heti-valasz.hu/publi/az-ellenzeki-media-miatt-nyert-marki-zay-orban-sulyos-tevedese-127642

http://heti-valasz.hu/publi/az-ellenzeki-media-miatt-nyert-marki-zay-orban-sulyos-tevedese-127642

Publi

Stumpf András

A citromízű banán esete a barackos naranccsal

/ 2013.05.23., csütörtök 18:57 /
A citromízű banán esete a barackos naranccsal

Kerényi otromba buzizásával az a legnagyobb baj, hogy ellehetetleníti az egyenes és lényegi beszédet.

Kerényi Imre pályája bővelkedik a fordulatokban. Volt ő a kommunistákkal havi konyakozásra összejáró rendszerkegyelt, az átkos leváltása után aztán az SZDSZ-es Charta hoppmestere, az 1994-es szoclib győzelmet követően a „jobbos" Nemzeti Színházat fúrta Fodor Gábor embereként, aztán huss, néhány év, és új fészket talált a madárka („csirip-csirip") a HírTv-n. Ma pedig miniszterelnöki megbízott. Orbán Viktor megbízottja.

Köztudomású ügyek ezek, eszem ágában nem lenne felemlegetni őket, ha nem adhatnának támpontot a Kerényi szájából felbuggyant kijelentés értelmezéséhez. A Nemzeti Színház ezek után „nem a buzikról fog szólni", mondotta ugye. S ki tudja, talán volt itt még egy nagy fordulat, amelyről eddig nem tudtunk... Ekképp üzent a mester? Ha igen, úgy a mondat annyit tesz: a Nemzeti Színház nem Kerényi Imréről fog szólni.

Úgy legyen.

De most aztán el a légből kapott hipotézisekkel! Beszéljünk komolyan.

Nem árt megállapítani például, hogy Kerényi nem embereket, nem valakiket „buzizott le", ahogy első körben a ballib hisztérikák beállítani igyekeztek a kiszólást, hanem a Nemzeti repertoárját minősítette úgy, hogy az eddig „a buzikról" szólt, ezek után meg majd a barátságról, szerelemről, hűségről és efféle szép dolgokról fog. Kultúremberként is meg lehet fogalmazni mindezt, ha éppen szóba kerül, mondjuk úgy, ahogy Vidnyánszky tette, vagy úgy, hogy „ezen túl nem az Angyalok Amerikában tematikájú darabok állnak majd a színház darabválasztásának homlokterében". Abban ugyanis nincs semmi kivetnivaló, ha valakinek, mondjuk a leendő igazgatónak az a véleménye, hogy eddig társadalmi súlyához képest felülreprezentált volt egy probléma a színpadon. Ha más szerint nem volt felülreprezentált, hanem éppen kevés volt belőle, az sem baj. Mindez értelmes vita kiindulópontja lehetne, eljuthatnánk akár addig is, hogy megnézzük: az ilyen divatos témák miként szüremkednek be a vágyott Nyugatról, hogyan kerülnek fel olcsó importáruként a „haladásban" vallásosan hívő mozgalmak, politikusok zászlajára, s lesznek túlbeszélt identitáselemek, miközben valós, sokkal nagyobb horderejű gondokra (csak egy, milliókat érintő téma: válás után a gyerekkel való kapcsolattartás betartathatóságának az impotens jogszabály miatti teljes hiánya) nem marad felület.

Kerényinek viszont nem sikerült kultúrember módjára beszélni egy, a színház irányát, feladatát érintő, tehát bizony szakmai kérdésről. Otromba buzizásával pedig az a legnagyobb baj, hogy ellehetetleníti az egyenes és lényegi beszédet.

