Publi

Dévényi István

El a kezekkel Bözsi nénitől!

/ 2017.05.08., hétfő 17:00 /

Bözsi néni ugyanis mindannyiunk nagy tanítója.

Özvegy Csúcs Imrénét a csengeri uszoda átadásának napja előtt kereste meg a miniszterelnökség embere, hogy mit szólna hozzá, ha meglátogatná Orbán Viktor. Bözsi néni örült, miért ne örült volna, így a miniszterelnöki vizit létrejött, a Facebookra szánt videó megszületett, Bözsi néni pedig híres lett.

Ám a politikában híressé válni mindig kényelmetlen dolog. Mert a politikában csak fekete és fehér létezik, legalábbis mifelénk biztosan, így aki belép akár csak egy pillanatra is ebbe a kétdimenziós világba, azt azonnal feketére vagy fehérre festik.

Így lett Bözsi néniből is sokak szemében a demokrácia szégyene, aki a nyugdíjemelésecske alamizsnájáért eladja a szavazatát.

Csakhogy.

Bár az ilyen, „a nagyember meglátogatja a keményen dolgozó kisembert” típusú médiaesemény leginkább kínos, Bözsi nénivel az égvilágon semmi gond nincs. Bözsi néni ugyanis mindannyiunk nagy tanítója.

Kezdődik minden ott, hogy Budapestről nézve tényleg egészen más képet mutat az ország. Egy fővárosi bosszúsága, például, hogy nem jó ütemben váltanak a körúti rendőrlámpák, vagy, hogy ritkítják valamelyik villamosjáratot, értelmezhetetlen ott, ahol péntek délután elmegy az utolsó helyközi busz, hogy csak hétfőn jöjjön az első.

Az igazibb kérdés azonban inkább az, hogy haragudhatunk-e bárkire, akinek nem a hírek pro és kontra böngészése teszi ki a hétköznapjait? Aki például megszokásból beéri azzal, hogy jó esetben minden nap, de ha úgy alakul, akkor csupán heti egy-két alkalommal megnézi a közmédia híradóját. Vagy a Tényeket követi, mert az van két kedvenc sorozata között. És nem vesz napilapot meg hetilapot, mert se pénze, se ideje az ilyesmire. Az internet pedig nem alapjog, mint ahogyan free wifi sincs minden második sarkon – és itt megint visszakacsint a szegényebb régiók valósága.

De még ezek is csak az alapok.

Hogy egy állampolgár hétköznapjaiban miként jelenik meg a politika, az is ezer és ezerféle lehet. Bözsi néni például egészen bizonyosan nem fog aggódni a sajtószabadság miatt, mivel szükségleti piramisának felső részén ennél sokkalta hétköznapibb, kézzelfoghatóbb dolgok találhatók. Neki az oktatási szabadság, az egyetemi autonómia, pláne a CEU se azt jelenti majd, hogy valamit féltenie kéne, egyszerűen azért, mert ezek sem részei az életének.

Ahol a közmunka vagy éhhalál a választási lehetőség, ott mérsékelt érdeklődés övezi a jogi problémakört, hogy a köztársasági elnök miért nem talált alkotmányellenes passzust egy törvényben. És az se lesz beszédtéma, ha a reklámadó emelése miatt jó pár kiadó lehúzza a rolót. Sőt, még Soros se.

Persze, jó lenne, ha valamennyi szavazati joggal bíró állampolgár heti hét nap, és napi sok órában tájékozódna innen is, onnan is, folyamatosan keresve a legigazibb igazságot. Aminél már csak az lenne jobb, ha a politika olyannyira az írott és íratlan szabályok szerint működne, és olyan szinten maradna ki a magánszféránkból, hogy csak négyévente kellene ránéznünk magunkra; vajon jobb lett-e az életünk az előző választás óta, vagy sem.

Ilyen nincs. Egyik se. Bözsi néni van.

Nekünk meg azért kell mindent megtennünk, hogy „Bözsi néninek” ne is kelljen soha szembenéznie azzal, hogy milyen, amikor már tényleg nincs sajtószabadság, amikor a munkalapú társadalomban a nagy unoka kénytelen külföldre menni tanulni, mert itt az utolsó „lógus”-képző is bezárt, amikor a sógorék kisvállalkozás szűnik meg, mert pont azt a területet viszik be a nemzeti burzsoázia keze alá, vagy amikor a kis unokát kirakják a focicsapatból, mert „Bözsi néni” menye valami olyat lájkolt a Facebookon, amit nem kellett volna.

Egyvalamit viszont biztosan nem tehetünk meg: nem tolhatjuk át a felelősséget egy lenéző mozdulattal „Bözsi nénire” csak mert szerintünk Magyarország most nem olyan hely, mint amilyennek mi szeretnék.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Az Orbán-modell alappillérei – Magyarország, projektország?

Hogyan sikerül a Fidesznek 2017 végén is vezetni a népszerűségi listát? Miért támogatja őket sok baloldali is? Hogyan érték el, hogy tömegek egzisztenciája függjön a sikerüktől? Ezekre a kérdésekre is válaszol egy új tanulmánykötet – illetve a friss Heti Válasz.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.