Publi

Indulási oldal

/ 2001.06.29., péntek 07:51 /

Valljuk meg: ezekben a hetekben, jobb esetben napokban mindannyian vagy utazni készülünk, bele a nyárba, tengerhez, falunkba, hegyek vagy barátok, rokonok közé, vagy azon bánkódunk, hogy idén sem indulhatunk. Hiszen ha utazhatunk, akkor szabadok vagyunk... ha nem tehetjük ezt, lehet bármilyen egyébként az egzisztenciális helyzetünk, valaminek a rabjaiként morzsoljuk napjainkat, ez áldott nyárelői heteket.

Legtöbbünk az útjairól nem készített még soha feljegyzést. Az ilyesmit illedelmesen rá szoktuk hagyni az írókra, akik hol találnak szavakat, hol meg nem. Sokat bízunk memóriánkra, bőrünk pórusaira, látóidegeinkre, emésztőszerveinkre. Persze az is oka lehet ennek, hogy nem tartjuk sem magunkat, sem tetteinket, sem az eljövendő időt eléggé vonzónak ahhoz, hogy megörökítsük utazásunkat akár önmagunk, akár az úgynevezett utókor számára.

Avagy csak: bölcs belátás? Tegyék dolgukat az írók, tesszük mi is a magunkét.

Madridban járván a nagyvilágba - az önként vállalt emigrációba - zárt világutazó írónk, Márai Sándor írja: "A Puerta de Alvalá, az elegáns városkapu az egyetlen hiteles hely, ahol Casanovát európai csavargásai közben megmotozták. Gyanús volt: megszagolták rajta a spanyolok, hogy 'európai', tehát nem a kalandot keresi - mint Don Quijote -, hanem keresni akar a kalandon." Tegnapi utazókként mi is hol Casanovák, hol Don Quijoték voltunk, olykor bizony magunk is keresni akartunk a kalandon, tucatnyi esztendeje sincs, hogy Gorenje hűtőmasinák ezrei özönlöttek be az országba a Trabantok, Skodák tetőrácsaira madzagolva. Máskor meg francia lányok, asszonyok bokáját, olasz nők keblét, orosz nők szemét csodáltuk, s ha elég ifjak, elég bátrak és éhesek voltunk a kalandra, egynapi, egyéji, egynyári szerelembe estünk.

Aztán felnőttek lettünk, gyermekeink kezét fogva mutattuk és magyaráztuk nekik Kis-Trianon nagy tragédiáját, London királynői eleganciáját, az Adriai-tenger medúzáit, Rómeó és Júlia városát. Nem a kalandot kerestük immár, de keresni akartunk azon a kalandon, amit életnek, azaz családnak, utódnak mondunk. Adni akartunk ifjoncainknak kultúrát, tudást, eseményt, hogy aztán - szerencsés esetben - busásan nyerjük vissza adományainkat szeretetben, aggodalomban, soha meg nem szűnő egymásra figyelésben. Voltak, akiknek bejött az "üzlet", s voltak, nem is kevesen, akiknek nem. Ők ficamodott lelkű Casanovákként új meg új érzelmi kalandokba fognak, elhízott Don Quijotékként ábrándoznak arról, hogy szerelmük felhagy a rájuk is kiterjesztett, üzleti alapú szerelmi viszonnyal.

De hát ezek csak afféle léha, nyárelős elmefutamok.

Előre nem mondhatjuk el nyaralásunk egyetlen történetét sem, a meglepetés minden napunkra ott leselkedik, bosszant vagy örömöt szerez, hevít vagy dermeszt, oktat vagy butít, gyógyít vagy bajt hoz, elvesz vagy ad, átkoz vagy megáld. A legtöbb, amit tehetünk, hogy óvatosan figyelünk és óvatlanul megfigyelünk. Tisztán kell látnunk Kosztolányi igazságát: "Csak az láthat világosan, aki figyelmét laza pórázra engedi. Az összemorcolt, szigorú szem rossz megfigyelő, mert erőlködik." Amikor morcolatlanul csak szemlélődünk, állítja a mester, olyasmit is észrevehetünk, ami a dolgok ősi volta, s el tudunk csodálkozni azon, amit már unalomig megszoktunk, ekkor, lássunk csodát, felfedezzük a valóságot. Az indulási oldalt.

Azt a valóságot, amiből nyaralásunk idején, szabadságunk napjaiban kiszakadtunk. Azt, amibe előbb-utóbb visszatérni kötelesek vagyunk. Azt, amit olykor a pokolba kívánunk. Visszatérünk barátainkhoz, munkatársainkhoz, mesélünk vagy sokatmondóan hallgatunk. Elhallgatjuk vagy szemükbe vágjuk a lényeget: megváltoztunk. Már nem felforgatni akarjuk a világot, csak őrizni és megőriztetni azokat az értékeket, amelyekkel volt szerencsénk találkozni. Megőrizni az égbolt kék derűjét, a levegő fenyőillatú tisztaságát, a múzeumok, a könyvtárak teremtő csendjét, az ételek-italok egyéni báját, tüzét, hevét, a színházak elevenségét, a kivilágított körutakat s azokat az ösvényeket, amelyekről csak mi tudjuk, hová vezetnek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.