Publi

A kormányválság, az SZDSZ és Európa

/ 2004.09.02., csütörtök 08:24 /

"A Medgyessy-ügyhöz közvetve vagy közvetlenül sokféle, a párt- és kormánypolitikai körökön kívüli politikai és gazdasági szereplő kapcsolódik. Róluk töredezettek az információink, vagy nincsenek is."

AZT HISZEM, valamennyi politikai elemző egyetért abban, hogy a kormányoldalon bármennyire csökkenteni igyekeznek is a kialakult kormányválság súlyát, és igyekeznek gyors választ adni rá (merthogy "ezt követeli a társadalom érdeke"), az elmúlt hetekben a szinte a semmiből létrejött kormányválság az 1990 utáni magyar demokrácia legsúlyosabb belpolitikai történése. Abban azonban már korántsem vagyok olyan biztos, hogy ehhez a történéshez a szokásos módon kell hozzáállnunk. Esetünkben a szokásos mód azt jelenti, hogy nosza, rögtön elkezdjük csócsálni a történteket, és mondjuk, ilyenféle aranyigazságokhoz jutunk: az SZDSZ megbuktatta Medgyessyt. Vagy: az MSZP felső vezetői - akik egy nappal korábban támogatásukról biztosították - hátba szúrták a miniszterelnököt. Vagy: most aztán tényleg jönnie kell az előrehozott választásnak. És így tovább. Mindegyikről külön-külön is lehetne beszélni, de én most a fentiek közül arra a megállapításra koncentrálnék, amely szerint az SZDSZ-nek a minisztere melletti kiállása indította el a lavinát. Nem tudok bennfentes pletykákkal szolgálni.

Nem ismerem azon lépéseket, amelyeket az SZDSZ politikusai a forrongó napokban tettek. Szeretném viszont azt gondolni, hogy egy ilyen válsághelyzet elemzésében nem elegendőek a megszokott megközelítések. Medgyessy Péter lemondatása ugyanis - miközben önmagában is roppant érdekes és nagyon komoly tanulságokkal szolgál - túl is mutat önmagán. Először tehát arról beszélnék, amiről nem szokás: a történteket igyekszem elhelyezni európai kontextusban. Utána a magyar politikának a konkrét történetben is érintett szereplőiről ejtek szót. S csak ezeket követően beszélek az SZDSZ szerepéről.

A Medgyessy-jelenség és a magyar demokrácia

A Medgyessy-történet önmagában vett, kizárólag belpolitikai, sőt kizárólag pártpolitikai értelmezése - érthető persze, de - nem kielégítő. Medgyessy ugyanis nem 2002 nyarán (a D-209-es botrány kapcsán) bukott meg, 2002 előtt pedig egyetlen magyar miniszterelnököt sem fenyegetett az a veszély, hogy politikai elvbarátai megbuktatják. Mondhatnánk persze, hogy egyetlen korábbi miniszterelnök sem volt olyan nyilvánvalóan alkalmatlan posztjának betöltésére, mint ő; valamint érvelhetnénk azzal is - mint ezt 2002 nyarán sok elemző megtette -, hogy akkori lemondatása (egy bizalmatlansági indítvány keretében) előre vetítette volna Orbán Viktor visszatérését, azt pedig senki nem akarta a kormányoldalon.

De Medgyessy nem azért bukott meg most, mert a fenti tekintetben kardinális változás állott volna be. Képességei ma sem mondhatók jobbnak, mint amit korábban tudni lehetett róluk, és az ügynökmúlttal kapcsolatos morális aggályok sem változtak az eltelt idő alatt. Medgyessy bukása és Magyarország teljes jogú európai csatlakozása között igen szoros összefüggés van. 2004 nyarán ugyanis a magyar demokrácia új korszakába lépett, vagy másképpen a rendkívül sokszor (és mindig oktalanul) lezártnak vélt rendszerváltás eljutott - feltehetőleg - végső fázisába. A magyar demokrácia először intézményes, azután katonai, majd politikai illeszkedési fázisokon ment keresztül, míg napjainkra eljutott odáig, hogy - az euróövezetbe való bekapcsolódással - lassan gazdasági értelemben is a Nyugat részesei leszünk.

