Publi

Dévényi István

Belerondítottak az Origó-forradalomba

/ 2014.06.05., csütörtök 08:01 /

Ahogy a szerkesztőség kiállt a távozó főszerkesztő mellett, imponáló és megható egyben. Ámde.

Nálamnál jobban kevesen értik meg Sáling Gergőt. Az pedig, ahogyan az Origó szerkesztősége kiállt a közös megegyezéssel menesztett főszerkesztő mellett, hogy nem hagyták magára, hogy Pethő András főszerkesztő-helyettes is bejelentette távozását, s hogy a hírek szerint még jó páran mennek a laptól, megható és imponáló is egyben. Mert a partvonal mellől netes hozzászólóként, meg facebookos lájkszóróként igen könnyű bátran beledumálni, de amikor olyat kell tenni, hogy most akkor mindenféle elvi okok miatt felállok és kisétálok a munkaerőpiacra – na, az tényleg tökös dolog.

Bármi is történt az Origónál, én az origósokkal vagyok. Ha volt politikai nyomás, azért, ha nem, akkor meg azért, mert egy ilyen súlyú döntés időzítésének ilyen szintű elcseszésével nem lehet ilyen helyzetbe hozni egy szerkesztőséget. (Mert hogy nem csak a Lázár-vonal létezik ám Origó-ügyben; van olyan belső információ is, hogy a cég vezetői tényleg nagy átszervezésre készültek már hónapok óta, s ennek volt kezdő- és egyben csúcspontja a főszerkesztő-váltás.)

A lelkesítő médiaminiforradalmat azonban sikerült máris bepiszkítani. Tegnap este nyilvánosságra került, s villámgyorsan körbeszaladt a hírportálokon az Origó szerkesztőségi értekezletén (az ominózuson, ahol Vaszily Miklós vezérigazgató bejelentette Sáling távozását) készült hangfelvétel.

És akkor most nyissuk meg azt a fejezetet, hogy egy szerkesztőségi megbeszélésen is mindig, mindenki jól gondolja meg, hogy mit mond és hogyan fogalmaz? Hogy a folyosón szóba elegyedve is ott üljön a kopasz cenzor az agyakban, mert ki tudja, melyik mondat rögzítődik éppen? Felejtsük el a belső-chates morgolódás jogát?

Szóval "házon belül" ne aggódjunk egy picit a szólás- és véleményszabadságért? Ha már úgy is éppen aggódunk a sajtó szabadságáért. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.