Éppen úgy, ahogy kultúrafelfogása nehéz helyzetbe hozza azt a kevés jó szakembert, akit a jobboldal képes volt kiizzadni magából. Azokat, akik úgy felelnek meg a politikai követelményeknek („legyen a mi kutyánk kölyke"), hogy a szakmaiaknak is maradéktalanul eleget tesznek. Mint maga Vidnyánszky, vagy a Ludwig új igazgatója, Fabényi Júlia. Kapják a tökéletesen igazságtalan szakmaiatlan pártemberezést a ballibektől, de még csak elhárítani sem nagyon tudják, ha egyszer a miniszterelnöki megbízott egyfolytában azt ecseteli: nyerjetek kétharmadot, akkor majd a tieitek lesznek kinevezve, most meg a mieink, oszt jónapot. Igazolva a tételt, hogy kizárólag a csordaszellem, a mozgalom, a párt számít, s nincs semmi más a politikai szemponton túl.

A legnagyobb baj ezzel a hozzáállással mégis az, hogy tagad valamit, ami sokunknak fontos: a nemzetet. Nem csak a szélsőséges hiszerolibeket, a fasisztázókat, az elborult agyú sirályosokat helyezi körön kívülre. Nem. Mindenkit, aki nem méltóztatott esedezni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe való alázatos bebocsáttatásért.

Félreértés ne essék: elnyomva ettől még senki nincs. Szabadon alkothat bárki. A diktatúráról, betiltásról hadoválók egyszerűen hazudnak - nincs ok rájuk túl sok szót vesztegetni. Tiltva semmi nincs, legfeljebb államilag támogatva sincs: aki jó, ennek ellenére is lehet sikeres. Korunk magyar Shakespeare-je, Pintér Béla például az. Ha duplájára emelné a jegyárait, akkor is teltházai lennének, mert remek, amit művel. (Az új darab, a 42. hét mondjuk nem lett az, de ő sem gép.) No, például Pintér is kívül kerül a körön, így márpedig csak egyvalaminek árt, aki kizárólag politikai szempontok szerint képes kezelni a nemzeti kultúrát: a jobboldalnak. Csak az lesz így szegényebb.

A nemzet, a nemzeti kultúra nem lesz. Az köszöni, megvan. Születnek remek alkotások, nagy produkciók mindenféle világlátású emberek agyából, a bármilyen ideológia által vezérelt percemberek és a törtetők pedig rég sehol sem lesznek már, amikor a valóban ihletett, valóban nagy műveket még mindig nézni-hallgatni fogják az unokáim.

A Barackfa című borzalom, asszonynevén a Nemzeti Összetartozás Dala biztosan nem lesz közöttük. Sok szót nem érdemelne, de három év után sajnos már ki lehet mondani: benne döcög a Fidesz tanácstalansága, óriási félreértése, már ami a kultúrát illeti.

Fojtogató giccs volt már a 2002-es Fidesz-kampánydal is, amelyben az országot szólította fel a művész, hogy ugyanis leljen kitörő örömre. Minthogy örömre lelni magyarul nemigen lehet, én cseppet sem leltem emiatt semmilyenre, de elfogadtam: ezek a lelkesítő-buzdító förmedvények, más néven kampánydalok, már csak ilyenek. Más pártoknál is. Meg aztán, ízlések és pofonok, valakinek biztos tetszik, egy néppárt ráadásul nem is nagyon lehet elitista.

Csakhogy az állam nem egyenlő a párttal. Felette áll, magasabb rendű, azon egyszerű oknál fogva, hogy az állam az egész kerete, a párt meg, amint neve is mutatja, csak része az egésznek. Az állam képviselője igenis legyen elitista. Ne csak azt lássa, keresse, amit sokan szeretnek, főleg ne azt, amit a saját szubkultúráján belül sokan szeretnek. Minőség-, nem pedig mennyiségcentrikus legyen. Most márpedig nem ez a helyzet. Nagyon nem. A probléma a szó legszorosabb értelmében értékrendi. A párt számára természetszerűleg elsődleges érték a párthűség, az összetartozás, a betyárbecsület, s csak aztán jön minden más. Csúnyán hangzik, de jól van ez így. Az állam számára viszont a teljesítmény, a minőség kell, hogy első helyen álljon, s ha ez megvan, az után jöhetnek akár más szempontok is. Közbe lehet vetni persze, hogy hát azt meg ki dönti el, hogy mi értékes és mi nem? Ez a plebejus érvelés viszont szükségképpen az értékrelativizmus ingoványára vezet, amelyben - egyforma súlyuknál fogva - ugyanannyi idő alatt merül el Munkácsy ásító inasa és egy kedves, naiv gyerekrajz. Bartók kottái és Pataky Attila lakodalmas kazettája.