Mi ennek a jelentősége? Az, hogy ezt az egész kormányválságot nem nézhetjük pusztán a szokásos iszapbirkózás újabb állomásaként. Medgyessy bukása az egész rendszerváltó politikai elit eddigi működésének és teljesítményének összegeződése. Úgy is mondhatnánk, hogy egy olyan elitről van szó, amely tapasztalatait, politikai cselekvési elképzeléseit abban a korszakban (az elmúlt 15 évben) szerezte, amikor Magyarország még nem volt nyugati ország. A szándékok, a módszerek, a vágyak már nyugatiak voltak, de a megoldások, a teljesítmények még nem. Medgyessy megbuktatására tehát azért került sor - sokak számára oly váratlanul -, mert a 2004. májusi csatlakozással minden korábbi hablattyal, félismerettel, ábránddal és vággyal szemben egyszersmind hirtelen Európában termettünk.

Miközben az elmúlt 15 évben alig valamivel jutottunk előre Európa megismerésében, a magyar társadalom előtti bemutatásában. Medgyessy ennek a - sajnos - Európán kívüli, ámbár Európába lázasan vágyó elitnek az egyik szimbolikus figurája. Az EU-ba való belépéssel azonban egy csapásra bizonyossá vált, hogy ez a szimbolikus figura egyben anakronisztikus is. De nem pusztán ő. Maga az elit is, amely Európától messze, a szokásos magyar dagonyában élte itt mindennapjait. Igaza van Antal Dánielnek (Magyar Narancs, augusztus 26.): "A 2004-es csatlakozás valóban történelmi fordulópont lett: az európai jogi normák bevezetésének hónapjaiban kiderült, nem lehet úgy kormányozni európai tagállamokat, ahogy azt az átmeneti elitek tették."

Átmeneti elitek. Miről is van szó? Arról, hogy a kormányválság okai mélyebben fekszenek a pőre belpolitikánál, a szimpla pártérdekeknél. Mélyebben annál, hogy az MSZP-ben régóta szervezkedtek Medgyessy ellen, meg hogy az SZDSZ most aztán teljes mellszélességgel kiállt Csillag István mellett. Európába kerültünk! S totálisan hirtelen az egész konstrukcióról kiderült, hogy vajmi kevés köze van Európához. Ez a fő baj!

A szereplők: XIX. vagy XXI. századi olvasat

Hogy mennyire nem kapizsgáljuk, mit is jelent a politika az új évszázadban, mi sem bizonyítja jobban, mint válságmagyarázataink. Ezek arról szólnak például, hogy Medgyessy Péter elszámította magát, nem jól mérte fel erejét és a koalícióban levő erőviszonyokat. Meg arról beszélünk, hogy a válságot gyorsan kellene megoldani, mert az elhúzódó kormányválság káros a belpolitikának meg - természetesen - a külföldi gazdasági és politikai köröknek. Napokig a lemondás vagy a bizalmatlansági indítvány alternatívája körül forgott a közélet. S szüntelenül, egyre nagyobb erővel hallani, hogy előrehozott választások kellenek, mert az MSZP úgy választotta miniszterelnök- jelöltjének Gyurcsány Ferencet, hogy annak (választói akarat híján) nem lesz meg a szükséges társadalmi elfogadottsága.

Természetesen ezek is fontos kérdések. De mivel úgy gondolom, nem véletlenül történt Medgyessy lemondatása az uniós csatlakozás és az EP-választások után, érzésem szerint ezek a magyarázatok nem kielégítőek. Szerintem ugyanis Medgyessy bukásában már korántsem csak az elmúlt 15 év belpolitikai szempontjai és szereplői játszottak szerepet, azaz ezt a válságot nem értelmezhetjük - mondjuk - a Tocsikbotrány analógiájára. Itt már messze nem pusztán csak pártpolitikai szempontok játszottak szerepet. Medgyessyt nem Kuncze Gábor makacssága buktatta meg, s nem is a belső ármány. Hanem az, hogy a politika az elmúlt 15 évben egy roppant bonyolult, sokszereplős játékká változott. Ha az olvasót érdeklik ezek az összefüggések, bízvást ráutalhatom azokra a kiváló írásokra, amelyek - például az autópálya-építések kapcsán - ennek a bonyolultságnak a bemutatására (vagy legalább megpendítésére) vállalkoznak.

