Zöldebb, minőségibb

/ 2017.02.08., szerda 18:52 /

Az eddig elhanyagoltabb angyalföldi közterületek, parkok fejlesztésére 380 millió forintot szán idén a XIII. kerületi önkormányzat.

Fotó: Lenyó László

Angyalföld Rákos-pataktól északra eső lakótelepei rég nem vádolhatók azzal, hogy kietlen betondzsungelre emlékeztetnének. Bár a környék ’50-es években készült fotói még büszkén hirdetik a szocializmus vívmányaként megvalósult egyenépületek szürkeségét, az elmúlt évtizedek alatt a kép sokat szelídült: a fák megnőttek, játszóterek, padok, szökőkutak színesítik a környéket. Ide nem ér el a Váci út zaja, viszont a közeli patak mentén fut a kerékpárút. A hangulat békebeli, szinte kisvárosi. Javítanivaló persze mindig akad. A Futár parkról például már a kerület zöldterületi stratégiája, az Angyalzöld három évvel ezelőtt megjegyezte, hogy felújításra szorulna, ám akkor csupán a játszótér bővítésére került sor. Idén azonban a XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete úgy határozott, három kiemelt közparki területet újít meg mintegy 380 millió forintból. Ezek egyike az említett Futár park, idén 80 millió forint jut a korszerűsítésére, különös tekintettel a Béke út és a Tatai utcai lakótelep által határolt, körülbelül 14 ezer négyzetméternyi zöldterületre. „Magára hagyott” jellege most megszűnik, a tervek szerint gyepet, virágágyakat ültetnek, megújul a burkolat és a közvilágítás is. Sőt, itt alakítják ki a Rákos-patak menti ökológiai tanösvény első állomását.

A Rákos-patak mentén haladva, kissé odébb találjuk a Szent László utat, amelynek Rokolya és Futár utca által határolt szakaszán az önkormányzat az udvarok közkerti fejlesztésére szán 80 millió forintot. Mit jelent ez az itt élőknek? Új játszótereket, pihenőparkokat, a közkertek növényzetének, burkolatainak, berendezésének felújítását, korszerűbb világítást.

Tovább a Duna irányában, a Tahi utcai lakótelep mentén folytatódik az ötvenes évek lakótelepi hangulatába oltott kisvárosi jelleg, évtizedes fákkal, padokkal. Az önkormányzat azonban itt is fejlesztéseket tervez, a Tahi utcának a Madarász Viktor, a Fiastyúk és a Göncöl utcákkal határolt szakaszára idén 220 millió forintot költenének, és ezáltal 67 ezer négyzetméternyi közterületet, parkot szépítenének. A Máglya köz menti parkba talajvízkutat, öntözőhálózatot terveznek, megújul a közvilágítás, sőt az itt élőkkel egyeztetett helyszínen fitneszparkot is építenek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.