Publi

Stumpf András

Feketeország

/ 2012.12.06., csütörtök 10:55 /
Feketeország

Csak éppen nem álmodjuk. A valóság a terepe neki. A kultúra. Ki tudja, mi célból, milyen megfontolásból. Egy biztos és aligha örömteli: pártállamot idéző gondolatok hangzottak el Fekete György szájából.

A liberális hisztériától a hajam minden szála égnek áll. Mindig. Alkatilag képtelen vagyok a liberálhisztire. Csak azok kedvéért írom ezt tájékoztatásul, akik ennyivel tudnák le az alábbi sorokat. Az ugyanis, ami a magyar kultúrában történik, hisztériázás és libsiség nélkül is dermesztő. Amikor a Műcsarnok-igazgató Gulyás Gábor is lemondásra kényszerül, akkor végképp nem látni már, ki lő kire, ki és mi ellen megy a kultúrkampf.

Nem vagyok művészettörténész, nem is fogom itt osztani, hogy ki mekkora alkotó, mennyit ér a munkája. Mosolyogva nézegettem ugyan Fekete György frissen kijelölt kultúrpápa hetvenes években készült munkáit a minap, plusz a belsőépítészet számomra általában is inkább a kis- mint a nagybetűs léthez tartozik, inkább Schein mint Sein, ettől még a maga nemében és idejében lehet akár jó is a „farost, nájlon, házgyári beton" alapanyagokból gyúrt szocreál szobabelső, amelyet Fekete 1979-ben volt szíves megalkotni.

Egy szempontból mindenképpen jó. Abból, hogy ottmaradt 1979-ben. Letűnt kor mementója, érdekes kultúrtörténeti adalék, de az a szocreál nem akar büszkén belemászni a szobabelsőmbe most, 2012-ben.

A gond az, hogy alkotójának szavai igen. Azok is 1979-et idézik, de meghatároznák, sőt, úgy fest, meghatározhatják a mai magyar kultúrpolitikát. A hangsúly a politikán van. Mindaz, amit Fekete György az Indexnek elmondott, ugyanis messze nem ízlésbeli vagy művészeti, még csak nem is kulturális problémákat vet fel. Hanem bizony politikaiakat. Állam és polgár viszonyáról mesélnek ezek a mondatok. Rémmeséket.

Merthogy mi is kell Fekete szerint az általa vezetett, most már köztestületként működő művészeti akadémiában való taggá váláshoz?

Először is komoly életmű. Ez rendben van. Másodszor közéleti teljesítmény. Ez már érdekes, de sok mindent jelenthet, ne akadjunk fenn rajta. Harmadszor: egyértelmű nemzeti érzés, vitathatatlan nemzettudat.

Na, most, ilyen nincs. Az ugyanis, hogy kinek van egyértelmű nemzeti érzése, még kevésbé mérhető, mint a művészi érték. Nincs hozzá műszer. Azt tehát Fekete György dönti el, kinek van ilyenje, nyilván. Félreértés ne essék: a magánklubjába Fekete azt hív meg, akit csak akar. Azt is tilt ki onnan. A Magyar Művészeti Akadémia éppen ezért volt a helyén eddig, még mielőtt egy abszurd húzással belebetonozták volna az alkotmányba. Teljesen helyénvaló, hogy világnézeti alapon is szerveződnek művészek - ha magánakadémiákon teszik ezt. Az is kétségtelen, hogy az MMA-ban nagy művészek is tagok (voltak), Makovecz Imrétől Jankovics Marcellen át, a lesajnálásukkal, a magát sokszor felsőbbrendűnek tartó liberális gőggel tehát csak csínján. Fekete viszont, úgy fest, nem vette észre: köztestületként egyszerűen nincs joga bárkit is kitiltani a soraik közül csak azért, mert az illető szerinte nem nemzeti, nem magyar. Egy interjúrészletből tudjuk, hogy Konrád György szerinte például nem az. Tény, hogy Konrád sok hisztérikus, hajmeresztő, olykor hamis vagy egyenesen hazug mondattal lepett meg minket és Európát az elmúlt húsz évben, azt is fotók bizonyítják, hogy még Gyurcsány Ferenc mellé is odaálldogált chartázni, de ez legyen az ő baja. Az életműve ettől még a magyar kultúra része. Magyarul írt, volt idő, amikor fontosat is írt magyarul. Bizonyára Spiró György is mondott-írt Feketének nem tetszőket. És? Spiróval kapcsolatban nekem is van saját, személyes rossz tapasztalatom. Und? Ettől még nem változik a tény: talán a legjobb drámaírónk. Állítólag ő sem férne be a magyar művészek közé. Gratulálok.

