PR

Informatika meggyőződésből

Meggyőződésből használt informatikai rendszer a Food Expressz-nél

/ 2008.03.21., péntek 15:04 /

A kétkezi munkát végző, gyakorlatias világban élő vendéglősök is beismerik, ugyan hosszú távon láthatók csak a jól működő informatikai rendszerek használatának előnyei, a fáradtságot megérő befektetésről van szó. A miértekre választ ad a Food Expressz története.

Az 1993-ban alapított Food Expressz az első számú hazai étkeztető vállalat. A világújdonságot jelentő ételkészítési és -kiszállítási módszert alkalmazó cég sikere töretlen: a tavaly megnyitott új központi üzemben már naponta 100 000 adag ételt tudnak megfőzni, készítményeik pedig Magyarországon kívül Szlovákiába és Romániába is eljutnak.

Zsidek László, a cég alapító elnöke és jelenlegi szakmai igazgatója szerint az informatika fontos szerepet játszik a cég életében: "Már a Food Expressz megalapításakor, a kezdeteknél is kiemelt jelentősége volt az informatika kiaknázásának, a nemzetközi terjeszkedés megalapozásakor pedig már tudjuk, nélkülözhetetlen a megfelelő IT háttér."

A hőskorban még egyetlen Commodore-64 számítógéppel végezték a gazdasági kalkulációkat, majd az új évezredet már egy Linux-alapú rendszerrel kezdte a társaság. Azután kiderült, hogy ez sem elég. A majd 20 fogást tartalmazó menüről naponta választó több mint 50 ezer ügyfél kiszolgálása hatalmas mennyiségű adat kezelését tette szükségessé, és ehhez járultak még az Európai Unió élelmiszer-biztonsági adminisztrációs előírásai.

Elkerülhetetlenné vált egy integrált rendszer bevezetése. "Fizikailag nincs más út" - fogalmazott Zsidek László.

A vendéglátóipar gyakorlatias szakma, ahol a befektetések eredménye általában gyorsan és kézzelfogható módon jelentkezik. Az informatikai fejlesztések megtérülése azonban többnyire csak hosszabb távon érzékelhető, és kevésbé látványos. Az ügyvezetésnek nem volt könnyű dolga a döntés elfogadtatásával, de végül sikerült megváltoztatni a szervezet gondolkodásmódját.

A vállalat igényeire a Microsoft termékei kínáltak optimális megoldást. A felhasználók a már ismert és alkalmazott Outlookban és egyéb Office-alkalmazásokban új funkciókat kezdtek el használni. A Sharepoint Portal Server révén lehetővé vált a központosított dokumentum-elérés. A teljes szervezet átállt Windows 98-as felületről Windows XP-re. Megvalósult a hatékony jogosultságkezelés és adminisztráció. Egységes és jogtiszta környezetben működő, rugalmasan méretezhető informatikai rendszer jött létre.

Az új integrált informatikai rendszer bevezetésével a Food Expressz nemcsak a növekedésből adódó kihívásokra talált megfelelő választ, hanem a jövőbeli hatékony működés alapjait is lefektette.

Bővebb információért keresse fel weboldalunkat: www.uzletIT.hu/esettanulmanyok

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.