Publi

Georg Paul Hefty

Elhitte, hogy közel a Merkel-korszak vége? Tévedett!

/ 2016.02.08., hétfő 09:50 /
Elhitte, hogy közel a Merkel-korszak vége? Tévedett!

Tragédiába vagy közfelháborodásba még soha nem bukott bele német szövetségi kancellár. Az NSZK kormányfői vagy választásokon buknak el, vagy a pártjuk és koalíciós társaik, tehát szövetségeseik machinációin. Kurt Georg Kiesinger és Helmut Kohl kancellárok választásokat vesztettek el. Konrad Adenauer, Ludwig Erhard, Willy Brandt, Helmut Schmidt és – igen furcsa módon – Gerhard Schröder a pártjuk vagy a partnereik hatalmi harcainak áldozatai lettek. Minden esetben volt néhány pártelnökségi tag, akik vagy maguk törtek a politika csúcsára, vagy meg voltak győződve arról, hogy jobban tudják, mi a helyesebb pártjuk számára.

Angela Merkelnek nem azzal kell számolnia, hogy a nép indulatának következtében idő előtt elveszítheti hivatalát. Azt kell mérlegelnie, hogy pártjának főurai és szövetségesei min törik a fejüket. Mégoly szenvedélyes olvasói levélírók, sőt tévé- és újságkommentátorok vagy százezer tüntető sem elég egy kancellár megbuktatásához, ahogy ezt Kohl 1983-ban bebizonyította.

Elvileg persze elég volna nyolc ember véleménye, illetve ítélete ahhoz, hogy Merkel „legjobb belátása szerint és azért is, hogy a politikai béke ne szenvedjen kárt” – ez szokásos formula – lemondjon a kancellárságról. De arra, hogy az alkotmánybíróság akár egyhangúlag, akár egyszerű többséggel, tehát öt szavazattal arra vállalkozna, hogy 180 fokos fordulatra ítélje Németországot a bevándorlási politikában, nem kell számítani, mert ilyesmire még nem volt példa.

Merkel legjelentősebb kritikusa Horst Seehofer bajor kormányfő, de mint a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, a kancellárnak, egyben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) fejének legfontosabb szövetségese is. Merkel számára Seehofer sokkal fontosabb, mint a szociáldemokrata vezér és alkancellár Sigmar Gabriel.

Horst Seehofer és Angela Merkel

Fotó: AFP/Europress/Daniel Karmann

De Seehofer – szándékosan-e vagy meggondolatlanul, ez az ő titka – gondoskodott arról, hogy a bajor kormány vádirata ne vezessen a kancellár teljes vereségéhez. Az irat elkészítésével egy nyugalmazott alkotmánybírót bíztak meg, aki a bíróságon eltöltött években a testület mostani elnökének jogi és történelemfilozófiai vetélytársa volt. Lélektanilag ezért elképzelhetetlen, hogy Andreas Vosskuhle, az alkotmánybíróság elnöke teljes mértékben követné a vádirat logikáját és elítélné a kancellár döntéseit. Valószínűbb, hogy az ítélet elvetné a vádat, de korlátot szabna a bevándorlási politika számára.

A veszély korlátozottsága Merkel számára épp úgy kiszámítható, mint az, hogy pártjának legfontosabb tagjai, a belügyminiszter de Maiziere, a pénzügyminiszter Schäuble, a hadügyminiszter Von der Leyen, sőt az SPD miniszterei is azt fogják bizonygatni a bírósági meghallgatáson: Németország igenis képes megbirkózni a bevándorlók befogadásával és integrációjával. Kire támaszkodhatnának tehát az alkotmánybírók, hogy arra a meggyőződésre jussanak, miszerint – mint a vádirat állítja – Németország szuverenitása halálos veszélyben van?

Merkel azzal is számolhat, hogy kritikusai közül senki sem akar királygyilkos lenni, mert magát tenné lehetetlenné az utódlás szempontjából. Schäuble hajlandó az utódlásra, de semmi másra. Egyébként sincs kancellári ambícióinak nagy támogatottsága a választók és az európai politika körében. Von der Leyen még visszafogottabban várakozik. A tartományi miniszterelnökök közül senki sem bizonyult elég karakánnak, hiszen eltűrték, hogy Merkel a migránskérdéssel kapcsolatos döntései előtt semmibe vegye őket, és csak késve kezdtek panaszkodni. Még a bevándorlóellenes Alternatíva Németországnak párt (AfD) esetleges választási sikerei sem veszélyeztetik Merkelt, mert a régi pártok megígérték egymásnak, hogy az AfD-t kiközösítik; 2017-ig a Bundestagban az erőviszonyok nem változnak. Marad az a felismerés, hogy a populizmus és a parlamentáris demokrácia két különböző törvényszerűséget fejez ki. Az előbbiben hangulatok uralkodnak, az utóbbiban ennél több kell a döntésekhez. Az ördögöt – egy nagyszabású merényletet vagy egyéb katasztrófát a kiszámíthatatlan következményeivel – viszont senki se fesse a falra.

Az írás a Heti Válasz február 4-i számában is megjelent

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

László Zsolt: „Nekünk ki kell pusztulnunk”

Teljesíthetők-e Jézus tanításai ma, és egy nem hívő játszhat-e a szenvedéstörténetben? László Zsolt szerint erre is választ keres a Passió XXI. című előadás. A Radnóti Színház színészétől megkérdeztük azt is, dolgozna-e Vidnyánszky Attilával. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Merkel bukik vagy Erdoğan? – ez itt a kérdés

Kétséges Recep Tayyip Erdoğan többsége a hatalmát bebetonozó népszavazáson, emiatt fontos neki a nyugati törökség szavazata. A török politikusok kiutasítása miatti bosszúként havi 15 ezer migráns zúdulhat Európára. De kinek a karrierjébe kerül mindez: Merkelébe vagy Erdoğanéba? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Kortársunk, Jézus Krisztus

Profi színházi előadás, gyülekezeti közösségi játék, rockoratorikus, illetve rockzenén alapuló produkciók: húsvét közeledtével megnéztük, milyen múlt- és jelenbeli passiójátékok készültek, s hogy melyik mit üzen a ma emberének. Részletek a friss Heti Válaszban.

Kihátrálhat a kormány a multikat szorongató csomag mögül

A multik megszorongatására szolgáló tervektől a kis magyar boltok is pánikba estek, ami elgondolkoztatta a kormányt. A Góliátok és Dávidok versenyébe a világ több pontján próbál az állam beleszólni – a friss Heti Válaszban bemutatjuk, mekkora sikerrel.

Szeressük a kiegyezést! Történészvita a 150. évfordulón

Elárulták a kiegyezés tető alá hozói március 15-ét, vagy éppen megvalósították a céljait? Miért értékelődött fel Kádár alatt 1867? A kiegyezés 150. évfordulóján ifj. Bertényi Iván és Hermann Róbert történészeket kérdeztük. Interjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.