Publi

Gyurgyák János

Búcsú Kőrösi Zoltántól

/ 2016.02.22., hétfő 12:20 /

„Higgyetek, de illúziók nélkül, higgyetek, de ne feltétel nélkül!” Gyurgyák János írása Kőrösi Zoltán halálára.

Kőrösi Zoltán író, forgatókönyvíró, szerkesztő, dramaturg, a Magyar Rádió és a Litera korábbi munkatársa február ötödikén hunyt el. Ötvenhárom éves volt. Az alábbi szöveg elhangzott 2016. február 21-én az A38-as hajón tartott megemlékezésen. 

Arra kértek, hogy a barátok nevében búcsúzzam el Zolitól. Segítsetek nekem, mert én nem tudom, hogyan kell egy baráttól elbúcsúzni. Nyilván nem közhelyekkel: legyen neked könnyű a föld... nagy űrt hagyott maga után… 1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt... nem kapta meg a neki járó elismerést... még tele volt a puttony... miegyebek. Először arra gondoltam, talán úgy kell valakitől elbúcsúzni, akit nagyon szerettünk, ahogyan Arany János Júlia lánya halálakor tette, tehát nem erőlködni mindenféle verssel, nekrológgal, szöveggel: Nagyon fáj! nem megy! S csönddel, mély, hosszan tartó csönddel. Talán valóban ez az egyetlen megfelelő és igaz forma, s nem az íráskészség, a műveltség villogtatása, textuális trükkök és retorikai fordulatok bemutatása az erre váró közönségnek. Zoli persze azt mondaná erre: igazán kinyithattad volna a szádat, s mondhattál volna valami fontosat rólam, ha már így hirtelen... Azután arra gondoltam csupán azt kellene felolvasnom, amit neki írtam akkor, amikor halálhírét vettem. Ezt emileztem neki:

Jaj Zoli, Zolikám,

mondd, hogy nem igaz. Mondd, hogy tréfa volt csupán, rossz tréfa. Bennünket akartál megvezetni. Mondd, hogy megyünk Barnához a jövő héten, ahogy megbeszéltük. Mondd, hogy már májusban megyünk le a tóra együtt. Ott foglak várni a kapuban, mint mindig. Az se idegesít majd, ha te Tihany felé úszol, én meg Siófok felé. Mindegy az! Csak mondj valamit, mindegy, hogy mit...

Erre valószínűleg hümmögne már valamit, hogy na jó, na jó, kedves, de valami mégis hiányzik belőle.

Utána arra gondoltam, hogy igen, igen, emlékszem már, a legjobb nekrológot, amelyet valaha olvastam, ő írta Antall István halálakor: rövidet, velőset, lényegre törőt. Így hangzott:

Négy hónapja, egy délután felhívott, a maga utánozhatatlan Antallpistás módján.

Kell egy nekrológ, mondta.

Minek?

Nekem, felelte és röhögött.

Úgy röhögött, ahogy csak ő tudott.

Cseszd meg, Pista, nem jól van ez így.

Barátaim, nem tudom elmondani, milyen volt, nem tudom elmondani, milyen a Pista.

Szóval, cseszd meg Zoli, cseszd meg!

De ez még mindig semmi arról, hogy ki is volt ő valójában. Jó ember volt. Író volt. Jó barát volt. De én, sajna, nem vagyok író, így nem tudok olyan jó nekrológot írni, mint ő! S nem vagyok se kritikus (hála Istennek!), se irodalomtörténész (még nagyobb hála!), s mit tudom én, hogy milyen író volt ő. Van, amit szeretek írásai közül, van, amit nem. A posztmodern bűvészkedéseket például kifejezetten utálom! De alig beszélgettünk irodalomról, tudta, hogy nem szeretem a mai irodalmat. S amit én igazán szeretek, Gogolt, Dosztojevszkijt, Csehovot, s főleg Bulgakovot, arra csak legyintett: régen volt!

Kőrösi Zoltán

Kőrösi Zoltán

Furcsa módon azt sem tudom megmondani nektek milyen volt gyerekként, gimnazistaként, fiatalként. Nem ismertem korábban, csak harminc fölött találkoztam vele először, de talán nem is kellett ismernem, ugyanaz a határozottan nem budapesti környezet, ugyanaz a vidéki élet, ugyanaz a bezártság, ugyanaz az ország. S persze a nagyon alulról jöttek kitörési vágya, feltörekvése, ereje, majd kiábrándulása.

