Publi

Stumpf András

Ha így tesznek, Sólyom önként vette volna a kalapját

/ 2010.06.23., szerda 09:48 /
Ha így tesznek, Sólyom önként vette volna a kalapját

A pohár üres, pedig tiszta víz az most már nagyon kellene bele - s ez már bőven túlmutat azon a konkrét kérdésen, hogy ki lesz a köztársasági elnök.

Orbán Viktor levelét megírta. Hogy könnyűivel is telesírta volna, arról nincs tudomásunk és nem is tartjuk valószínűnek - a bolgár tengerpart mégsem az a hely, ahol az ember a könnyeivel küszködik. A levél pedig amolyan „and the winner is..."-típusú, amilyet az Oscar-gálán szoktunk látni, tehát műfajilag olyan, hogy a mélabú az utolsó, amely belengheti. Hanem a várakozás, az izgalom, az igen. A levélben ugyanis ott van, ki lesz Magyarország következő köztársasági elnöke. Már le van írva annak a neve, aki augusztus 5-én átveszi a Sándor-palotát Sólyom Lászlótól. Az eredményt ma megtudja a Fidesz-frakció, legkésőbb holnapra pedig az ország is.

Sólyom László méltatásába most nem fognék bele. Megtettem már hónapokkal ezelőtt, aláírtam az újrázásáért indított petíciót, aztán a Heti Válasz szerkesztősége is alákörmölt, testületileg. Már akkor tudva, hogy mindez aligha számít: a Fidesznek kétharmados többsége van, a párt alapszabálya szerint pedig a pártelnök nevezi meg a frakció jelöltjét, tehát Orbán Viktoron múlik a dolog, egy személyben. Ezt ráadásul mindenki tudhatta már a választások előtt is, így aztán azon hüledezni, hogy jaj, micsoda balkán, hogy gyakorlatilag a miniszterelnök nevez ki köztársasági elnököt, butaság. Az, ha valaki él a jogával, nem jogsértés és nem botrány. Ha Schmitt Pált tartja megfelelőnek, akkor ő lesz a köztársasági elnök - hacsak nem okoz meglepetést a levél, alighanem ez fog történni.

Az egyszemélyes jelölés abból a szempontból mindenképp remek, hogy az újságíró számára nem kérdés, kinek szóljon a kérdés: a döntésért mindig a döntéshozó viseli a felelősséget, jelen esetben tehát Orbán Viktor, egyedül. Neki kell választ adnia arra: ha 5 éve fontos volt, hogy megkérdezzék az embereket arról, kit látnának szívesen az elnöki székben, most - a nemzeti együttműködés egyre csak épülő rendszerében - miért nem? Aztán: ha 5 éve jó jelölt volt Sólyom László, most miért nem az? Mit rontott el az elnök? Valamit nyilván, ha más kell helyette.

A legvalószínűbbnek az látszik, hogy Orbán Viktor nem szeretne évekig huzakodni a Legfelsőbb Bíróság, vagy az ügyészség vezetőjének személyéről - Sólyom László ugye sosem egyeztetett a pártokkal, mindig maga jelölt, s ez a módszer most igencsak lassítaná azt a nagy változást, amelyet a Fidesz beígért a kampányában. Mégis: lett volna rá mód, hogy Orbán Viktornak megfelelő ember kerüljön a legfőbb közjogi méltóság birtokába és Sólyom László is elegánsan távozhasson: a kétharmad ugyanis felhatalmazza a Fideszt az alkotmány módosítására. Ha elvették volna a köztársasági elnöktől a jelölések jogát, s átrakják a parlamentébe, Sólyom László, még ha fel is kérik, nyilván önként vette volna a kalapját.

A pohár viszont üres, pedig tiszta víz az most már nagyon kellene bele - s ez már bőven túlmutat azon a konkrét kérdésen, hogy ki lesz az elnök. Ideje lenne megtudni, hogy mit tervez a kormánypárt az alkotmányos berendezkedéssel, benne, annak csak részeként pedig a köztársasági elnöki funkcióval. Tisztább lenne a képlet, ha először átalakítanák a struktúrát: ha gyengébb, tisztán reprezentatív elnököt akarnak, nosza! Vegyék el az államfőtől azokat a jogokat, amelyeket a jelenlegi alkotmány nem véletlenül biztosít számára: mondjuk a kinevezések, a politikai és alkotmányos vétó jogát. Egyenesebb lenne így, mint a jogokat látszólag meghagyni, de odaültetni egy pártembert, aki remek diplomataként csodásan reprezentál ugyan, de kompetencia hiányában aligha él az alkotmányos vétó eszközével, a politikaival pedig biztosan nem: saját, kétharmados pártja törvényeivel szemben miért is tenné?

Az alkotmányos berendezkedés jelenlegi formája nem szentírás - tényleg nem az, mindenesetre ezt üzeni Sólyom újra nem jelölése. Meg azt, hogy a Fidesz vezetőjének fejében van egy másik modell, amellyel fel kell váltani a jelenlegit. Ebben sincs semmi kivetnivaló. Csak abban van, hogy ennek körvonalait nem ismerhetjük meg, holott már az új alkotmány szellemében születnek a döntések, s az elvileg hatályos pedig egyre inkább üres papírlapok gyenge füzére.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.