Publi

Vörös Szabolcs

Eddig tartott a Momentum hitelessége

/ 2017.05.18., csütörtök 16:15 /

Fekete-Győr Andrásék ugyanazt gondolják a sajtóról, mint azok, akiket a sajtószabadság felszámolásával vádolnak.

Az immár politikai pártként működő Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András két cimborájával ma délelőtt besétált az Origo Montevideo utcai szerkesztőségébe. Azon a momentumon most ne akadjunk fenn, hogy hogyan sikerült akadálytalanul – sőt, portási útbaigazítással – bejutniuk egy magáncég irodájába, mert nem ez a lényeg. Hanem a stílus.

„Úgy éreztük, ideje beszélgetnünk” – haragozták be western-nyelven a performanszukat, amely az őket lejárató anyagok nagy többségét – vélhetően – elkövető újságíró valamiféle felelősségre vonását célozta volna. Momóéknál az utolsó csepp a ma reggel megjelent, a szokásos bicskanyitogató stílusban megírt, sorosozó anyag volt.

Mivel a múlt héten írtunk arról, hogy a kormánypárt ifjúsági ökle, a Fidelitas az Index szerkesztősége előtt heccelte a lap újságíróit – és ez nagyon nincs rendben –, nem volna sportszerű, ha a Momentum akcióját szó nélkül hagynánk. Az ugyanis semmiben nem különbözik a Fidelitasétól, még akkor sem, ha az Origo anyagai hetente múlják alul a saját maguk által „elért” szakmai – s olykor emberiességi – mélypontot.

Tisztelt Momentum, Kedves András! Ha gondotok van egy újságcikkel, tessék elfáradni a bíróságra! Nem a leggyorsabb módszer, de jogállamban ezt így szokás. Netán kérjetek személyes találkozót az illető kollégától, nem szégyen az ilyesmi. Egy dolgot viszont nem tehettek: nem zaklathattok ilyen módon egy szerkesztőséget! Viselje az ott megjelent tartalmakért a felelősséget az, aki utasításba adja és megírja – közvetve pedig azok, akik el is hiszik! De nem a kameráitok előtt, hanem egy tárgyalóteremben.

Az egészben persze nem maga az aktus a legelszomorítóbb. Hanem az, hogy ezek a világlátott srácok – akikre egy tizen-huszonéves fiatal érthető módon szívesebben hallgat, mint Németh Szilárdra vagy Molnár Gyulára – ezzel arra szocializálják saját korosztályukat, hogy szerkesztőségekbe berontani menő. Pedig valójában ugyanaz a bolsi tempó, mint a kormánypárti kortársaik szánalmas matricás akciója. A Momentum ma megmutatta, valójában ugyanazt gondolja a sajtóról, mint azok, akiket a sajtószabadság felszámolásával vádol.

Nagyon nem örülünk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Különleges Arany-estek

Három fővárosi színház is különleges programot kínál az Arany-emlékévben: a Katona félmaratont rendez, a Radnóti Színarany, az Örkény Aranyozás címmel tart előadást.

„Habony szegény fiú volt akkoriban, néha nálunk aludt a kanapén”

Ötven évet kellett várnia, mire filmet készíthetett az egykor a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakokról. Mészáros Márta rendező a héten mozikba kerülő Aurora Borealis – Északi fény történelmi hátteréről és rendkívül különös keletkezéséről. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Bizonyíték: a szovjet katonák tömegesen erőszakoltak meg nőket

Hogyan lett Magyarországon ’48-ra annyi kommunista, hogy átvehették a hatalmat? Miként győzött vidéken harcok nélkül a forradalom? Hogyan kerültek kulcsszerepbe a „kommunistamentők”? Miért akasztották fel őket utóbb? Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke 1956-ról. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ezt nem értik a lengyelek az Orbán-kormányban

Két jó barát, mantrázzuk a mondást Magyarországról és Lengyelországról, de van legalább két ügy, amit Varsóban nem igazán értenek, ha az Orbán-kormányról van szó. A Heti Válasznak adott exkluzív interjújában Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter magyarázza el, hogy mivel és miért van gondjuk.

Kormánypárti abszurd: Semjén Zsolt hazaárulózza Navracsics Tibort

Váratlan nézeteltérés alakult ki a Fideszben: egyesek sátánoznak, mások eltartják maguktól a „Soros-tervet”. Azonban a valódi veszély nem a pénzember felől, hanem belülről fenyegeti Európát – egy konzervatív kiáltvány szerint eltűnik a kultúránk, ha nem születnek gyerekek. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija.

Kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól

Nem kis részben a dolgozók kifacsarásán alapuló humánpolitika okozta a Ryanair botrányos járattörlési hullámát, de a vállalat némi fizetésemeléssel kezelheti a belső feszültségeket. Közben kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól is. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mi történt az EAST ’56-os dalával?

Rosszulesett a zenekarnak, hogy az ’56-os forradalom tavalyi évfordulóján nem az EAST legendás dalát és klipjét vették elő, de megértik. Móczán Péter basszusgitárost, az együttes alapítóját, vezetőjét az október 23-i életműkoncertjük előtt kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.