Publi

Sztankóczy András

Együtt örülünk a tanárokkal. De pontosan minek is?

/ 2016.02.10., szerda 13:00 /
Együtt örülünk a tanárokkal. De pontosan minek is?

Beszéljünk kicsit az iskola(rendszer)-szülő munkamegosztásról.

Az ember tényleg nem győz örülni, hogy a kormány és a tanárok ilyen konstruktívan egymásra találtak. Mindenki meghallgat mindenkit, az empátia hulláma, mint időjárási front burkolja be az országot.

Úgyhogy csak félve jegyzem meg, hogy ha kitart ez a páratlan kompromisszumkészség, és sikerül legalább néhány végtagját levágni a Klik nevű szörnyetegnek, az is csak azt jelenti majd: nagy örömmel ünnepelhetjük, hogy visszatérünk a végtermék tapicskolásához, ami évtizedek óta kormányoktól függetlenül folyik. És most nem is magával a tananyaggal foglalkoznék, megtette azt már a minap Dévényi kolléga, hanem az egész szülő-iskola munkamegosztással.

Nincs testhezállóbb feladat egy újságírónak, mint egyetlen cseppet sem reprezentatív esetből messzemenő következtetéseket levonni, úgyhogy a másodikos gyerekeim tegnap kiosztott környezetvédelem dolgozatát hoznám példának. Egész hétvégén drilleztük őket, ügyesek is voltak, alig hibáztak, kivéve egy részt, azt ugyanis benéztük, nem tudtuk, hogy olyan kérdés is lesz. Így aztán miközben a többinél kilencven százalék felett írtak, az utóbbinál jóindulatú pontozás mellett is majd’ annyi volt a hibás, mint a jó válasz. Amivel viszont akaratlanul is sikerült tökéletesen lemérnünk, mit érnének el a fiaink, ha nem tanulnánk minden este velük.

És mindezt úgy, hogy az iskola, ahova járnak, kiváló, a tanárok hozzáértők és lelkiismeretesek, az egész osztály pedig messze átlagon felüli. Vagyis az, hogy ez a helyzet, senkinek nem hibája, maga a rendszer ilyen. És mi persze tanulunk a gyerekeinkkel, ahogy az osztálytársaik szülei is, de mi van azokkal, akiknél nem így van? Mert például a szülők még egy hetilapos újságírónál is többet dolgoznak, vagy egyszerűen nem tudnak velük tanulni, vagy éppen nem tartják olyan fontosnak. Ilyen helyzetben esélyegyenlőség, gyarapodó ország, tudásalapú vagy éppen munkaalapú gazdaság (ha a munkán a betanított, segéd- és közmunkán kívül bármi mást is értünk), mind üres kampányszöveg marad.

De nemcsak gazdaságpolitikát, hanem a kormány másik kedvencét, a népesedéspolitikát is iderángatnám. Mert például az ember nyilván örül annak, ha a harmadik gyerek mellett a pólyában talál egy tízmilliós csekket - bár továbbra sem vagyok meggyőzve, miért kell ennek beváltásához kiköltöznie valami csúnya, új tömeglakásba a város szélére. De talán nemcsak én vagyok, akit ennél is sokkal jobban ösztönözne, ha tudnám, hogy egy harmadik gyerek nem azt jelentené, hogy este - miután hazaértek az iskolából, meg az edzésről, ahova még utána elcipeltem őket - még eggyel több holtfáradt gyerekkel kell üvöltve gyakorolni. Hanem mondjuk játszhatnánk, beszélgethetnénk, azaz mi szülők élvezhetnénk, hogy gyerekeink vannak, ők meg, hogy nem árvák.

Aligha véletlen, hogy a legborzalmasabb termékenységi mutatókat épp azok a kelet-ázsiai országok produkálják, ahol a szülőknek egészen extra erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a gyerekeik az iskolában, és így később az életben, jól boldoguljanak.

A gyereknevelés rengeteg öröm és sok bosszúság változó arányú keveréke. Az állam pedig leginkább azzal segíthetne, ha minél többet magára vállalna az utóbbiból, hogy a szülőknél minél több maradhasson az előbbiből. Mindezen persze jóval macerásabb változtatni, mint odatolni egy rakás pénzt.

Rosta

Somogyi Marcell

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Mint a Kossuth téri számháború 2002-ben – A Milla-tüntetéseket is újrajátsszák Varsóban

Hányan is voltak a varsói ellenzéki tüntetésen a hónap elején? A rendőrség szerint alig több mint 30 ezren, Hanna Gronkiewicz-Waltz, varsói főpolgármester szerint – aki a most ellenzéki Polgári Platform (PO) vezetőségi tagja – „negyedmillióan voltunk”. Ahogy lenni szokott, ez a feltupírozott adat ment ki a nemzetközi közvélemény számára, ezt kürtölték szét a külföldi újságírók. Pedig a Piłsudski téren legfeljebb 120 ezer ember fér el. A valóságban 70-90 ezer tüntető lehetett ott.

Milyen lesz az első világháborús emlékmű?

Megvan az első világháborús emlékműre kiírt ötletpályázat eredménye, de a zsűritagok véleménye megoszlik abban, hogy megszületett-e az a terv, amelynek alapján érdemes volna megvalósítani az alkotást. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Konzervatív figyelmeztetés: saját ideológiája veszélyezteti a Fideszt

A posztkommunista elit ledarálásának csak akkor volt értelme, ha a helyükbe lépő újakat a teljesítményük, nem pedig a politika jelöli ki – mondja Mike Károly. A közgazdász szerint tévedés, hogy minél több gazdag embertől lesz virágzó az ország, vagyis hiába hizlalunk állami segédlettel nemzeti nagytőkéseket. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Beleőrülni a Gucci táskába

Huszonöt éve jelent meg Bret Easton Ellis Amerikai psycho című kultregénye. Az akkoriban botrányos mű mára bevonult az irodalomtörténetbe, a főszereplő pedig a yuppie-nemzedék emblematikus figurájává vált. Nagyinterjú az amerikai íróval a friss Heti Válaszban.

Apádat és anyádat tartsd el! – a gyereknek kell fizetnie az idősotthont

Ha az idős szülők ellátásában magukra maradnak a családok, fair dolog-e bíróságon behajtani rajtuk a kényszerből választott idősotthoni ellátás költségét? Egy parlament előtt lévő törvényjavaslat elfogadása esetén tömegével indulhatnak ilyen perek. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Legközelebb tényleg jön a Szabadságpárt Ausztriában?

Történelmi vereség és történelmi győzelem. Az Európai Unióban kis híján Ausztriának lett elsőként szélsőjobbos elnöke, de végül elképesztő fordulatok után zöld államfővel teremtett precedenst. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.