Publi

Salát Gergely

Ekkora alázásban régen volt része Amerikának

/ 2015.05.04., hétfő 14:40 /
Ekkora alázásban régen volt része Amerikának

Bár az elmúlt hetekben is lőttek, robbantottak és vágtak ezerrel szerte a nagyvilágban, az április legnagyobb jelentőségű eseménye alighanem a kínai vezetésű Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) kezdőcsapatának meghirdetése volt. Lehet, hogy évtizedek múlva történelmi mérföldkőként, az amerikai hegemónia végének kezdeteként emlékezünk majd e bank megalakulására.

Kína 2013-ban javasolta egy olyan nemzetközi fejlesztési bank felállítását, amely infrastruktúra-építésre adna hiteleket ázsiai országoknak. Gyorsan megkezdődött a színfalak mögötti kavarás, ezzel együtt annak hangoztatása, hogy az AIIB nem tör a Világbank és az IMF babérjaira. Innen lehetett tudni, hogy pont erről van szó: Kína olyan szervezetet szeretne gründolni, amely nagyjából ugyanazt csinálja, amit a washingtoni kollégák, csak nem az ottani, hanem a pekingi érdekek szerint alakítva a hitelezés feltételeit. A szándék érthető, különösen annak tükrében, hogy a Bretton Woods-i szervezetek – 1944-ben létrehozott rendszer, mely a világ ipari hatalmainak kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait szabályozta – belső erőviszonyai évtizedekkel ezelőtti állapotokat tükröznek, amikor még Kína sehol sem volt. Az amerikai politika pedig mindent megtett annak megakadályozására, hogy a szavazati arányok a mai gazdasági helyzetet tükrözzék, s Kína e szervezeteken belüli befolyása közelítsen gazdasági súlyához. Ha belülről nem megy, megoldjuk kívülről – gondolhatták a kínaiak, akik egy ideje, bár továbbra is szívesen tetszelegtek az áldozat szerepében, nem is forszírozták a szavazati arányok emelgetését. Ehelyett nekiláttak több saját intézmény felállításának, melyek legnagyobbika az AIIB. Ezekbe a pénz nagy részét már a kínaiak adják, s ennek megfelelően ők mondják meg a frankót.

Az AIIB-be a kínaiak 50 milliárd dollárt tesznek, s a többi tag hozzájárulásával a kezdőtőke várhatóan 100 milliárd lesz – ez nem kis összeg, de nem is nagyobb, mint a Világbank 220 milliárdja vagy a japán dominanciájú Ázsiai Fejlesztési Bank 175 milliárdja. Az AIIB tehát nem igazán fenyegeti ezeket, és a fejlesztési igényekhez képest bármilyen létező összeg eltörpül. Az igazán látványos fejlemény nem a bank megalakulása, hanem az az elszántság, amellyel az AIIB kapcsán az Egyesült Államok nekifutott, majd elgáncsolta, felpofozta és fenékbe rúgta magát. Washington ugyanis kampányt indított az AIIB ellen, felszólítva boldog-boldogtalant, hogy hanyagolják a szerinte – a transzparens IMF-fel és Világbankkal szemben – átláthatatlan szervezetű kínai bankot. Boldog-boldogtalan osztott-szorzott, és arra jutott, hogy toll az amerikaiak fülébe: a részesedés lehetősége a zsíros ázsiai fejlesztésekből megér néhány trágár telefont Washingtonból, úgyhogy az AIIB-be végül Amerika legszorosabb szövetségeseinek többsége is jelentkezett, köztük az összes jelentősebb EU-tagállam. Az egyetlen jelentős kivétel Japán. Ekkora alázásban régen volt része Amerikának, s épp ez adja az AIIB jelentőségét. A bank ügyében mindenkinek színt kellett vallania, így kiderült: immár az Egyesült Államok régi barátai is inkább Kínához igazodnak, ha pénzről van szó.

Magyarország furcsán viselkedett az ügyben: a miniszterelnök április 1-jén Kazahsztánban jelentette be, hogy csatlakozunk a bankhoz – ez volt az alapító tagnak való írásbeli jelentkezés határideje, amiről így lekéstünk. A rendes, nem alapító tagnak való jelentkezéshez viszont túl korai volt az időpont, hiszen ezekben a hetekben még az alapítókat veszik számba. Az időzítés miatt még hangsúlyosabban jelent meg, hogy nem akarunk alapítók lenni, amiért talán járna az amerikai buksisimi, ezt viszont elszúrtuk azzal, hogy jeleztük igényünket a rendes tagságra. A helyzetet rontotta, hogy a hivatalos kommunikációban az AIIB-t kevertük a konkurens Ázsiai Fejlesztési Bankkal, illetve a nem létező Ázsiai Nemzetközi Fejlesztési Bankkal, így némi gondolatolvasásra is szükség volt annak kiderítéséhez, hogy mit is akarunk. Pedig az ügy komoly – ha valami jót akarunk kihozni belőle, érdemes minden részletre figyelni, elvégre mégiscsak egy világrendváltás kellős közepén vagyunk.

Az írás a Heti Válasz április 30-i lapszámában is megjelent

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.