetség többemeletes, szecessziós palotájától kezdve a szocreál irodaházon át egészen a posztmodern, de mára emblematikussá vált ING-székházig több korszak sokféle építészeti felfogása alakította az út képét olyanná, amilyennek ma ismerjük. Az eredmény a változatos megjelenés mellett mégis valahogy egységes: a Dózsa György útra nem szokás szabadtéri építészeti kiállításként gondolni, ellentétben például az igencsak vegyessé formálódott Kálvin térrel.

A Dózsa György út VII. kerületi részén, a 74. szám alatt picinek tűnő, egyemeletes ház bújik meg: többemeletes szomszédai a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt közrefogják. Ez a Káry-villa, amely 1881 óta áll ezen a helyen, ekkor építtette Káry Sámuel szalag- és rövidáru-kereskedő. A szép arányú klasszicista villa tervezője Wellisch Alfréd volt, akinek a neve ismerősen csenghet a budapestiek számára: az ő munkája ugyanis az Országház mellett álló, a Kossuth teret délről lezáró Wellisch-palota, amely ma az Igazságügyi Minisztérium székhelye. (A palota tetőzetét egyébként néhány éve példás módon állították helyre, rendbe hozva ezáltal a háborús újjáépítés fogyatékosságait.) Az, hogy a kereskedő Káry éppen Wellisch Alfrédet kérte fel építésznek, némileg meglepőnek tűnhet, a mérnök ugyanis ekkoriban még igencsak fiatal volt, sokak szerint éppen a Káry-villa volt az egyik első munkája.

A Káry-féle ház a Dózsa György út villáinak egyik utolsó darabja, amely 2009 óta műemléki védelem alatt áll, ez azonban nem sokat számít: az épület ugyanis hosszú évtizedek óta üresen áll. Legutóbb – évtizedekkel ezelőtt – a Péterfy kórház egyik nem túl jó hírű, elfekvőként ismert osztálya működött benne, ennek bezárása óta azonban az épület folyamatosan pusztul. Az épület egykor sokkal szebb sorsnak örvendett: ez volt a Káry család nyaralója, a kereskedő és neje ide jártak pihenni a belvárosban, a Vörösmarty téren lévő üzletükből. A kis épületet ezután többször átalakították, az 1900-as évek elején például hátrafelé kibővítették és némileg átépítették, harmonikus arányai azonban máig megmaradtak. Itt működött egykor Réh Béla Elektromágneses Szanatóriuma és Gyógyintézete.

A Káry-villa hányatott sorsa nemrégiben új fordulatot vett: a Zenobia Hungary Kft. ugyanis megvásárolta az épületet, amelyben 20 lakóegységes szállodát fog kialakítani, beépítve a padlásteret és egy liftet is. Bár az ehhez szükséges, öt évre szóló építési engedélyt már tavaly nyáron kiadta az illetékes hatóság, a munkálatok még csak a tető visszabontásáig és a törmelék elszállításáig jutottak el. Ennek oka, hogy a kiadott építési (és örökségvédelmi) engedély ellen fellebbezés érkezett, így a jogorvoslati eljárás lezárultáig a beruházás is szünetel. A régóta üresen álló, tetejétől megfosztott épületnek biztosan nem tesz jót a jelenlegi állapot, így a munkálatok mielőbbi folytatása a Káry-villa szempontjából kulcsfontosságú.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.