Mert hát a mi "XIX. századi" szemléletünk szerint van a kormány és van az ellenzék, és közöttük feszül a fő törésvonal. A miniszterelnök bukása valamit már jelez abból, hogy a törésvonalak éppenséggel a koalíción belül vannak, de alig tudunk valamit ezekről. Egy mindenkori kormánynak persze érdeke, hogy elleplezze a belső törésvonalakat, de azért van ellenkező érdek is: nevezetesen a társadalom, a választópolgárok érdeke, akik látni, tudni, érteni kívánják, melyek azok az okok, amelyek miatt egyre kevésbé szeretik a politikát és a politikusokat. Véleményem szerint az egyik legmeghatározóbb - a politika utálatához vezető - ok, hogy az emberek nem értik, kik és milyen módon csinálják a kormányzati politikát. Azt nagyjából sejtik, hogy a kormányok messze nem olyan egységesek, mint amilyennek mutatni kívánják magukat, de fogalmuk sincs, miért nem azok.

A Medgyessy-ügyhöz közvetve vagy közvetlenül sokféle, a párt- és kormánypolitikai körökön kívüli politikai és gazdasági szereplő kapcsolódik. Róluk töredezettek az információink, vagy nincsenek is. Holott legalább négy - a XXI. század európai politikájában is jelen lévő - szereplőről kellene itt beszélnünk: a lobbistákról, a gazdasági kartellekről, a politikai és gazdasági hálózatokról, valamint az informális kapcsolati hálókról. Mind-mind régóta szerepet játszik a magyar politikában is, miközben igyekszünk úgy tenni, mintha a politikát kizárólag a parlamenti elitek formálnák. Nos, ez egyáltalán nincs így. Az európai uniós csatlakozással egy pillanat alatt megváltozott ezen "új" elitek dinamikája, aktivitása. Ami 2002 nyara és 2004 nyara között valamelyest elfogadható volt (nevezetesen a kormány gazdaságpolitikája), az a csatlakozás után teljesen új megvilágításban jelentkezik. Szabályosan szétszedik és szétfeszítik azok a szereplők, amelyek részint a kormányhoz kötődően, részint azon kívül, de mértékadó szereplői a hazai gazdaságnak és politikának.

Medgyessyt - ebből a szempontból - a felgyorsult idő buktatta meg. A pepecselés, a hezitálás egy Európán kívüli állapotban megszokott, bekalkulált magatartás. Ezt csinálta valamennyi eddigi magyar miniszterelnök. Az MSZP-nek egyébként is az megy legjobban, amikor "felzárkóztatni", "modernizálni" kell Magyarországot. 2004 nyarától kezdve azonban ez a tudás (amely nem kis részben lavírozást jelentett) fabatkát sem ér. A mai globális világban globális szereplők vannak, gyorsan változó érdekekkel, érdekérvényesítő képességekkel és aktivitással. Medgyessy uralni akarta őket, de hagyományos kamarillapolitikusként. Nem számolt az új szereplők hihetetlen erejével, illetve azzal, hogy azok informális ereje vetekedhet a miniszterelnök formális hatalmával.

