valasz.hu/publi/kina-okozhatja-a-focivebe-tortenelem-kovetkezo-meglepeteset-129009

http://valasz.hu/publi/kina-okozhatja-a-focivebe-tortenelem-kovetkezo-meglepeteset-129009

Publi

Szőnyi Szilárd

Itt a válasz a HVG botrányos karácsonyi címlapjára

/ 2014.12.23., kedd 13:10 /

Sokan történetének egyik legjobbjaként, mások istenkáromlónak látják a HVG karácsonyi címlapját. Megmutatom, hogyan lehetett volna kevésbé ízléstelenül viccelődni.

Napok óta töprengek, hogyan is lehetne a legpontosabban, az elkövetők számára is átélhető módon megfogalmazni, mi a gond a HVG karácsonyi címlapjával. Olvastam persze keresztény értelmiségiek nyilatkozatát, melyben már a Nagy Harácsony cím miatt is tiltakoznak, és sérelmezik, hogy Krisztus születésének betlehemi alakjait kormányzati figurákra cserélték, Mária szerepébe Vida Ildikó NAV-elnök került, az isteni kisded pedig egy halom csillogó arany lett. Hallottam Szabó Endrét, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének vezetőjét is, aki bocsánatkérésre szólította fel a lapot, mondván, „gyűlöletkeltő és gúnyos címlapjával az egész kereszténységet és minden jó szándékú embert megsértett”, de még „a család intézményét is lejáratta”.

A HVG karácsonyi lapszáma

A HVG karácsonyi lapszáma

Bár kifogásának tartalmával nyilván egyetértek, utóbbi kitétellel vitatkozom. Merthogy szerintem a HVG nem a család intézményét járatta le – kis pont ők ehhez a világegyetemben –, hanem ha valakit vagy valamit, akkor, sajnálatos módon, leginkább jobb sorsra érdemes önmagát. Úgy hiszem, itt lehet megragadni a probléma gyökerét, és, megbotránkoztatott felebarátaik megértésére némi esélyt kérve, felhívni a kollégák figyelmét, miért nem teszünk olyasmit, amit most ők cselekedtek.

A helyzet persze roppant nehéz, hiszen vannak dolgok, amik egész egyszerűen nem szorulnak magyarázatra, illetve amiket észérvekkel nemigen lehet vagy érdemes alátámasztani: az ember vagy érez bizonyos illembeli határokat, vagy nem. Mivel azonban a jelek szerint ez a HVG döntéshozóinak nem adatott meg, így e közös alapra immár nem tudunk építeni, lássunk néhány teológiai, művészettörténeti, logikai és erkölcsi szempontot hitbeli tartalmak parafrazeálásának, kifordításának megítéléséhez.

1. A címlapon látható festmény eredetije Gerard van Honthorst XVII. századi művész alkotása. A kép – a megannyi hasonló ábrázolással egyetemben – egy minden tekintetben nemes jelenetet mutat: szeretetreméltó édesapát, a katolikus hit szerint az emberek közt egyedüliként bűn nélkül élő édesanyát, várva várt kisfiukat, körülöttük pedig a családi örömben igaz lélekkel osztozó pásztorokat.

2. A megörökített pillanat keresztény hívők százmillióinak tudatában a krisztusi megváltás ígéretét, a szeretetet, a békességet, a szegénység ellenére megvalósuló boldogságot hívja elő, ilyen értelemben „védett termék”.

3. A HVG címlapja ezzel szemben ellenkező előjelű emberi tulajdonságokat idéz meg: a harácsolást, a mohóságot, a pénz, a gazdagság, a tisztességtelenül szerzett vagyon, a tolvajlás istenítését.

4. A párhuzam tehát nemhogy sántít, de mindkét lábára súlyosan járásképtelen.

5. És hogy egy hívőnek – de, reményeim szerint, minden más jószándékú embernek – miért lehet bántó, ha az adventi készületben a jó helyébe a rosszat, az igaz helyébe a hamisat, a szép helyébe a rútot, a nemes helyébe a nemtelent ültetjük? Ezek után talán már nem kell magyarázni.

6. De ha már mindenképpen bibliai jelenet kívánkozott a címlapra, helyesebb lett volna egy minden tekintetben ideillőbb szimbólumot alkalmazni: az aranyborjút, vagyis a Mózes és az Úr között megkötött szövetség megszegésének jelképét, melyet a zsidók vezetőjének távolléte miatt türelmét vesztett nép az Istennek kijáró tisztelettel imádott. Tudom, persze, ez nem karácsonyi motívum, meg Ószövetség is, úgyhogy kétszeresen sem játszhat, csak a párhuzam pontosságának kedvéért mondom.

7. A mellékelt ábra azt mutatja, hogy a HVG döntéshozóinak a karácsony vagy nem ugyanazt hordozza, mint másoknak, vagy az ég egy adta világon semmit nem jelent. Nem mondom, van ilyen; mivel nem tudhatom, kinél mi áll ennek hátterében, ezt a tényt még csak fel sem szeretném róni nekik.

8. Hanem egyvalami mélyen elgondolkodtat: a kollégák ezek szerint úgy tartják, hogy olvasóiknak ez minimum belefér, sőt valószínűleg még tetszik is nekik.

9. Ha pedig így van, akkor sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy a lap magasan kvalifikált, döntéshozó, véleményformáló táborának több százezres tagsága vevő a lelki szegénység eme otromba megnyilvánulására.

10. És hogy ezt nem a politikai elfogultság mondatja velem: ha a Heti Válasz valamely éceszgébere a Gyurcsány-kormány idején hasonló elmésséget talált volna álmodni a címlapunkra, a jó ízlés nevében – és nem mellesleg olvasóink várható, jogosan felháborodott reakcióit megjósolva – elsőként én feküdtem volna keresztbe az ötletnek.

11. Ezek után csak laptársunk szerkesztőségének azon tagjait sajnálom, akik alkalmasint rosszul érzik magukat a bőrükben azért, hogy munkahelyüknek ennyi mondanivalója van az emberiség nagy részének legszentebb ünnepéről.

*

Kedves HVG-döntéshozók, ezeket a gondolatokat szerettem volna megfontolásra a figyelmükbe ajánlani. És, jelezve, hogy szerintem hol húzódik a jó ízlés határa, az alábbi – számomra a legkevésbé sem bántó – karácsonyi karikatúrával kívánok a bölcsesség, a megértés, a tolerancia ajándékaiban gazdag fenyőünnepet.

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.