Publi

Gyurgyák János

Gyurgyák János: „Állítsátok meg Arturo Uit!”

/ 2013.06.12., szerda 08:50 /
Gyurgyák János: „Állítsátok meg Arturo Uit!”

Rögtön az elején ki kell ábrándítanom az olvasókat, a cím nem választási esélylatolgatást takar, tehát nem holmi szaftos politikai publicisztikát olvashat a nagyérdemű, s nem a magyar politika mélyebb bugyrait kívánom feltárni, még csak nem is a karfiol- és kelkáposzta-businessről lesz szó, mint Brechtnél.

Persze nála sem csak erről szól a történet, s most én is azt mesélném el, hogy „Arturo Ui hogyan tört fel a bessz alatt”, aki – mint tudjuk – „hullát szagol, és már jön is üzletelni vele”. Az előzőeknél tehát jóval prózaibb, s talán unalmasabb témát szeretnék körbejárni, nevezetesen a magyar érték- és versenyelvű könyvkiadás tragikumba forduló sorsát. Ha kedvelném a metaforikus nyelvet, akkor haláltusát is írhatnék, s talán ez sem volna messze a valóságtól. Nem kívánok az objektivitás álruhájában tetszelegni, helyzetem miatt nem lehetek hűvös kívülálló. A dolog számomra, számunkra, több mint két évtizeddel ezelőtt induló független könyvkiadók számára személyes ügy is, s az illúziók elvesztéséről szól: nem ilyen lovat akartunk!

De milyen is ez a szakma, amelynek mélységeibe nem mindig látnak bele azok az – egyre fogyatkozó – olvasók, akik még be-benéznek egy-egy könyvesboltba, s ott könyvhegyekkel találkoznak, amelyek azt az illúziót kelthetik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Mindenekelőtt oligopolisztikus, azaz egyre kevésbé érték- és versenyelvű, mivel a piacot (a tankönyvek nélkül) 70 százalékban négy, az utóbbi években könyvkiadók tucatjait felvásárló könyvkereskedő cég (Libri, Alexandra, Bookline/Shopline és náluk kisebb forgalmat bonyolító Líra) uralja. Az elmúlt két évtizedben stratégiájuk egyszerű koreográfiát követett: az egyik (általában a Libri) folyamatosan emelte az árrést, a többiek csendben követték. Most is ez folytatódott, de már monopolisztikus felhanggal. A Libri ugyanis – tulajdonosának, Balogh Ákosnak az intencióit követve, aki egyébiránt szeret a magyar kultúra megmentőjének szerepében tetszelegni – közölte, hogy innentől 50 százalék helyett 53 százalék lesz a terjesztői árrés, és vitának nincs helye, ellenkező esetben vihetjük a könyveinket, ahová akarjuk.

 

Léphaft Pál rajza

A független kis kiadók többsége ezt az ultimátumot rettegve ugyan, de zokszó nélkül elfogadta. Régen legalább viták árán nyomták le a torkunkon az emeléseiket. A fenti cégek másikának vezetője felháborodott kérdésemre – hol az ördögben akartok megállni, talán 100 százaléknál? – legalább őszintén válaszolt: 50 százalék árrés felett szerinte is mindenki csak bérrabszolga lehet. A folyamatos emelés különösen a szakkönyvkiadókat sújtotta, mivel Európában a szakkönyvek átlag árrése 35 százalék körül mozog.

Közben azért szirénhangok is megszólaltak: gyertek, legyetek a „tröszt” részei, osztozzatok ti is a sikereinkben! Megveszünk benneteket, s virágozni fogtok a védőszárnyaink alatt! Ezekhez a módszerekhez társul újabban egy ősi – s minden mono- vagy oligopolisztikus piacra jellemző – eljárás: ha nem adjátok magatokat, akkor elvesszük jól menő szerzőiteket. Megkímélném a nyugalomra vágyó olvasók idegeit az ilyen esetek tucatjainak felsorolásától; ahogy mondani szokás: nevek és címek a szerkesztőségben. Brecht tudta ezt is, amikor így írt: „A fiúk dörzsöltek lettek, mióta nincs pénz.”

S most itt a legújabb hír: a Libri tulajdonosa többségi tulajdont szerez a Shopline-ban. Magyarán, lényegében kétszereplősre egyszerűsödik a piac. De mi van, ha (feltéve bár, de meg nem engedve) az a másik nem tud úrrá lenni financiális problémáin, vagy ha ő is követné a Shopline – szerény véleményem szerint – elhibázott lépését? Akkor teljes monopóliummá alakul át ez a már ma is oligopolisztikus elvek alapján működő magyar könyvszakma? Eléri Balogh Ákos azt, amiről titkon ábrándozik, s erről nem is olyan ritkán el-elszólja magát? Nevezetesen, hogy a magyar könyvszakma túlságosan kicsi ahhoz, hogy elbírjon több nagy szereplőt. Én viszont azt mondom, torz, züllött és beteges gondolat ez, s a magyar könyvszakma halálát jelentené. Mert az élet legfontosabb elve nem a „mindenáron”, hanem az „élni és élni hagyni”. Talán van még józan és független versenyhivatal Magyarországon, amely nem a nagytőke érdekei, hanem egy szakma jövője érdekében cselekszik.

