Publi

Georg Paul Hefty

Elhitte, hogy közel a Merkel-korszak vége? Tévedett!

/ 2016.02.08., hétfő 09:50 /
Elhitte, hogy közel a Merkel-korszak vége? Tévedett!

Tragédiába vagy közfelháborodásba még soha nem bukott bele német szövetségi kancellár. Az NSZK kormányfői vagy választásokon buknak el, vagy a pártjuk és koalíciós társaik, tehát szövetségeseik machinációin. Kurt Georg Kiesinger és Helmut Kohl kancellárok választásokat vesztettek el. Konrad Adenauer, Ludwig Erhard, Willy Brandt, Helmut Schmidt és – igen furcsa módon – Gerhard Schröder a pártjuk vagy a partnereik hatalmi harcainak áldozatai lettek. Minden esetben volt néhány pártelnökségi tag, akik vagy maguk törtek a politika csúcsára, vagy meg voltak győződve arról, hogy jobban tudják, mi a helyesebb pártjuk számára.

Angela Merkelnek nem azzal kell számolnia, hogy a nép indulatának következtében idő előtt elveszítheti hivatalát. Azt kell mérlegelnie, hogy pártjának főurai és szövetségesei min törik a fejüket. Mégoly szenvedélyes olvasói levélírók, sőt tévé- és újságkommentátorok vagy százezer tüntető sem elég egy kancellár megbuktatásához, ahogy ezt Kohl 1983-ban bebizonyította.

Elvileg persze elég volna nyolc ember véleménye, illetve ítélete ahhoz, hogy Merkel „legjobb belátása szerint és azért is, hogy a politikai béke ne szenvedjen kárt” – ez szokásos formula – lemondjon a kancellárságról. De arra, hogy az alkotmánybíróság akár egyhangúlag, akár egyszerű többséggel, tehát öt szavazattal arra vállalkozna, hogy 180 fokos fordulatra ítélje Németországot a bevándorlási politikában, nem kell számítani, mert ilyesmire még nem volt példa.

Merkel legjelentősebb kritikusa Horst Seehofer bajor kormányfő, de mint a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, a kancellárnak, egyben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) fejének legfontosabb szövetségese is. Merkel számára Seehofer sokkal fontosabb, mint a szociáldemokrata vezér és alkancellár Sigmar Gabriel.

Horst Seehofer és Angela Merkel

Fotó: AFP/Europress/Daniel Karmann

De Seehofer – szándékosan-e vagy meggondolatlanul, ez az ő titka – gondoskodott arról, hogy a bajor kormány vádirata ne vezessen a kancellár teljes vereségéhez. Az irat elkészítésével egy nyugalmazott alkotmánybírót bíztak meg, aki a bíróságon eltöltött években a testület mostani elnökének jogi és történelemfilozófiai vetélytársa volt. Lélektanilag ezért elképzelhetetlen, hogy Andreas Vosskuhle, az alkotmánybíróság elnöke teljes mértékben követné a vádirat logikáját és elítélné a kancellár döntéseit. Valószínűbb, hogy az ítélet elvetné a vádat, de korlátot szabna a bevándorlási politika számára.

A veszély korlátozottsága Merkel számára épp úgy kiszámítható, mint az, hogy pártjának legfontosabb tagjai, a belügyminiszter de Maiziere, a pénzügyminiszter Schäuble, a hadügyminiszter Von der Leyen, sőt az SPD miniszterei is azt fogják bizonygatni a bírósági meghallgatáson: Németország igenis képes megbirkózni a bevándorlók befogadásával és integrációjával. Kire támaszkodhatnának tehát az alkotmánybírók, hogy arra a meggyőződésre jussanak, miszerint – mint a vádirat állítja – Németország szuverenitása halálos veszélyben van?

Merkel azzal is számolhat, hogy kritikusai közül senki sem akar királygyilkos lenni, mert magát tenné lehetetlenné az utódlás szempontjából. Schäuble hajlandó az utódlásra, de semmi másra. Egyébként sincs kancellári ambícióinak nagy támogatottsága a választók és az európai politika körében. Von der Leyen még visszafogottabban várakozik. A tartományi miniszterelnökök közül senki sem bizonyult elég karakánnak, hiszen eltűrték, hogy Merkel a migránskérdéssel kapcsolatos döntései előtt semmibe vegye őket, és csak késve kezdtek panaszkodni. Még a bevándorlóellenes Alternatíva Németországnak párt (AfD) esetleges választási sikerei sem veszélyeztetik Merkelt, mert a régi pártok megígérték egymásnak, hogy az AfD-t kiközösítik; 2017-ig a Bundestagban az erőviszonyok nem változnak. Marad az a felismerés, hogy a populizmus és a parlamentáris demokrácia két különböző törvényszerűséget fejez ki. Az előbbiben hangulatok uralkodnak, az utóbbiban ennél több kell a döntésekhez. Az ördögöt – egy nagyszabású merényletet vagy egyéb katasztrófát a kiszámíthatatlan következményeivel – viszont senki se fesse a falra.

Az írás a Heti Válasz február 4-i számában is megjelent

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Szőke András: „Úgy érzem, egy jól betanított segédmunkásként létezem”

Volt sok kétségbeesés, sírás, annak megélése, hogy becsaptak, megaláztak. És van, hogy ki kell mondani azt is, hogy hibáztam – mondja Szőke András. A friss Karinthy-gyűrűs filmrendezőt, színészt, stand-upost és masszőrt lakóhelyén, Taliándörögdön látogattuk meg. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Így lett csoda az ózdi romhalmazból: a Digitális Erőműben jártunk

„Digitális erőmű” épült fel az ózdi kohászati művek romjain, benne filmtörténeti élményparkkal. Bar a magyar filmnek nem az illúziókeltés a fő erőssége, a kulturális innovációtól olyan sokat várnak, mint egykor az acélművektől. Riportunk a friss Heti Válaszban!

Schmidt Mária: „A baloldal fikakultúrájának centrumában a semmi áll”

„Ha ebben a kényes helyzetben az európai elit továbbra is a homokba dugja a fejét, és közben az egyre mélyebb integrációt erőlteti, az unió egyébként is recsegő-ropogó építménye simán összedőlhet” – hangzott el a Századvég Alapítvány keddi konferenciáján. Schmidt Mária, Maróth Miklós, Lánczi Tamás és Tuzson Bence a Brexit utáni Európa útkereséséről és a migrációs válságról.