Publi

Georg Paul Hefty

Egy cél nélküli választás következményei

/ 2018.01.15., hétfő 18:30 /

Ilyen jó helyzetben az egyesült Német Szövetségi Köztársaság sosem volt: még új kormány sem kell neki. A népesség száma nő, az újszülöttek száma megugrott, a világ minden részéről jönnek a Németországban élni kívánók; annyi embernek van fizetett munkája, mint soha. Minden rendjén volna az európai paradicsomban, ha a tavaly szeptember 24-i választás nem kavarta volna fel a kábult önmegelégedést.

De a demokrácia megköveteli, hogy időnként legyen új választás, akár szükség van rá, akár nincs. Ám attól, hogy Németország példás demokrácia, még nem volt szükség új parlamentre, pláne új kormányra, és ez már a választási kampányban megmutatkozott. Senkinek sem volt komoly elképzelése arról, mely pártok kormányozzanak a hatalmon lévő keresztény unión és a szociáldemokrata párton kívül. Mindenki tudta, hogy a szélsőséges Balpárttal más párt nem fog kormányszövetséget kötni. Mégis a szavazók 9,2 százaléka őt bízta meg érdekei képviseletével. Azzal is tisztában voltak, hogy a szélsőjobboldali AfD-vel nem csak senki nem akar, de nem is fog szövetségre lépni; ennek ellenére megnyerte a szavazók 12,6 százalékát – miközben nem is álmodozhattak arról, hogy ők teszik ki a választók többségét. Tehát a voksolók több mint ötöde eleve nem akart hozzájárulni a kormányváltáshoz.

Bár a többi választó – tehát a szavazók majd négyötöde – remélhette, hogy az általa támogatott párt a koalíció része lehet, e szándék mögött sem feltételezhető az a cél, hogy a jövő kormánya teljesen új alakban álljon fel. A zöld választók is, akik végül 8,9 százalékot tesznek ki, és a szabad demokrata FDP választói a maguk 10,7 százalékával, afelé kacsintgattak, hogy nekik mindegy, milyen színű kancellára sleppjét adják, csak a kormányzásban részt vehessenek. A maradék három, illetve két párt, a CDU/CSU (33,0 százalék) és az SPD (20,5 százalék) választói pedig a Martin Schulz iránti tavaszi fellángolás hanyatlása után tudták, hogy nagyobb valószínűséggel lesz kereszténypárti kormányfő, mint szociáldemokrata.

Ebből az tűnik ki, hogy nem volt nagy igény egy teljesen új és más kormányra, még másik kormányfőre sem. Mindig egyértelmű volt, hogy ha a CDU/CSU adhatja a kancellárt, a jelölt Angela Merkel. A választóknak egész más összetételű parlamentet kellett volna létrehozni ahhoz, hogy Merkelt „a nép akarata” megbuktassa. Ezt minden német, még a csekély választási gyakorlattal rendelkező polgár is kiszámíthatta. Ezek a tények határozzák meg az előttünk álló hónapokban a kormányalakítás lehetőségeit, miután az első nekifutás a szabad demokraták miatt sikertelen maradt.

A demokratikus Németország eddig hét kancellárváltást élt meg. Minden esetben magától értetődő volt, ki lesz az új kormányfő. Konrad Adenauert 1963-ban gazdasági minisztere, Ludwig Erhard váltotta, őt pedig három év múlva az első nagy koalíció (CDU–CSU–SPD) élén Kurt Georg Kiesinger, aki addig az egyik tartomány kereszténydemokrata miniszterelnöke volt. 1969-ben a szociáldemokrata Willy Brandt addigi berlini polgármester lett kancellár, őt váltotta öt év múlva Helmut Schmidt, a szociáldemokrata hadügyminiszter. 1982-ben Helmut Kohlnak, volt tartományi miniszterelnöknek, CDU-pártelnöknek hatévi ellenzéki vezérség után sikerült az FDP-t az SPD-től a saját oldalára húzni. 1998-ban az SPD-kancellárjelölt Gerhard Schröder, addig Alsószászország miniszterelnöke lett kormányfő. Őt követte 2005-ben Angela Merkel CDU-elnök, nyolcéves miniszterség és hároméves ellenzéki vezérség után.

Merkel életrajzából az tűnik ki, hogy – noha nő korábban sosem töltötte be ezt a pozíciót – már 1992-ben azt írta róla a Frankfurter Allgemeine Zeitung, hogy a kancellárság esélyese. Mindez arra emlékeztet, hogy a kancellárok nem az adott nap szülöttjei, hanem hosszú politikai pályával rendelkező személyek. Ennek alapján szinte nevetségesnek tűnik az a Die Welt-ben közölt közvélemény-kutatás, miszerint szilveszter előtt a németek 46 százaléka azt kívánta, hogy Merkel „azonnal lépjen vissza a kancellárságtól”. A dolog komolytalanságát színezi, hogy az AfD választói közül is csak 87 százalék kívánja az azonnali lemondást. Ezek szerint még az AfD-nél is vannak gondolkodók.