A morális problémák: az SZDSZ számlája

Bármennyire csábító lett volna ezzel kezdeni: az SZDSZ Medgyessy-buktató szerepe csak a fentiek után következik a magyarázatok sorában. Kétségtelen, a miniszterelnök 2002-ben nem bizalmat, hanem haladékot kapott a kisebbik koalíciós párttól. Miért nem lehetett akkor megbuktatni Medgyessy Pétert? Elvileg elegendő lehetett volna az a körülmény, hogy titkosszolgálati múltját eltitkolta a parlamenti választások előtt, azaz voltaképpen félrevezette a választókat. Ez eléggé lényeges körülmény. 2002- ben azonban a magyar politikai közélet és a közvélemény még nem tartott ott, hogy egyértelmű és világos álláspontja lett volna politika és erkölcs kérdéseiről. A rendszerváltás időszaka ugyanis lényegében zárójelbe tette a morális kérdéseket. Minden más a morális kérdések elé tornyosult, hiszen - mint már említettem - először a demokratikus intézményeket kellett megteremteni, utána csatlakoztunk a nyugati katonai szövetségi rendszerhez, aztán előbb részlegesen, majd később teljesen a politikai Nyugat-Európához, és megkezdtük a gazdasági illeszkedés előkészítését is. A rendszerváltás azonban egyetlen pillanatra sem hozott erkölcsi megegyezést. Az elmúlt 15 évben maximum addig jutottunk, hogy a magyar jobboldal markánsan azt az álláspontot képviselte, hogy a magyar baloldalnak lényegében nincs is morális integritása, míg a magyar baloldal a jobboldalt hozta olyan hírbe (vezérelv, szélsőségesség, rasszista tendenciák), amelyek ugyancsak megkérdőjelezték az erkölcsi egyenértékűséget.

Medgyessy 2002 nyarán győztesként jött ki a múltjának vizsgálatára felállított parlamenti vizsgálóbizottsággal folytatott küzdelméből. Felkészületlen ellenfeleivel szemben bőven elegendő volt, hogy járatosnak tűnt a régi rendszer belső szervezeteinek ingoványában. Mivel ellenfelei nem olyan helyzetben faggatták, amikor a magyar társadalomnak lett volna egy valamennyire is világos erkölcsi álláspontja a kérdésben, Medgyessy győzött. Kétszer száznapos programjai ebből a győzelemből fakadtak. Ugyanakkor a csatát már akkor is éppen hogy csak túlélte. A kérdés csak az volt, hogy (hasonlóan az európai példákhoz) mikor fogják benyújtani neki a számlát. A saját politikai tábora számára vált teherré, mégpedig azért, mert erkölcsi tisztázatlanság terhelte. 2002-ben még túlélte, 2004-ben azonban nem.

De hogy jön ide az SZDSZ? Nos, mindenki tudja, Kis János 2002 nyarán is a miniszterelnök lemondását követelte. Azóta Kis nem az SZDSZ tagja, de ma is a liberális gondolat egyik legnagyobb befolyású képviselője. 2004. július 15-én, a Magyar Nemzetben Löffler Tibor Kis Jánosnak jönnie kell címmel írt cikket. Ő persze azt szerette volna, ha Kis úgy jön, hogy visszatértével az SZDSZ felmondja az MSZPvel való közös kormányzást, és kilép a koalícióból. Kis jött, de nem úgy, ahogyan azt Löffler várta. A politika mint erkölcsi probléma című könyve szinte az EU-csatlakozással egy időben, a 2002-essel merőben ellentétes belpolitikai közegben jelent meg. Akik olvasták a könyvet, tudják, hogy Kis sorai számos helyen Medgyessyről vagy másképpen: a számla benyújtásáról szólnak. 2002-ben Kis János kisebbségben maradt véleményével, most azonban az ő véleménye győzött: a politika nem választható el az erkölcstől.

Nem állítom, hogy az SZDSZ az ő forgatókönyve szerint cselekedett; azt azonban igen, hogy most azért sikerülhetett, ami 2002-ben nem (Medgyessy lemondatása), mert az elmúlt két évben - nem kis részben Kis Jánosnak köszönhetően - a közvéleményben valamelyest tisztító viták zajlottak le politika és erkölcs viszonyáról. Az SZDSZ ebből a háttérből jóval bátrabb és egységesebb lehetett, mint két évvel korábban volt.

De ezzel együtt sem ők buktatták meg Medgyessyt. Az SZDSZ csak visszavonta a 2002-ben megadott haladékot. Nem a bizalmat - a haladékot. Azért lehetett ilyen bátor az SZDSZ, mert - mint fentebb kifejtettem - ma "körmünkre ég" Európa, ma már új időszámítás szerint élünk, s a tinglitanglizásra egyszerűen nincs időnk. Az persze a jövő zenéje, hogy az SZDSZ maga is az "átmeneti elit" része-e avagy sem. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a magyar rendszerváltás éppen Medgyessy Péter bukásával fejeződött be.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.