Természetesen a focipályán ismertem meg. Pontosan emlékszem, mi volt az első mondata hozzám: Passzold már le azt a kurva labdát, baszd meg, tőled csak örökölni lehet! Kemény, de igaz szavak. Rögtön a szívembe zártam. Azután sokat beszélgettünk, a pályán, a pályán kívül, s persze a Balatonon, Alsóörsön és az ősi rivális faluban, Felsőörsön is. Fociztunk, edzettünk, úsztunk, vízben fejeltünk, kajáltunk, söröztünk, dumáltunk, röhögtünk! Éltünk! Kit érdekelt az irodalom? Mondom, a barátom volt!

Hogy miről beszélgettünk ezeken kívül a leggyakrabban? Hát persze hogy az országról és a világról. Őt is, mint magamat, Fidesz-árvának mondanám. Mielőtt még valaki félreértené, ez nálunk nem párttagságot jelentett, hanem érzésvilágot és főleg tenni akarást.

Azt például, hogy iszonyatos múltja és rémes jelene ellenére szerettük ezt az országot, s azt gondoltuk mindketten, és még sokan mások rajtunk kívül, hogy mi majd megmutatjuk... Majd a mi nemzedékünk rendbe teszi, amit rendbe kell tenni... A vén hülyék, meg a népiek, meg az urbánusok húzzanak a retkesbe… S most itt vagyunk: az egyik rohadt rendszerből ki, a másikba be. Lehet, hogy ti ezt már nem tudjátok megérteni, de mi tényleg azt gondoltuk, hogy itt élnünk s halnunk kell, bizony, én még láttam Zolit könnyezni a Himnusz alatt. S az a fő feladatunk, hogy jobb, élhetőbb Magyarországot hagyjunk magunk után, mint amit megörököltünk. Elég volt már a siránkozásból!

Bocsássátok meg nekünk, hogy nem volt elég erőnk normálisabb országot teremteni, s hogy nem tettünk még többet ennek érdekében, s végül, hogy hagytuk, hogy a végén ez legyen! Mert rossz látni, ami itt történik! Mert ki akar ma itt jobb országot teremteni? Hát erről beszélgettünk, sokat és sokszor.

Egyfolytában azon gondolkodom, amióta ezt a felkérést megkaptam, mit is üzenne nektek Zoli barátom rajtam keresztül, akinek volt szerencséje őt talán egy kicsit jobban is megismerni. Vajon mit mondana nektek? Talán két dolgot. Egyrészt, hogy bár darabjaira esett szét az ország, ócska kis hely lett, mégis ennek ellenére higgyetek! Higgyetek akármiben, bármiben, valamiben: higgyetek a családban, a barátokban, Istenben, a fociban, a zenében, az irodalomban, a tudományban, a vörös borban, a nőkben, a férfiakban, a világban, az országban. S talán éppenséggel ebben a sorrendben. Higgyetek, de illúziók nélkül, higgyetek, de ne feltétel nélkül! Másodszor, az élet talán valóban igazságtalan, de minden bizonnyal mégiscsak bölcsen van berendezve. Minél többet láttunk, annál könnyebb itt hagyni. S a végső cél nem az, amit fiatalon hiszünk, tehát nem a hatalom, nem a befolyás, nem a dicsőség, s végképp nem a lóvé, még csak nem is az irodalom, a cél a cinizmus elkerülése, a hit és a remény megőrzése, hogy mégis érdemes! 

Hiszem, hogy Zoli barátom ezt mondaná nektek!

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Legközelebb tényleg jön a Szabadságpárt Ausztriában?

Történelmi vereség és történelmi győzelem. Az Európai Unióban kis híján Ausztriának lett elsőként szélsőjobbos elnöke, de végül elképesztő fordulatok után zöld államfővel teremtett precedenst. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Jobboldali felhasználókra hajt Zuckerberg

Politikai cenzúrával vádolják a legnagyobb közösségi oldalt, miután kiderült: nem algoritmus, hanem balosan elfogult egyetemisták szerkesztik a hírrovatot. Zuckerbergnek rosszul jött a botrány, mert kellenek a jobboldali felhasználók. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Már orbánozik az új osztrák kancellár

Nemzeti egység? Alázat? Jószomszédi kapcsolatok? Ugyan már – a nemrég megválasztott osztrák szocdem kancellár egyik első megszólalásában máris arcon sercintette országa nem baloldalra szavazó felét s egyben kiadósat orbánozott.