A nemzeti érzés Fekete számára láthatóan nem más, mint listagyártási segédeszköz. Ez alapjáraton magánbaja lenne, de miután azt követően sem változtatott ezen, hogy állami milliárdokat, monopóliumot és hatalmat kapott, az már közbaj. Amikor a hatalom birtokosa a közjavakhoz való hozzáférést a hozzá való politikai, világnézeti azonosulástól teszi függővé, nos, azt hívják pártállamnak. Mindegy, hogy a szocializmus ideológiájának, vagy az ideológiává gyalázott nemzetnek kell-e megfelelni. A lényeg ugyanaz.

Nem tudom, mit tett vagy nem tett Fekete György az ötvenes években, milyen alkukat kötött vagy nem kötött a kádári hatalommal annak idején. Az, hogy elnyomva nem volt, nyilvánvaló, de ez nem bűn. Makovecz Imre is épített a nyolcvanasokban, elég sokat. Szerencsére.

Nem érdekel tehát, mi volt itt akkoriban, ha a pártállami módszerek nem köszönnek vissza ma. De úgy fest, ránk emelték kalapjukat megint. Feketének ugyanis, akinek kiállítása van az Iparművészetiben, de az akadémiája is egyértelmű nyertese ennek a ciklusnak, nem elég, hogy alkothat, hogy kapott pénzt, paripát. Neki fegyver is kell, amellyel nekimehet másoknak. Ő nemcsak támogatni, akar: tiltani is. Tűrni sem igen hajlandó. LiberÁLizmus - milyen szellemes, jaj -, mondja, kisebbség uralma a többség felett... A jól ismert rögjobbos toposzok jönnek, miközben Fekete nem veszi észre, hogy éppen ő a kisebbség, amely uralkodni óhajt. Nemhogy nemzetgyalázás, de egyházgyalázás sem lesz állami intézményben, mondja, indoklásként meg hozzáteszi, hogy ő református presbiter.

A református presbiterek márpedig kisebbségben vannak. Még a vallásukat gyakorlók is. Az állami intézményrendszert sem csak utóbbiak tartják fent.

Az egyház(ak) ráadásul emberi szervezet(ek). Már miért ne lehetne egyházat kritizálni, pellengérre állítani? Nem mintha nagy sportértéke lenne 2012-ben. Az egyházgyalázás súlytalan, unalmas műfaj, lerágott csont, nem is nagyon űzik már manapság. Hogy a szegedi, nagy port kavart fekáliás mű az-e, az is erőteljesen vitatható. Az viszont biztos, hogy nem kell állami eszközökkel védeni az egyház vélt érdekeit. Az egyház köszöni, jól van, képes megfogalmazni a saját álláspontját is. Amint tette azt nevezett ügyben Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök is.

„A Szeged-Csanádi Egyházmegye nem tartja magát illetékesnek annak eldöntésére, hogy a székvárosában kiállított műalkotás mennyiben képvisel művészi értéket. Az egészen biztos, hogy a terített asztalon az emberi ürüléket kínáló 12 tányér mint műalkotás nem felel meg a katolikusok, a keresztények ízlésének. A kisebbség véleményének tiszteletben tartása, illetve a tolerancia azonban arra indít bennünket, hogy ne rontsuk el azok jó étvágyát, akik ily módon kívánják csillapítani a művészet és a kultúra iránti éhségüket."

Pikírt, vicces, mégis nagyvonalú, tisztában van az ügy jelentéktelenségével, ennyi. Így kell ezt, nem úgy, hogy savonarolai hévvel tiltogatni kezdünk.

(S ha már Szeged: amikor az ottani Fidesz a Jobbikkal kiegészülve elő akarja írni Szörényi Leventének, hogy Alföldivel nem rendeztethet István, a királyt, miközben a „fekáliás" mű miatt ki akarják ebrudalni az amúgy sikeres helyi kultúrvezetőt, akkor nagyot koppan az állam a padlón és elakadnak a szavaim.)

A nemzetgyalázással hasonló a helyzet. Erősen szubjektív, mi minősül annak. Demokratikus elmék inkább azon gondolkodnának, ha nemzetgyalázónak tartják a Műcsarnok „Mi a magyar?" kiállítását, s ha már megkapták a Vigadót meg egy rakás pénzt is mellé, hogy válaszul megszervezzék mondjuk az „Ez a magyar!" című tárlatot. Az adna hozzá a kulturális és mindenféle párbeszédhez. Jó is volna, ha megmutatnák, hogy van itt más legitim nézőpont is (mindig van). Ha Fekete így tett volna, gazdagodtunk volna. A tiltogatós attitűd viszont csak szegényebbé tesz mindnyájunkat.
 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.