Publi

Anyanap

/ 2001.05.04., péntek 07:41 /

Igen, így, ennyire egyszemélyűleg írom és mondom: anyanap, hogy az anyák napján ki-ki saját, személyes anyjához juthasson el, a szerencsésebbek virágosan közlekedjenek, az elárvultak pedig sóhajtsanak egyet, igen, anyanap van. S találják meg saját anyjuk helyett azt a nőt, akihez odafordulhatnak, gyermekként és felnőttként tekinthetnek rá, tisztelettel köszönthetik, hiszen "csak az meglett ember..."

Ha nem kapnak virágot az anyák, akkor sem lázadnak, az anyák tudják, nekik sorsuk van. Gyermeküket kézen fogva vezetik át az úttesten. Szeretnék ugyan az élet egészén átvezetni őket, de a gyermekek felnőnek, s járják a saját útjukat, egészen addig, míg rá nem döbbennek: anyjuk megöregedett, elfáradt, át kellene vezetni legalább egyszer az úttesten. Karon kellene fogni, félteni, óvni, vagy legalább szólni hozzá egy gyermeki szót. Talán csak annyit: köszönöm. Ám ha nincs szavunk a köszönetre, az anyák akkor sem lázadnak. Viselik sorsuk, a hűtlen gyermek is az övék, a hűséges is. A türelmetlen és a türelmes is.

Anyanapkor egyébként boldogok és szorgosak a virágárusok: legtöbbünk felkerekedik, hogy legalább egy szál virág, egy virágcsokor ellehelje azt a szót, azt a mondatot, amit nem tudtunk sohasem jól és csendesen kimondani. Az anyanapi virágot nem pótolja semmi. Az anyák tekintetétől e napon átlelkesedik az ártatlan növény: nemcsak illatozik, de bemutatja magát az időt, mindent, ami már elmúlt, minden cselekedetet, minden mondatot. Az anyák ilyenkor nemcsak visszaemlékeznek, de reménykednek is, előrefelé, hogy így kellett történnie mindennek, érdemes volt vállalni mindent, a fájdalmat, a munkát, a törődést, az elfáradást.

Aki már fáradt, az nagyon pontos különbséget tud tenni az értelmes és az értelmetlen fáradozás között. Az anyák többsége nem munkamániás, noha szívesen dolgozik családjára. Társadalmunk emberiességének mértéke lehet, mi módon segít a végeláthatatlan ellátótevékenységben, ad-e esélyt a pihenésre, a feltöltődésre, arra, hogy az áldás az lehessen, ami: felujjongó öröm és a lélek felszabadulása.

E napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás első adatait a Központi Statisztikai Hivatal. Ki-ki eltöprenghet az adatsorok láttán. Tíz esztendő elegendő volt arra, hogy 178 ezerrel kevesebben legyünk hazánkban. Ilyenkor a férfi is, a nő is eltöprenghet: mi történt, mit rontott el ez az ország, s hogy van-e még esély hosszú távon is a magyarság megmaradására.

Az igazi anyák azonban nyugodtak. Emberként nem a lehetetlent próbálták meg, csak a lehetségesre, az élet őrzésére vállalkoztak, ők nem tehetnek a népfogyásról. A népesebb családok kicsit büszkébbek a többieknél, az az anya, aki három gyermeknek adott életet, az országos adatok láttán egy keveset értetlenkedik, aztán gyermekeire pillant, ez az ő napjuk, a családé. Nem az övé. Az anyák legszívesebben ezt a napot is nekünk, gyermekeiknek ajándékoznák. Mert az anyák tudnak adni. S tudnak megköszönni is, ha másnak nem, hát a Fennvalónak. Hálát adnak neki, ha egészségesek vagyunk, szelíden perelnek vele, ha kórság támad gyermekükre. Bizalmuk végtelen, türelmük csak percekre szakad meg. Talán életbizalmuk az oka, hogy hosszabb életűek, mint a férfiak. Ha mást nem, legalább ennyit, az életbizalmat tanuljuk el az igazi nőktől, az anyáktól.

Embervilágunk legértékesebb elemét, a szeretetet is ők oktatják a leghatékonyabban. Szerencsénkre legfogékonyabb korunkban, gyermekként kapjuk tőlük ezt a tudást. S csak magunkat okolhatjuk, ha azt észleljük, hogy olykor elfáradunk eme erény gyakorlásában.

Ez a nyáriasan tiszta nap, az anyanap mintha más volna, mint a többi. Ilyenkor bátrabban szeretünk, másként látjuk az anyákat, az anyákkal ékes világgal sem pereskedünk annyit. Nem rójuk fel a virágosnak a felsrófolt árat. Nem a pénzre tekintünk, hanem arra az örömtől harmatos tekintetre, amire már tavaly is, tavalyelőtt is oly szemérmetlenül büszkék voltunk.

Május első vasárnapja következik. Lássunk át az időn, s lássuk be azt is: szabad és érdemes megszólalnunk és megszólíttatnunk. Avagy... marad a virág, az egyszerűbb megoldás.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.