valasz.hu/publi/ukran-oktatasi-torveny-nincs-hova-hatralni-szijjartonak-igaza-van-125637

http://valasz.hu/publi/ukran-oktatasi-torveny-nincs-hova-hatralni-szijjartonak-igaza-van-125637

Publi

Bod Péter Ákos

A válságnak vége – és most?

/ 2018.01.02., kedd 10:59 /
A válságnak vége – és most?

A nemzet túlélte a válságot. De vajon a politika képes-e újabb harcok nélkül meglenni?

Európa gazdasága 17. negyedéve növekszik, hosszú ideje első ízben úgy, hogy minden uniós tagországban – a görögöknél is – nő a termelés. 2018 is hasonlóan kedvezőnek ígérkezik. Két százalékot meghaladó növekedési ütem: az EU magas fejlettségi szintjén ez nem kevés, ráadásul ehhez kiviteli többlet, javuló foglalkoztatási adatok és csökkenő államadóssági ráták társulnak. A gazdasági válságnak, amelyről annyi szó esett tíz éve, kétségtelenül vége.

Ám más a tényadat, és más az, ami a fejekben van. Felnőtt egy korosztály, amely egy évtizede mindennap hallott a válságról. Különösen igaz ez miránk. Egyetemi hallgatóim azt a szót, hogy gazdaság, gyerekkoruk óta a gazdasági válság jelzős szerkezetben hallották. A mi ügyünk kacifántosabb, mint a térség más országaié, mert itt már azelőtt válságról szólt a történet, hogy 2008 őszén pénzügyi vihar csapott le Európára. Nálunk ugyanis akkor már két éve beállt a társadalmi és gazdasági krízis.

Kedvező körülmények

A 2006-os választást a kormány és az ellenzéki blokk közti felelőtlen ígérgetési vetélkedés előzte meg, holott tudni lehetett, hogy az uniós pénzügyi normák tartós és nagymértékű megsértése miatt legkésőbb a választások után megszorítás jön. Mégis, az adatok visszatartásával, a választások előtti hónapokban meghozott, irreális ötéves (!) adócsökkentési törvénnyel, félelmek szításával a kormányoldal megnyerte (éppen csak) a választást, hogy azután ígéreteit rögtön megszegje. Kelletlenül – külső nyomásra, nem a jövő iránti felelősségtől vezérelve – költségvetési kiigazítások jöttek, lefojtva a gazdaságot. Míg Szlovákiától Romániáig a térség minden országának maradt még két kiváló éve a világméretű pénzügyi krízis kitöréséig, hazánkban 2005 volt az utolsó bő esztendő, az is az állam, az önkormányzatok, a családok és a cégek nagyfokú eladósodása mellett.

Az anyagi gyarapodás akkori rövid időszaka immár a régmúlt. Eladósodott, végletesen megosztott, politikától megcsömörlött országunk 2009-ben mély visszaesést szenvedett el, súlyosabbat, mint Európa zöme. Majd 2010-től ingatag helyreállítási szakaszba léptünk, jórészt együtt mozogva környezetünkkel. Fogyasztásban és beruházásban talán csak 2017-ben értük el a válság előtti csúcsot, de az export jól teljesít, főként persze a német autógyárak és a nekik bedolgozó cégek jóvoltából. 2016-ban két százalékkal, 2017-ben talán néggyel is növekszik gazdaságunk, végre.

Igaz, ritka előnyös külső körülmények közepette. Az európai konjunktúra néhány éve javul, a nagy központi bankok által teremtett pénzbőségben a nemzetközi kamatszintek a legutóbbi időkig rendkívül alacsonyak voltak, dőlnek az EU-források, megindultak a magyar vendégmunkások hazautalásai, a nyersanyagok és energiahordozók ára pedig 2014-től nagyot esett, „rezsicsökkenést” okozva az importőr országokban.

Hát igen, az Orbán-kormány a javuló külső feltételek előnyös következményeit élelmesen saját teljesítményének állította be: „a magyar reformok működnek”, és „Magyarország jobban teljesít”. A politika már csak ilyen, legyinthetünk a kincstári öndicséretre, bár az arra költött adómilliárdjaink mehettek volna értelmes célokra is. Ám az ügy ennél súlyosabb: a valóság módszeres eltorzítása téves következtetésekre vezet és kárt okoz. Először is, nem igaz a kormánypropaganda, miszerint az illiberális, azaz elnyomó rendszerek mindegyikében pezseg a gazdaság, szemben a fáradt demokráciákkal. Európa nem hanyatlik, ma már szintén „jobban teljesít”. Éppen a javuló európai konjunktúra, a nemzeti jövedelmünk négy százalékára rúgó éves EU-támogatás dúcolja alá gazdaságunk mostani növekedését. Az unió eleinte valóban küszködött a válsággal, bár ez is csak az uniós átlagra igaz: a magyar (meg a lengyel, szlovák, cseh) gazdaságnak fontos német–osztrák–holland mag hamar magára talált.

A mediterrán térség sokáig vergődött, velük viszont nincs sok dolga a visegrádi csoportnak. A V4-ek között a válság előtt a második legfejlettebbek voltunk – ma az utolsók vagyunk.

