Publi

Hegedűs Zsuzsa

A tét a jövőnk: a társadalmi viszonyok új paradigmája

Vita Orbán Viktor Egy az ország című könyvéről

/ 2007.06.21., csütörtök 10:12 /

Bevallom őszintén, eredetileg, s szívem szerint e cikk címe egyszerűen az lett volna: Két lábbal a XXI. században. Hétköznapi nyelven ugyanis így foglalható össze a legplasztikusabban az a paradigmaváltás, amire Orbán Viktor vállalkozik legújabb könyvében, invitálva olvasót, az ország jövőjéért felelősséget érző vagy a politikából éppenséggel kiábrándult választót, a rendszerváltásban csalódott vagy a következményeibe belerokkant állampolgárt.

A kérdés, amit a szerző körbejár, s amelynek újragondolásához a szokásos axiómákkal szakító, új értelmezési kategóriákat kínál, természetesen a rendszerváltás ígéretei és eredménye közötti gigantikus szakadék kialakulásának okaira és meghaladásának feltételeire vonatkozik.

A fordulat kulcsa, vagyis maga a paradigmaváltás, ami az új politika alapját képezi, az okok elemzésében található. Az elemzés eredetisége abból adódik, hogy politikustól meglehetősen szokatlan módon, Orbán Viktor a magyarázatot nem kívül - az alvó struktúrák, az IMF, a Világbank, a nemzetközi tőke zsarolási potenciáljában -, hanem belül, a rendszerváltók naivitásában, s főként a rendszerváltó elit hatalomvágyból fakadó farkasvakságában keresi. Vállalva a közös felelősség rá háruló ódiumát.

Viszont éppen ez az önkritikus szembenézés teszi lehetővé azt a schumpeteri terminológiában "kreatív destrukció"-nak nevezett folyamatot, amelynek eredményeként a politikai rendszerváltás sikere mögött összeomló ipari struktúrák romjain alakuló új típusú társadalmi viszonyok teljes brutalitásukban jelennek meg a könyvben.

"A rendszerváltás idején valahogy mindannyian úgy képzeltük, azért akarunk demokráciát, mert az önmagában véve jó dolog, ami... idővel mindent megold. Minden gazdasági bajt, társadalmi nyavalyát. Ma már ez naiv elképzelésnek tűnik. Megértettük, hogy a demokrácia nem varázsszer...

A magát szabadnak gondoló nép nevében politizáló elit nem akarja, de talán nem is tudja beismerni, hogy (...) a rendszerváltoztatás a magyarok óriási tömegei számára nem szabadságot hozott, hanem kiszolgáltatottságot. (...) Ott álltak a szocializmus romjainak kősivatagában, a szocialista nagyipar hirtelen múzeummá minősülő szerelőcsarnokaiban (...) a felperzselt föld közepén, amelyen hamarosan megjelentek a (...) brutális kapitalizmus monstruózus alakzatai (...) Magyarok milliói ezért kiszolgáltatottak ma is - ott állnak munkavállalóként, kamarai, szakszervezeti, munkahelyi védelem nélkül. Kiszolgáltatottak fogyasztóként, fogyasztóvédelmi oltalom nélkül. Kiszolgáltatottak homo sapiensként a természeti környezetet védeni képes szervezett erő nélkül. Kiszolgáltatottak választópolgárként a demokráciába vetett, egyre vékonyodó hittel és a demokrácia mibenléte felől egyre súlyosbodó kételyekkel." (84-86. old.)

Magyarán: a politikai rendszerváltás mögött lezajló drámai struktúraváltás eredményeként a magyar társadalom, csakúgy, mint a cseh, a lengyel, az észt, a lett vagy a litván, valóban belépett abba a tudásalapú, globálisan szerveződő világba, ahol a társadalmi dominancia általános eszköze immár nem a kizsákmányolás, hanem a kiszolgáltatottság. Ahol a társadalmi alá-fölé rendelődési viszonyok nem a munka világában koncentrálódnak, hanem az élet összes szféráját átszövik. Ahol a társadalmi konfliktusok nem egy meghatározó és azonosítható területen artikulálódnak. Virtuális terepük átszövi az élet minden területét, s nem ismer semmiféle határt: se földrajzit, se nyelvit, se kulturálisat, se etnikait. A globális hálókon keresztül szerveződő új hatalmi központok - melyek ereje immár a jövőt meghatározó döntések kisajátításán alapul - felülről, míg a következményeknek a mindennapi élet minden területén kiszolgáltatott - sőt sok esetben alávetett, de ez ellen tenni akaró, tiltakozó vagy egyszerűen csak ellenálló - emberek, civil kezdeményezések, grass root mozgalmak, helyileg szerveződő közösségek, közvéleménykampányok, alternatív mozgalmak alulról lépik át a határokat. S valójában csak a média által közvetített, virtuális terepen konfrontálódnak egymással.