Merkel pillanatnyi ereje két forrásból táplálkozik. A CDU-n belül nincs egyetlen várományos sem az utódlására: sem egy Erhard, sem egy Kiesinger, sem egy Kohl nem látható a határon. Pedig igen dörzsölt alak kellene ahhoz, hogy felvegye a versenyt Emmanuel Macronnal, Jean-Claude Junckerrel, Donald Trumppal, Vlagyimir Putyinnal és Recep Tayyip Erdogannal. A német médiában többször emlegetnek egy politikai államtitkárt, hogy ne tüntessék fel Merkelt egyedüli lehetőségnek, de a fiatal férfi messze van akár csak a pártján belüli általános elismertségtől is. Egyébként senkinek a neve nem merül fel a CDU-ban, sem egy szövetségi miniszteré, sem tartományi miniszterelnöké.

Merkel erejének másik forrása Schulz politikai tehetetlensége. Amikor az SPD-elnök nemet mondott mindenféle kormányfelelősség vállalására, nem számolt azzal, hogy FDP-elnök kollégája ugyanúgy fél a felelősségvállalástól. Christian Lindner bekényszeríti a szociáldemokratákat a kormányszövetségbe: Schulz úgy találja magát, mint a Hóvirág nevű hajón (Bogáti Péter) utazó, nyugállományba vonult tengerésztiszt, akinek a kormány mögé kell állnia, miután a másodkormányos egy menyecske miatt lelépett. Szolgálatba kell lépni – erre szólította fel az államfő, a korábban szintén sikertelen SPD-kancellárjelölt Frank-Walter Steinmeier is.

Schulz a választás estéjén maradék hatalmát arra használta fel, hogy kivonult a hatalomból, ahelyett, hogy a kormányszövetségbe való részvételt az eddigi kancellár lecserélésétől tette volna függővé. Annak idején a CDU/CSU ezt biztos felháborodással visszautasította volna, most viszont Schulz már nem állhat elő ezzel a követeléssel, mert olyan vesztesnek tűnne, aki nem képes gyors stratégiai döntéseket hozni. Az is igaz, hogy sem akkor, sem most nem tudna arra a kérdésre válaszolni, hogy „hát akkor kivel szeretne kormányozni?”. Nem létezik, hogy képes volna megnevezni olyan CDU-politikust, akit a CSU is kapásból elfogadna kancellárnak, de ha igen, akkor Schulz saját pártbázisával kerülne szembe.

Így a következő hetek komoly és részletes tárgyalásokkal telnek. Gyorsan megegyeznek az iskolai tanítás, az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság és minden más digitalizálásában. De régi jó osztályharc is lesz, elsősorban a betegbiztosítás egységesítése, a részmunkaidejű munkavállalók teljes állásba való visszatérési jogai, a megfizethető lakások előteremtése, a menekültek és egyéb migránsok családegyesítési jogai körül. A szociáldemokrata pártnak nincs is más lehetősége, mint azt vallani, hogy a nehéz körülmények között élők csupán a jómódúak látóköréből estek ki, nem a nemzeti közösségből.

A nemzetközileg legérdekesebb viták nem a migránskérdésben lesznek, hiszen a CSU-nak és az SPD-nek hasonló a kispolgári klientúrája, mely a korlátozott migrációban sem lát sokkal több előnyt, mint a korlátozatlan menedékadásban. A menekültek integrálásának költségeit az államkassza téríti meg, az egész világból érkező szakmunkások bevándorlásának árát – évente állítólag 300 ezer személyre van szükség – viszont a kevésbé képzett és olcsó lakásokra rászorult belföldiek vélik megfizetni. A fejlett világ arra fog figyelni, hogy a jövendő német kormányszövetség milyen Európa-politikában egyezik meg. Schulznak a kancellárságot kellett volna elérnie ahhoz, hogy egy évtizeden belül megpróbálhassa megvalósítani az Európai Egyesült Államokat, de a CSU sem fogja elérni, hogy az integráció kérdése több nemzedékre megrekedjen. Horst Seehofer bajor miniszterelnök és Orbán Viktor közös dilemmája azonban megmarad: ha az Európai Uniónak valóban sikerül a külhatárait hathatósan biztosítani, akkor már alig lesz érv arra, hogy a tagállamok miért határolják el magukat egymástól.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.