Tehát igenis van minőség, van teljesítmény a kultúrában is. Van jó, van rossz, felemelő, katartikus, zseniálisan lehúzó-szembesítő és gagyi. A szakértelemre való hivatkozás gyakran ugyan valóban bolsevista trükk volt, ettől még van szakértelem is (birtokában pedig olyanok, akik látták, ismerik a kultúrszcénát, a művészeket és a közönséget egyaránt, ezért dönteni is tudnak). Létezik ezen túl tehetség, ihlet, gondolat, szépség, egység, harmónia - csupa megfoghatatlan, patikában mérhetetlen valami.

Tudja ezt persze a Fidesz is, hisz' maguk is érvelnek ilyesmivel, például Vidnyánszky esetében. Teljes joggal. Az ő kinevezése éppen ezért nem is gond. Vidnyánszky ugyanis cseppet sem gagyi.

A Barackfa viszont az - még ha minőségi fröccsöntőüzemben állították is elő.

Ez az állami, minisztériumi megrendelés elcsusszanna valami kertévés sorozat főcímében, esetleg Fidesz-kampánydalként (Narancsfa), egy új nemzeti dalnak viszont legfeljebb szégyenletes paródiája lehet.

„Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol / Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten"

„Ami"? Az bizony „amely". De ez apróság.

„Kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek / Szemünkben a boldogság fénye ég"

Talpaink egymásra lépnek? Úgy, hogy közben ráadásul állunk? Sőt, táncolunk? A magyarázatot erre a kusza bárgyúságra talán a következő sor adja meg: „Érik már a barack, áldott föld gyümölcse". Most még nem érik ugyan, tavaly viszont tényleg érett, azóta volt is idő lefőzni - és meginni mindet. Ha így történt, s utána kezdtek szövegírásba, az mindent megmagyaráz. Az alábbiakat is.

„Állj be te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred, érezd, hogy a föld szíve dobban veled, mert mind egyek vagyunk!"

Mi ez a szektás, a gitáros misék fiatalosságával megspékelt úttörőtáboros borzadály?

Ez bizony a magyar állam ajándéka a magyar népnek. Ezúttal is köszönöm, s meg is hálálom, két sorral. Ebben is van ám gyümölcsfa!

„Citromízű banán, nincs a banánfán,
Nem kell senkinek ilyen találmány."

A második sor kulcsfontosságú. Ilyen dalocskára ugyanis senkinek sem volt szüksége. Nem tudom, elkerülte-e a kormány figyelmét, de bizony Trianon-emléknapon nagyon is van mit énekelni. A nemzeti összetartozásnak, jelentem, van dala. Elég jó. Himnusznak hívják. Mindenki ismeri, néha mondjuk „hozzreát" énekel „hozz rá" helyett, de azért működik. Szeretjük. Ha esetleg mégis kevés lenne, még olyan dal is van, amely kifejezetten releváns június 4-én. A székely himnusz.

Amellett, hogy a jó szándékot nem vitatom el az ötletgazdáktól, javaslom a kormánynak: hagyja ezt a kultúra-dolgot. Mármint azt, hogy aktorként, cselekvőként lépjen fel ezen a területen. Rossz nézni ezt a csetlés-botlást. Ami nem megy, amiből látványosan legfeljebb egy kis Kárpátia-kitüntetés, némi Barackfa meg a Dankó Rádió jön ki, azt tényleg nem kellene erőltetni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.