A kormány rózsaszín szemüvegén át

Itt ismét elválik a kormányzati pr és a kritikus szakmai értékelés, ami persze joggal kelt értetlenséget az érdeklődőkben: kinek van igaza, netán hamisak az adatok? A számok ügyét félretéve, a nézeteltérés oka nem az, hogy a mindig kritikus közgazdászok ne látnák a napnál világosabb eredményeket. Nem, az eltérést a viszonyítási mérce megválasztása, a folyamatok hajtóerőinek és a kilátásoknak az értékelése magyarázza. Ha a viszonyítás alapja a 2009-es válságév, akkor nálunk valóban sokat javult a világ. De a világ egésze is. Sőt ugyanezen idő alatt a hasonló fejlettségű és adottságú országok jóval előbbre jutottak. Ami a fejlődés motorjait illeti: a kormánymagyarázat szerint a folyamatos válsághelyzetben az ország az állami erőközpontosítás és a nemzeti érdekek harcos képviselete révén fejlődik. A közgazdasági elemzés viszont pont az aktivista kormánypolitika által gerjesztett bizonytalanságot, a voluntarista döntések következményeit tartja felelősnek azért, hogy az elmúlt évek kegyelmi viszonyai ellenére nem tudtunk a lengyel, cseh, román, szlovák ütemben modernizálódni.

És bizony szakadék van a jövő megítélésében. A kormányzat rendszeresen nagy és növekvő fejlődési ütemet vizionál. A nemzetközi szervezetek kevésbé vérmesek Magyarország növekedési kilátásait illetően, noha a V4-es térség jelenét és közeljövőjét kedvezően ítélik meg. A fejlődéshez azonban olyan társadalomszerkezeti és gondolkodásbeli változások szükségesek, amelyek teljesülése éppen a mi esetünkben kétséges. Mostanra, a válság után egy évtizeddel a világ más lett, Európa is. És nemcsak azért, mert végre felszívódtak a krízist okozó bajok. Az időközben kibontakozó új ipari forradalom nagy lehetőségeket nyit az alkalmazkodásra képeseknek, és veszélyezteti a maradiak pozícióját. E revolúcióban az európai nemzetek hátracsúszhatnak, de boldogulhatnak is: még semmi sem dőlt el. Ám a nemzetközi értékláncolatokba beépülő magyarországi nagyvállalatok és beszállítóik, a nagy exportálók és fontos munkaadók pontosan a változásoknak leginkább kitett ágazatokban találhatók.

Miről maradunk le?

A robotizálás és algoritmizálás első áldozatai az egyszerű összeszerelő munkák lesznek. Az üzleti és személyi szolgáltatások terén inkább belső szerkezeti változásokat hoz a negyedik ipari forradalom, de mindenképpen jó alapkészségekre, kommunikációs és együttműködési képességre, önálló gondolkodásra lesz szükség a boldoguláshoz. A 2020-as évek Európájában nem lehetünk sikeresek engedelmes munkaerővel, szervilis (és így egyre szakszerűtlenebb) államapparátussal, a legszűkebb körben hozott improvizált döntésekkel, tőlünk idegen ázsiai minták felé kacsingatva.

Ez a felismerés, és nem politikai érzület motiválja a józan szakmai körök tiltakozását az oktatási rendszerben végrehajtott centralizáló, hatásában lebutító politika ellen. Innen fakad a kritika az állami nagyberuházások iránti kormányzati vonzódással szemben. Láthattuk tavaly a vizes vébénél, hogy a közpénzekből fizetett monstre beruházások költségei miként csúsznak meg. És még csak most jönne Paks II., a kínai vasút a rónán át, presztízsrendezvények sora.

Igen, növekszik a gazdaság, még ha nem tart is lépést térségünk ütemével. A beáramló rengeteg külső pénzforrás miatt egy ideig nincs finanszírozási gond. Az infláció is mérsékelt, bár növekvő. A jövedelmek emelkednek, a legfelső egytizednél szépen, csupán az alsó hatvan százalék él rosszabbul, mint tíz éve. A szerencsés – azaz politikailag jól fekvő – üzleti körök és a lojális önkormányzatok jó évet zárnak. A kormány nem henyél, aktív; igaz, a térségben minálunk nyúl be a magánzsebekbe a legmélyebben az állam.

A nemzet túlélte a válságot. De vajon a politika képes-e újabb harcok nélkül meglenni? Békén hagyja-e az embereket, hogy készülhessenek a jövő veszélyeire és esélyeire? És a társadalom fel tud-e nőni súlyos feladatainkhoz?

Rosta

Sztankóczy András

Találkozunk 2016-ban!

Izraeli történészre figyel Orbán Viktor – tényleg átalakul az emberi faj?

Világszenzációk lettek, és állítólag Orán Viktor érdeklődését is felkeltették Yuval Noah Harari izraeli történész könyvei az emberiség múltjáról és jövőjéről. Legutóbbi műve szerint az emberi faj „szuperképességű”, illetve azzal nem rendelkező csoportokra válik szét. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Kinek kampányol idén Szörényi Levente és Bródy János? Meg fog lepődni...

Évtizedeken át lázban égett választások előtt a legendás szerző- és ellentétpár, Szörényi Levente és Bródy János, idén viszont egyikük sem lesz látható kampányemelvényen. Az Arénában annál inkább, ahol február 16-án újra játszik a Fonográf. A Heti Válasz az egyik próbán beszélgetett a két zenésszel. Páros interjúnk a csütörtöki lapszámban.

Magyar siker és Putyin a vízben

Globálisan tragikus balesetek és környezeti katasztrófák jellemzik a hét képeit. De magyar siker is volt az elmúlt napokban.

Magyar történész kutatása a Batman és a Peter Pan rendezőinek új filmjei mögött

Négy hónapon belül két sikerfilm is landolt a mozikban, ami a II. világháború történetének elfelejtett mozzanatát, a Dinamó hadműveletet járja körül. Vajon aktuálisabb Dunkirk és Churchill híres „Harcolni fogunk!” beszéde most, mint bármikor az elmúlt hetven évben? Hogyan alakította a Hollywoodban befutott rendezők gondolkodását John Lukacs magyar történész? Részletes háttér a Heti Válasz január 18-i lapszámában!