Publi

Dévényi István

El a kezekkel Bözsi nénitől!

/ 2017.05.08., hétfő 17:00 /

Bözsi néni ugyanis mindannyiunk nagy tanítója.

Özvegy Csúcs Imrénét a csengeri uszoda átadásának napja előtt kereste meg a miniszterelnökség embere, hogy mit szólna hozzá, ha meglátogatná Orbán Viktor. Bözsi néni örült, miért ne örült volna, így a miniszterelnöki vizit létrejött, a Facebookra szánt videó megszületett, Bözsi néni pedig híres lett.

Ám a politikában híressé válni mindig kényelmetlen dolog. Mert a politikában csak fekete és fehér létezik, legalábbis mifelénk biztosan, így aki belép akár csak egy pillanatra is ebbe a kétdimenziós világba, azt azonnal feketére vagy fehérre festik.

Így lett Bözsi néniből is sokak szemében a demokrácia szégyene, aki a nyugdíjemelésecske alamizsnájáért eladja a szavazatát.

Csakhogy.

Bár az ilyen, „a nagyember meglátogatja a keményen dolgozó kisembert” típusú médiaesemény leginkább kínos, Bözsi nénivel az égvilágon semmi gond nincs. Bözsi néni ugyanis mindannyiunk nagy tanítója.

Kezdődik minden ott, hogy Budapestről nézve tényleg egészen más képet mutat az ország. Egy fővárosi bosszúsága, például, hogy nem jó ütemben váltanak a körúti rendőrlámpák, vagy, hogy ritkítják valamelyik villamosjáratot, értelmezhetetlen ott, ahol péntek délután elmegy az utolsó helyközi busz, hogy csak hétfőn jöjjön az első.

Az igazibb kérdés azonban inkább az, hogy haragudhatunk-e bárkire, akinek nem a hírek pro és kontra böngészése teszi ki a hétköznapjait? Aki például megszokásból beéri azzal, hogy jó esetben minden nap, de ha úgy alakul, akkor csupán heti egy-két alkalommal megnézi a közmédia híradóját. Vagy a Tényeket követi, mert az van két kedvenc sorozata között. És nem vesz napilapot meg hetilapot, mert se pénze, se ideje az ilyesmire. Az internet pedig nem alapjog, mint ahogyan free wifi sincs minden második sarkon – és itt megint visszakacsint a szegényebb régiók valósága.

De még ezek is csak az alapok.

Hogy egy állampolgár hétköznapjaiban miként jelenik meg a politika, az is ezer és ezerféle lehet. Bözsi néni például egészen bizonyosan nem fog aggódni a sajtószabadság miatt, mivel szükségleti piramisának felső részén ennél sokkalta hétköznapibb, kézzelfoghatóbb dolgok találhatók. Neki az oktatási szabadság, az egyetemi autonómia, pláne a CEU se azt jelenti majd, hogy valamit féltenie kéne, egyszerűen azért, mert ezek sem részei az életének.

Ahol a közmunka vagy éhhalál a választási lehetőség, ott mérsékelt érdeklődés övezi a jogi problémakört, hogy a köztársasági elnök miért nem talált alkotmányellenes passzust egy törvényben. És az se lesz beszédtéma, ha a reklámadó emelése miatt jó pár kiadó lehúzza a rolót. Sőt, még Soros se.

Persze, jó lenne, ha valamennyi szavazati joggal bíró állampolgár heti hét nap, és napi sok órában tájékozódna innen is, onnan is, folyamatosan keresve a legigazibb igazságot. Aminél már csak az lenne jobb, ha a politika olyannyira az írott és íratlan szabályok szerint működne, és olyan szinten maradna ki a magánszféránkból, hogy csak négyévente kellene ránéznünk magunkra; vajon jobb lett-e az életünk az előző választás óta, vagy sem.

Ilyen nincs. Egyik se. Bözsi néni van.

Nekünk meg azért kell mindent megtennünk, hogy „Bözsi néninek” ne is kelljen soha szembenéznie azzal, hogy milyen, amikor már tényleg nincs sajtószabadság, amikor a munkalapú társadalomban a nagy unoka kénytelen külföldre menni tanulni, mert itt az utolsó „lógus”-képző is bezárt, amikor a sógorék kisvállalkozás szűnik meg, mert pont azt a területet viszik be a nemzeti burzsoázia keze alá, vagy amikor a kis unokát kirakják a focicsapatból, mert „Bözsi néni” menye valami olyat lájkolt a Facebookon, amit nem kellett volna.

Egyvalamit viszont biztosan nem tehetünk meg: nem tolhatjuk át a felelősséget egy lenéző mozdulattal „Bözsi nénire” csak mert szerintünk Magyarország most nem olyan hely, mint amilyennek mi szeretnék.

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Boldog születésnapot, MúzeumCafé!

Tíz év nagy idő – főleg egy olyan periodika életében, amely elsősorban a szakmának készül, de a nagyközönség számára is érdekes szeretne lenni. Vékony mezsgyén kell lépkedni, könnyű elbillenni bármelyik oldalra. A MúzeumCafénak eddig sikerült megőrizni az egyensúlyát.

Új kormány – oktatáspolitikai fordulat jön?

Ha valóban a jegybanki ajánlások alapján kezd bele a kormány a versenyképesség javításába, akkor az oktatásban át kell állítani a váltókat. Részletes háttér a Heti Válaszban.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.