Mivel a kiszolgáltatottság formájában megjelenő alá-fölé rendeltségi viszonyok már az élet minden területét átszövik, a társadalmi konfliktus a legkülönbözőbb témák körül fejeződik ki. A tét azonban mindig azonos: a jövőt meghatározó döntések feletti monopólium megszüntetése, vagyis az egyéni és közös sorsunkat befolyásoló döntések jogának meg-, illetve visszaszerzése.

Más szóval és lentről, a mindennapok szemszögéből nézve a tét nem egyéb, mint az egyéni és kollektív önrendelkezés, mondhatnánk, az önmegvalósítás jogának gyakorlásához már elengedhetetlenül szükséges új feltételek, képességek, eszközök és lehetőségek (tanuláshoz és információhoz jutás, munkahely és létbiztonság egyfelől, közbiztonság és kiszámíthatóság, infrastruktúra és egészséges környezet másfelől) megteremtése. És, ami talán még fontosabb, mindenki számára hozzáférhetővé tétele.

A könyv korábbi fejezeteiben tárgyalt plebejus politika célja pontosan ezen feltételek megteremtése és mindenki számára hozzáférhetővé tétele. Magyarán: a plebejus politika nem a "népet" kívánja támogatni a polgársággal szemben. Maga a megkülönböztetés is értelmét vesztette a XX. század második felében, legalábbis a fejlett világban, ahol a fogyasztói társadalom térnyerésével, a képzettségi szint általános növekedésével párhuzamosan beinduló középosztályosodás már a 60-as évek végére eltüntette ezt a XIX. századból örökölt különbséget. Magyarországon mindez húsz évvel később kezdődött, de a 80-as évek végére itt is befejeződött.

Ezzel szemben a rendszerváltást kísérő társadalmi struktúraváltás eredményeként, csakúgy, mint Nyugaton a 80-as évek közepén, az iparban dolgozó és gyakran alacsony képzettségű társadalmi csoportok leszakadása drámai méreteket öltött. Annál is inkább, mert - képzettség híján - a leszakadás többnyire tartósnak, mi több, visszafordíthatatlannak bizonyult. Ráadásul, míg egész Nyugat-Európában a lakosság közel egyharmadát kitevő leszakadó társadalmi csoportok felzárkóztatása társadalmi prioritássá vált, Magyarországon a társadalmi szakadék rohamosan mélyül, a népesség több mint egynegyede a szó szoros értelmében nyomorog. Ideértve több százezer gyereket, s ki tudja, hány időset.

De míg a leszakadás valóban az alacsonyabb képzettségű társadalmi csoportokat fenyegeti, a kiszolgáltatottság és a közfeladatok piacosításából következő marginalizálódás már a társadalom középrétegeihez tartozó egyharmadot veszélyezteti. S különösen fenyegeti a fiatalokat, akik a továbbtanulás lehetőségeinek radikális beszűkítése okán a szó szoros értelmében a perifériára sodródnak, még mielőtt felnőnének. Ezzel nemcsak a jövő nemzedékét fosztják meg előre jövőjétől, hanem magát az országot attól a tudáspotenciáltól, ami a tudásalapú társadalom centrumába való felzárkózásunk egyetlen záloga lehetne.

A plebejus politika tehát nem a "népet" védi a polgársággal szemben, hanem a leszakadt egyharmad felzárkóztatásához, a marginalizálódó középrétegek újraindulásához, s főleg a fiatalok továbbtanulásához, pályára állításához teremti meg a szükséges feltételeket, elsősorban a tanulás és munkához jutás lehetőségének biztosításával.

Tény, a könyv - szerintem - súlypontját képező paradigmaváltást, ami az új politika összes elemének értelmezési keretét adja, a szerző, számomra nem világos, mi okból, az utolsó fejezetre hagyja. Ettől még a plebejus politika értelmezése legfeljebb nehezebb, de nem megoldhatatlan feladat elé állítja az olvasót. S ez még inkább igaz az utolsó fejezetben javasolt tisztelet-kultúra és szeretetcivilizáció tárgyában. Ha valakihez - s magam is ide tartozom - nem áll közel ez a két kifejezés, fordítsa le a saját ízlése szerint. A tisztelet-kultúrára épülő társadalom ugyanis nem jelent mást, mint az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletére épülő közösséget. Ami pedig a szeretet-kultúrát illeti, a feladat még könnyebb. Beszélhetünk empátiáról, egymásra utaltságról, ami - csak megjegyzem - a fenntartható fejlődés előfeltétele, szolidaritásról, s végül, nekem ez a legszimpatikusabb megoldás, lehet egyszerűen azt mondani: Hallgass a szívedre!

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.