Publi

Georg Paul Hefty

Elhitte, hogy közel a Merkel-korszak vége? Tévedett!

/ 2016.02.08., hétfő 09:50 /
Elhitte, hogy közel a Merkel-korszak vége? Tévedett!

Tragédiába vagy közfelháborodásba még soha nem bukott bele német szövetségi kancellár. Az NSZK kormányfői vagy választásokon buknak el, vagy a pártjuk és koalíciós társaik, tehát szövetségeseik machinációin. Kurt Georg Kiesinger és Helmut Kohl kancellárok választásokat vesztettek el. Konrad Adenauer, Ludwig Erhard, Willy Brandt, Helmut Schmidt és – igen furcsa módon – Gerhard Schröder a pártjuk vagy a partnereik hatalmi harcainak áldozatai lettek. Minden esetben volt néhány pártelnökségi tag, akik vagy maguk törtek a politika csúcsára, vagy meg voltak győződve arról, hogy jobban tudják, mi a helyesebb pártjuk számára.

Angela Merkelnek nem azzal kell számolnia, hogy a nép indulatának következtében idő előtt elveszítheti hivatalát. Azt kell mérlegelnie, hogy pártjának főurai és szövetségesei min törik a fejüket. Mégoly szenvedélyes olvasói levélírók, sőt tévé- és újságkommentátorok vagy százezer tüntető sem elég egy kancellár megbuktatásához, ahogy ezt Kohl 1983-ban bebizonyította.

Elvileg persze elég volna nyolc ember véleménye, illetve ítélete ahhoz, hogy Merkel „legjobb belátása szerint és azért is, hogy a politikai béke ne szenvedjen kárt” – ez szokásos formula – lemondjon a kancellárságról. De arra, hogy az alkotmánybíróság akár egyhangúlag, akár egyszerű többséggel, tehát öt szavazattal arra vállalkozna, hogy 180 fokos fordulatra ítélje Németországot a bevándorlási politikában, nem kell számítani, mert ilyesmire még nem volt példa.

Merkel legjelentősebb kritikusa Horst Seehofer bajor kormányfő, de mint a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, a kancellárnak, egyben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) fejének legfontosabb szövetségese is. Merkel számára Seehofer sokkal fontosabb, mint a szociáldemokrata vezér és alkancellár Sigmar Gabriel.

Horst Seehofer és Angela Merkel

Fotó: AFP/Europress/Daniel Karmann

De Seehofer – szándékosan-e vagy meggondolatlanul, ez az ő titka – gondoskodott arról, hogy a bajor kormány vádirata ne vezessen a kancellár teljes vereségéhez. Az irat elkészítésével egy nyugalmazott alkotmánybírót bíztak meg, aki a bíróságon eltöltött években a testület mostani elnökének jogi és történelemfilozófiai vetélytársa volt. Lélektanilag ezért elképzelhetetlen, hogy Andreas Vosskuhle, az alkotmánybíróság elnöke teljes mértékben követné a vádirat logikáját és elítélné a kancellár döntéseit. Valószínűbb, hogy az ítélet elvetné a vádat, de korlátot szabna a bevándorlási politika számára.

A veszély korlátozottsága Merkel számára épp úgy kiszámítható, mint az, hogy pártjának legfontosabb tagjai, a belügyminiszter de Maiziere, a pénzügyminiszter Schäuble, a hadügyminiszter Von der Leyen, sőt az SPD miniszterei is azt fogják bizonygatni a bírósági meghallgatáson: Németország igenis képes megbirkózni a bevándorlók befogadásával és integrációjával. Kire támaszkodhatnának tehát az alkotmánybírók, hogy arra a meggyőződésre jussanak, miszerint – mint a vádirat állítja – Németország szuverenitása halálos veszélyben van?

Merkel azzal is számolhat, hogy kritikusai közül senki sem akar királygyilkos lenni, mert magát tenné lehetetlenné az utódlás szempontjából. Schäuble hajlandó az utódlásra, de semmi másra. Egyébként sincs kancellári ambícióinak nagy támogatottsága a választók és az európai politika körében. Von der Leyen még visszafogottabban várakozik. A tartományi miniszterelnökök közül senki sem bizonyult elég karakánnak, hiszen eltűrték, hogy Merkel a migránskérdéssel kapcsolatos döntései előtt semmibe vegye őket, és csak késve kezdtek panaszkodni. Még a bevándorlóellenes Alternatíva Németországnak párt (AfD) esetleges választási sikerei sem veszélyeztetik Merkelt, mert a régi pártok megígérték egymásnak, hogy az AfD-t kiközösítik; 2017-ig a Bundestagban az erőviszonyok nem változnak. Marad az a felismerés, hogy a populizmus és a parlamentáris demokrácia két különböző törvényszerűséget fejez ki. Az előbbiben hangulatok uralkodnak, az utóbbiban ennél több kell a döntésekhez. Az ördögöt – egy nagyszabású merényletet vagy egyéb katasztrófát a kiszámíthatatlan következményeivel – viszont senki se fesse a falra.

Az írás a Heti Válasz február 4-i számában is megjelent

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ellenzéki tüntetéssorozat: gyászmunkának biztosan jó

A választási vereség után szinte minden ellenzéki párt válságba került, az LMP-ben tettlegességbe torkollottak az indulatok. A múlt szombaton elkezdett ellenzéki demonstrációk gyászmunkának biztosan jók – de lesz-e belőlük kibontakozás? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.