A levert puccskísérlet

Mindenekelőtt Orbán Viktor világos üzeneteket higgadtan közvetítő európai parlamenti szereplése és sajtótájékoztatója hatott megnyugtatóan az egyre bizalmatlanabb és idegesebb piaci szereplőkre, s rajtuk keresztül a forint árfolyamára. A kormányfő érzékeltette, hogy nem azért akar megállapodásra jutni az Európai Bizottsággal és az IMF-fel, hogy az így elérhető olcsóbb pénzekből könnyű létet finanszírozzon híveinek, hanem hogy az átalakított Magyarország kitörhessen az adósságcsapdából, és a saját lábára tudjon állni. A békemenet pedig megmutatta, hogy a kormány hazai támogatottsága - a terjesztett hírekkel szemben - továbbra is tekintélyes.

A két esemény gyakorlatilag felszántotta és sóval behintette azt a terepet, amelyen az ellenzék által táplált gyors kormányváltó remények kezdtek kisarjadni.

Leegyszerűsítve azt is írhatom, hogy a globális világot képviselő vagy abban föloldódott értelmiség külföldi és hazai közhangulatot hiszterizáló puccsát sikerült leverni. Méghozzá pusztán kommunikációs eszközökkel. (Merthogy közben a való életben semmi sem történt.)

Csak épp a felvonulók nagy számban nyilvánították ki, hogy értik és helyeslik a kormány szándékait, erőfeszítéseit, a demokratikus vívmányok állítólagos felszámolása pedig nem dönti őket mély apátiába. Meglehet, a békés többség azért sem hajlandó aggódni a szabadságjogokért, mert a szocializmus évei után megélte a balliberális kétharmad 1994 és 1998 közötti időszakát is, amikor az ellenzék sajtója, gazdasági bázisa, intézményi háttere nemhogy nem volt összevethető a baloldal mai helyzetével, de a nullához közelített. És akkor a mostani kétségbeesettek egyike sem aggódott a véleménypluralizmus hiánya miatt.

Az EU-ellenes hangulat kiteljesedése közepette érdemes arról is szót ejteni, hogy Orbán képtelen lett volna kitörni a fasisztázásból és diktátorozásból köréje épített karanténból, ha nincs az unió intézményrendszere. Történetesen nem állt volna módjában az Európai Parlamentben szemtől szembe küzdelmet vívni a jórészt csúsztatásokkal felajzott ellenfeleivel, nem lett volna képes nyomatékosítani politikai krédóját, és maga mellé állítani megfigyelőállásba húzódott politikai eszmetársait sem.

A világszerte médiagerilla-akciókkal mind lehetetlenebb helyzetbe hozott miniszterelnök bele tudott állni a küzdelembe, és fontos csatát nyert.

A "háború" sikeres megvívásához persze sokkal több kell annál, mint amit a kommunikáció eszközei nyújtani képesek. A megnyert időt érdemes a tapasztalatok elemzésével, a kormányzati vadhajtások nyesegetésével tölteni. A gyors előrenyomulás után szükséges a "hadtápvonalak" kiépítése, a háttérország rendezése.

Azaz a kormányzás rendszerszerűvé alakítása.

---

"Azok a jobboldali értelmiségiek, akik most - felháborodva a nyugati pénzügyi körök arroganciáján - az utcára vonulnak az Orbán-kormány mellett, valójában ennek a legrosszabb forgatókönyvnek (ti. az államcsődnek - a szerk.) a bekövetkeztét segítik elő. Teljesen haszontalan a demonstrációjuk, hiszen sem az IMF, sem az EU nem fog megijedni és visszavonulót fújni a szenvedélyesen protestáló tüntetők láttán. Nem veszik észre, hogy a minket ért - gyakorta igaztalan (fasisztaveszély, diktatúra stb.) - támadások alapja és fő táplálója éppen a kormány hibás gazdaságpolitikája."
(Mellár Tamás, Népszabadság, január 21.)

"Brüsszel büntetni akar. Konkrét példán keresztül bizonyítani, hogy a gazdaságpolitikai szigor ma nem csupán malaszt, hanem valóságos eszköz. Egy tagállam valódi megbüntetése üzenet volna a piacnak: itt tényleg más világ van. Üzenet volna minden túlköltekezéssel kacérkodó tagállam kormányának, hogy aki elcsábul, az ráfázik."
(Magyari Péter, tagokvagyunk.blog.hu, január 29.)

"Az emberek ott a menetben olyanok voltak mind, kivétel nélkül, mint az angyalok. A szeretet és a jóság vonult végig Pest legszebb utcáján. A magyarság felmutatta, elsősorban önmagának, legnagyobb kincsét, a szeretet és az összefogás páratlan erejét."
(Bencsik András, Magyar Demokrata, január 30.)

"Papademosz uniós helytartó fölé német gauleitert akarnak küldeni Athénba, aki teljhatalmat kapna a görög adórendszer és költségvetés fölött. S aki még mindig nem érti, mit jelent ez: a német elképzelés nemcsak Görögországra vonatkozik, hanem minden, illetve bármelyik uniós országra, amely külső támogatásban részesül."
(Máté T. Gyula, Magyar Hírlap, január 31.)