De hogyan jutottunk el idáig? A folyamat főbb állomásai a következők voltak. A legnagyobb hibát akkor követtük el, amikor hagytuk, hogy a könyvkereskedelem összebútorozzon a könyvkiadással. Ennek az lett a következménye, hogy a könyvesboltokban könyvhegyeken kell átgázolnia annak, aki máshoz is el akar jutni, mint a kereskedők saját kiadóinak portékáihoz. Erőtleneknek bizonyultunk abban is, hogy szakmai szervezetünket még idejében felrúgjuk, lehetőséget teremtve az ellenérdekű feleknek az önálló szervezkedésre. Mindig voltak, akik az álságos békére való hivatkozással visszarettentettek bennünket ettől. Bart István szokta volt mesélni, hogy járt olyan országban, ahol a könyvszakmai szervezet kis irodája az illető ország egyetlen hatalmas könyves konglomerátumának pincéjében húzta meg magát. Mi is eljuthatunk idáig.

Másodszor, a rendszerváltás idején a nagyobb kiadók beleegyeztek – a tőkehiányra hivatkozva -, hogy bizományosi rendszerben számolnak el a kereskedőkkel, aminek az lett a következménye, hogy az eladott példányok árát az eladás után csak 60-90 napra kapjuk meg, de nem ritka a fél év „csúszás” sem. De mit is várhatunk egy olyan országban, ahol a legnagyobb adós s a számlákat csak nagy késedelemmel kiegyenlítő fél az állam? Ha betartanánk az Európában szokásos 30 napos fizetési határidőt, holnapra az egész magyar gazdaság csődbe kerülne!

De ne feledkezzünk meg az úgynevezett magyar kultúrpolitika ámokfutásáról sem! Kezdve az első szabadon választott kormány kultúráért felelős szakembereinek (Andrásfalvy Bertalan és Fekete György) hozzá nem értésével, akik délibábokat kergettek, miközben ott volt előttük a holland modell (piaci szempontból semleges, szövetkezetté átalakított nagykereskedelem és raktárbázis). Vagy ki ne hagyjuk Hiller Istvánt, aki megszüntette a felsőoktatási tartalomfejlesztési pályázatot. De talán igazságtalan ebből a szűk látókörű, a nemzeti érdekekkel szemben vakságban szenvedő politikai elitből bárkit is kiemelni, s a többieket említés nélkül hagyni, akik fejében az állam rendbetétele, a megszorítás nem jelent mást, mint a kultúrából, az oktatásból és az egészségügyből még több pénzt kivonni, a fűnyíróelv szerint.

Ennek az írásnak a végére idekívánkozna egy kis „vörös farok”, egy kis reménysugár, hogy mégis, ennek ellenére, csak azért is, az nem lehet, hogy annyi szív... Félek, nem szolgálhatok ilyesmivel. Ma már kultúrpolitika lényegében nem létezik (sőt, egyesek már azt is megkérdőjelezik, hogy szükség van rá), csak kultúrkampf, s különben is az állam szegény, de ha nem is lenne az, akkor is inkább költene egy jó kis beállósra vagy masszív balbekkre, mint zavaros költői látomásokra vagy tudományos szakmunkák (óh, borzalom!) megjelentetésére.

Az illúziók elvesztése arról is szól, hogy kénytelen-kelletlen beláttuk mi is: jobb, ha az állam nem segít. Abból előbb-utóbb csak bajunk származik. A gazdasági elit tagjairól inkább nem mondok semmit, mert néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve nem nagyon értik, mi is a magyar kultúra. A civilszféra pedig jórészt állami emlőkön csüng vagy arra ácsingózik, s erről lásd, mint fent. Az egykor szebb napokat megélt, Misztótfalusi Kis Miklósokat, Kner Imréket, Tevan Andorokat, Szántó Tiborokat, Haiman Györgyöket, Cserépfalvi Imréket, Püski Sándorokat, Osztovits Leventéket és Zöld Ferenceket tagjai sorában tudó magyar könyvkiadás rohamos léptekkel vágtat a monopólium szakadéka felé. Tehát nem marad más hátra, mint egy végső, kétségbeesett kiáltás: emberek, állítsátok meg Arturo Uit! Amíg nem késő...

 

A szerző eszmetörténész, az Osiris Kiadó vezetője

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.